(Kultikus sci-fi regény)

5 Mrd 532

Kerek egy hónapig utazgattunk keresztül-kasul az Édenen. A városok általában régiónként különböztek egymástól. Egyesekre a rusztikum, másokra az ultramodern építészeti stílus, il-letve életmód nyomta a bélyegét. Volt, aki a víz alatti, de olyan is, aki az 50-100 méter magasan lebegő városokban érezte jól magát. Itt senki sem tülekedett, kiabált, és zavartalanul élvezte egy elbűvölő világ harmóniáját, szépségét. Igen, igen, harmóniáját, mert bármennyire is sokszínű, pezsgő világ volt, alapjában véve mégis rend és konszenzus uralta.
– Káprázatos! Ha nem a két szememmel látom, el sem hiszem, hogy itt mindenki mindenkivel egyetért, és senki sem botránkozik meg amiatt, hogy véletlenül piszébb az orrom, mint a többi testvérnek.
– Ettől tényleg nem félhetsz, de hogy mindenki mindenkivel egyetért… Csak látszólag, fiam, látszólag, a valóságban még itt a földi Paradicsomban sem. Nem is lenne logikus, ehhez ugyanis teljesen egyformán kellene gondolkoznunk, éreznünk.
– És nem érzünk? Hiszen épp az imént tudattad, hogy előbb-utóbb mindnyájunkban elárad a Szentlélek megáldó és megszentelő ereje. Ha viszont elárad, szükségszerűen mindenki egyformán ítél, reagál.
– Részben igen, részben nem, ugyanis a személyiségünk, szabad akaratunk megmarad, és ez olykor bizony ütközik az édeni renddel, törvénnyel.
– Vagyis Istenen kívül senki sem hibátlan. Pedig Ádám és Éva idejében az volt még.
– Akkor az, de ez már nem Ádám és Éva kertje, Krisztián.
– Igazság szerint nem lep meg, bár azt el sem tudom képzelni, mivel büntetik azokat, akik… megbotlanak időnként. Pénzbírsággal, testileg, börtönbe zárják vagy villamos székbe ültetik a delikvenst?
– Érdekes kérdés, vagy megint csak élcelődsz?
– Nem én, de mégis: hogy büntethettek valakit, akit tudtommal nem lehet, de nem is szabad büntetni?
– Gyere velem, és megtudod – vezetett be apám egy…
Tárgyalóterembe? Nem, templomba, de hogy milyenbe, na, arról dunsztom sincs, mert egyik vallást sem képviselte. Mint ahogy általában a többi szentegyház sem az egész Paradicsomban. Leginkább katolikus templomhoz hasonlított szószékkel, orgonával stb. Az előtérben emelkedett a bírói pulpitus. Tőle balra, külön asztalnál ült a védőügyvéd, a pulpitustól jobbra pedig az édenügyész. Alig foglaltunk helyet a zsúfolásig telt templomban, kezdetét vette a tárgyalás. Legelőször egy jó képű, nyalka polgárt ültettek a vádlottak padjára. A vádirat szerint egyszerre hat leányzónak csapta a szelet anélkül, hogy lehorgonyzott volna valakinél. Egy darabig még elnézték neki, de miután sehogy sem állt kötélnek, beperelték a kiskakast. Az ügyész, tanúk és ügyvéd meghallgatása után megkérdezték Kujon Danit is (tudniillik így hívták az alperest) megértette és tagadja-e esetleg a vádakat.
– Isten ments! Ki vagyok én, hogy bármit is tagadjak. Lucifer is megtette, aztán milyen galiba lett belőle? Egyébként sem szeretnék tiszteletlen lenni senkihez. Nézzétek csak ezeket az elbűvölő lányokat! Hát lehet nekik ellenállni? Mimi, Kató, Dundika! – hintet csókot feléjük. – Mindnyájatokat szeretlek!
– Tehát nem tagadod.
– Nem. Való igaz, hogy hat testvérnek is csaptam a szelet egyszerre, hanem ezt sohasem rejtettem véka alá, tisztelt bíróság. Más szóval a hölgyek tudtak egymásról. Eleinte ugyan bűntudatot éreztem, de ők, ha olykor tiltakoztak is ez ellen, lényegében tolerálták a helyzetet. Mellékesen szólva a muszlimok tán mást tesznek, és ha nekik szabad…
– A muszlimoknak? – szörnyülködött mind a 12 bíró egyszerre.
– Bizony, és még itt, a Paradicsomban is annyi nő várja az elhunytat, ahány jótettet élete során véghez vitt.
– De nem a mi Paradicsomunkban! – kiáltotta el magát a főbíró. – Bocsánat, kissé elragadtattam magamat. A Koránban lehet, de a Bibliában szó sincs ilyesmiről. Vagy igen, mert akkor nem ártana idézni az idevágó passzust is!
– Erről… erről nem olvastam, de egy barátom, Juszuf Ali szerint… – intett oda Kujon Dani az arabnak.
– Elég! – dördült Danira a főbíró. – Mondd, hányszor jársz te bibliaórára hetente?
– Egyszer. Havonta.
– Tehát úgy érzed, nem vádolhatunk hitegetéssel, csalással, és hűtlenül sem hagytál el sen¬kit sem.
– Igenis, bíró testvér, így érzem.
– Ebből kifolyólag igazságtalannak tartanád, ha helyt adnék annak a kérésnek, mely szerint válassz egy hölgyet magadnak. Utána azonban ne feledd, a hűség kötelezz, és rá sem nézhetsz többé más nőre.
