Detektív novella, Andersen nyomán

22. rész: ELSŐ FÉSZEKALJA

„Az anyja!”, még mindig így nevezi Kacsa-mamát.
Arra gondol, hogy lehet, első fészalja voltak. Először költött ki csibéket. Egyáltalán: először tojt. S meglehet…
Meglehet, hogy a sajátjának tekintette a hattyútojást… Vagyis hogy ő tojta, nagyobbra sikerült, nem tehet róla, de majd szép kisruca válik belőle. Esetleg a többinél nagyobb pipévé fejlődik, legalább vigyáz a testvéreire…
„S akkor?”
„S akkor?”, tette fel magának a kérdést. Kié a felelősség? Azaz mi a része a közös felelõsségből Ruca-mamának?

23. rész: IGAZI ANYJA MIÉRT NEM?

Az anyja! Mint egy nyílvessző a régóta megfeszített húrral pattant ki Hattyú tudatából a kérdés. Régóta tudta, hogy erre szükség van, ennek a tisztázására. A detektív is megszólalt benne, meg az egyszerű hattyú lelke érett meg a kérdésre:
Ki az igazi anyja és miért nem kutatott az eltűnt tojás után? Amelyikben ő hattyúnak fejlődött ki a kiskacsák között?
Ő eddig a nevelőszüleit hibáztatta-átkozta, de hát az anyja, aki a tojást tojta… Neki nem hiányzott?!

(Folytatjuk)

Előzmények: 1-2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész 11. rész 12. rész 13. rész 14. rész 15. rész, 16. rész, 17. rész, 18. rész, 19. rész, 20. rész, 21. rész