Dani homlokán kiütött a verejték.
– De hiszen ez már tiszta házasság. Házasságlevelet nem kapok?
– Testvérem, kérlek, ne gúnyolódj, különösen a hetedik szentséggel. A házassági szentség szatirizálása miatt egy hét… De ezt majd később, egyelőre tied a szó, folytasd hát!
– Még egy egy mondat, és befejeztem. Egyelőre nincs szándékomban senkihez sem kötni magamat, és hogy ne okozzak több galibát, ezennel végleg szakítok a hölgyekkel.
Az alperes bejelentése villámként cikázott át a lányokon. Mimi, Kató elsápadt, s míg Dun-dika nem győzte kapkodni a levegőt, a többiek el kezdtek csendesen szipogni.
– Köszönöm. Most visszavonulunk tanácskozni, azt követően kihirdetjük az ítéletet – vonult vissza ítélethozatalra a bíróság.
Nem kellett sokat várnunk, fél óra múlva már ismertette is a főbíró. A részleteket mellőzve csak a lényeget sommázom.
– A vád, mely szerint Kujon Dániel alperes folyamatosan hitegette, végül hűtlenül elhagyta Tünde Mimi, Angyal Katalin, Szente Éva, Láng Ivett, Demeter Hajnalka és Rózsa Mária felperest, a felperesek, alperes és tanúk vallomását értékelve alaptalannak bizonyult. Kujon Dá¬nielt ezért ebben a vádpontban ártatlannak nyilvánítjuk. Más szempontból viszont nem, mert 1. Tiszteletlenül viszonyul a házassághoz. Igaz, hogy a Paradicsomban nem kötünk házasságot, de attól még mint szentség létezik, és minden édenlakótól elvárjuk, hogy tisztelje. 2. Amellett, hogy elhanyagolja a bibliai oktatást, különféle szentségtelen szokások felé kacsingat. Az első vétke miatt egy hét böjtölést rovunk rá, mely idő alatt kenyéren is vízen kívül mással nem táplálkozhat. Második vétke miatt bibliai ismereteit bővítendő egy teljes éven át naponta köteles minden bibliai órán részt venni. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek nincs helye. Előbbi ingerültségemért pedig ismételten megkövetem az alperest, és felhívom a figyelmét, hogy bármikor jogában áll engem is beperelni emiatt. Akarsz-e élni ezzel a jogoddal, kedves testvérem?
– Nem, megbocsátok, mert ahogy a Miatyánkban is írva vagyon: bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek – hangsúlyozta a férfi sokatmondóan.
– Köszönöm, nagyon kegyes vagy – hökkent meg egy pillanatra a főbíró, de nem vette fel a kesztyűt, inkább lenyelte.
– Nos, mi a véleményed az édeni igazságszolgáltatásról? – érdeklődött édesapám odakint.
– Ízlelgettem, kóstolgatom, de ahhoz, hogy pontosabb képet kapjak róla meg úgy általában az E–2-ről, ennél többet kell látnom, tanulnom. Amit most láttam, alkalmasint piti ügy, amiért a delikvens csupán penitenciában részesült. De mivel büntetik a nehéz fiúkat, ha ugyan van¬nak még ilyenek?
– Attól függ, ki kit tart nehéz fiúnak. Kifejezetten nehéz fiúk nincsenek, merthogy gonoszság sincs immár, továbbá büntetésről sem szeretünk beszélni. Az Édenben legfeljebb csak megfeddnek, figyelmeztetnek, kioktatnak. Súlyosabb esetekben adnak egy vagy több rossz pontot, melynek alapján kiutasítanak az Édenből.
– És ez hat?
– Maximálisan, mert ki akar betegeskedni, vadállatoktól rettegni, vagy attól, hogy becsap egy meteor a bolygóba, és már búcsúzhatsz is a világtól? Tudniillik ez vár azokra, akik kiteszik az Édenből a lábukat.
– De hát ehhez Jahve jóváhagyása is szükséges, és én alig hiszem, hogy az irgalom és jóság istene ilyen kegyetlen sorsra ítéljen egy porszemet.
– Emberi logika szerint kegyetlen, de ki tudja, isteni mérték szerint is az? Egyáltalán mit tudunk mi Istenről azonkívül, amit elárul róla a Biblia?
– Örömmel konstatálom, azért benned is kavarog néhány érdekes gondolat. Most hova megyünk? Vissza, haza vagy látogassunk meg egy földalatti várost is?
– Te hova mennél, Krisztián?
– Nem is tudom. Talán bekopoghatnánk Hitlerhez, aki állítólag szintén bekerült az Édenbe. Vagy ez csak amolyan szóbeszéd? Elvégre akárhogy is csűrjük-csavarjuk, ez az ember mégiscsak sok millió ember gyilkosa.
– Viszont megbánta a bűneit. Egyébiránt, amennyiben elfogadjuk, márpedig elfogadjuk, hogy Isten szent és tévedhetetlen, ajánlom, tégy félre vele szemben minden kritikát – zárta le a témát édesapám, gázt adott, és két nappal később már a Führer rezidenciáján csipegettük a pirosas szí¬nű Hitler-szalonnát.

(A folytatást jövő vasárnap olvashatják)