Bölöni Domokos böngészője

FILMES RABLÁS

Róma. Corso Vittorio Emanuele. Egy pompás palota előtt, amelyben neves bankház is van, két automobil áll meg. Az elsőből három jól öltözött úr száll ki, mindeniknek fekete álarc a képén. Megállnak az autó előtt.
A másik gépkocsin két carabinieri érkezett, és egy mozioperateur. A mozis felállítja a gépét, a két rendőr udvariasan a közönséghez fordul: Tovább »

Fülöp Lóránt: Egyenesen a kemencéből….

Demény Péter (Ivan Karamazov:) Szilveszter

Holnaptól nem iszom,
megbocsátok mindenkinek, akinek meg kell,
nem vétkezem senki ellen,
nem nézek le senkit az ostobasága miatt,
mindannyian emberek vagyunk,
ennek az elvnek az alapján fogok élni,
nem viszek senkit a kísértésbe,
de mindenkit megszabadítok a gonosztól.

Forrás: szerző FB-oldala

Keszthelyi György: Történelem

Forrás: szerző FB-oldala

Bencze Mihály: A kérges földre visszatérek

Fűszálakon harmatcsepp, benne lubickol a hold,
Ki-kiloccsan a Tejút, egy álom mindent megold.
Ezüsteső tükrében, ezer énem szembenéz,
Nap vagyok vagy hulló csillag, vajda vagy csak kenéz. Tovább »

Kiss Székely Zoltán: Újév és óév között

„Újévi köszöntő

Volt, van és leendő Barátaim,
kik még ép ésszel sétáltok
e korai fényében az új esztendőnek,
kik függőhidakról és barlangjáratokból
bújtok elő,
kik alatt nem szakadt a mélybe s nem omlott be az óév,
s nem fúródott mellkasotokba
félbe maradt beszélgetések törött gondolatjele,
s nem tipegtetek hármaspontok
magatehetetlenségében,
s nem akasztottátok a reményt kérdőjel
görbületébe, Tovább »

Petőfi-emlékév – 2022: Olvassunk együtt a költő verseiből (1)

…„Mi történik velünk?” — gondolták szerte az ország minden részén, ezer meg ezer parasztviskóban azok, akik virrasztva várták az új esztendőt. Külön-külön mindnyájan csak egy évre, az akkor kezdődő évre gondoltak, de a sok külön gond együttvéve tízmillió esztendei kínt jelentett.
Künt harangoztak, megkezdődött az új év, az 1823-as. Mint a függöny szétválásakor a gongütés: ez indítja meg előttünk is a cselekményt.

Tovább »

Baranyi Ferenc: Ismétlődő történelem

HUSZAS ÉVEK

Vörös fejjel bömbölt a magyar,
sértve soha-be-nem-állott csöndünk,
véresszájú volt a hon köröttünk –
s benne minden véres lett hamar: Tovább »

Cselényi Béla: twin peaks füstölő

twin peaks füstölő
álmosít kábít lehunyt
szemhéjam mögött Tovább »

Fadgyas Tibor: A pillanat

Forrás: szerző FB-oldala

Bartha György: édeserdély és a meglepetés

a hatvanas években marosvásárhelyen a rózsák terén egy május elsejei felvonuláson
a vár irányából jövet a bolyai utca torkolatához közeledett teljes díszben úgy ahogy ilyen jeles napokon illik a menet… amikor is a katonai zenekar váratlanul – mint nyílt égből a villámcsapás – rázendített arra a marsra hogy „elhangzottaszó – zengazinduló”… az összes koloratúr-cifrázatokkal a refrénnél ott amikor az van hogy „édeserdély – ittvagyunk” parapa-pamm parapa-pamm paramm és kinyíltak az ablakok a főtér hosszában mindkét soron és a járdaszélről a nézők széles mosollyal integettek és dobták a virágot és az oltyán tamburmajor nem tudta mire vélni a dolgot ilyen sikert még életében nem „inkasszált be” soha…mígnem a bolyai utcán piros jáváján tülkölve megérkezett „lóhalálában” a katonai gyorsfutár egy káplár és a katonai zenekar elé nagy fékcsikorgás közepette bevágott szinte elterült ott az úttesten és fekve hagyta a gépét és széttárt karokkal lefújta az egész felvonulást…a következő parancsig… Tovább »

B. Tomos Hajnal: Rémálom

Úgy szorított, csavarta
pikkelyes testét körém,
mint halálra ölelő szerető,
levegőmre éhező
eleven gyilok – Tovább »

Tóth Mónika: Gondolom

                  neked, Vasile

Azt hiszem,
boldog lennék
csak ülve
itt
melletted

Két vers egy témára: Albert-Lőrincz Márton és Hadnagy József

Albert-Lőrincz Márton: 2022

Ami eltelt, hát azért is hála,
Szorongunk, mint hálóban a bálna,
Kitörnénk mi minden kötelékből,
Csak segítene Urunk az égből. Tovább »

Keszthelyi György: Folyópart

Forrás: szerző FB-oldala

Demény Péter (Ivan Karamazov:) Anniversaire

Rólad úgy kéne verset írni,
hogy mindig legyen benne dal,
kiszámíthatatlan, szökellő,
piros-sárga-zöld zene. Tovább »

Kiss József: Tüzek

Ismeritek a vidám rőzselángot
S ropogását a vályog-tűzhelyen?
A nyílt arcokat, a nyájas világot,
Hol tréfa és dal önként megterem? Tovább »

Keszthelyi György: Öregek frontja

Éjszakánként fel-felsajdulnak
a vén sereg ízületei,
porckopott, öreg katonák
hullnak a frontvonalon,
add meg magad, ripacs
komédiások performansza él,
csepűrágók ropják a táncot,
elvéreznek a pipacsmezők. Tovább »

B.Tomos Hajnal: Kérdéses

Ne nézd a száj,
csábos vonalát,
ha benne a szó
habos-galád, Tovább »

Honoré Daumier: Sakkozók

Bölöni Domokos böngészője

SZICSÁSZ

Már oroszországi fogságunk elején megjegyeztük ezt a szót: szicsász, ami azt jelenti magyarul: mindjárt, vagy székelyesen szólva: egyszeribe! Az én meggyőződésem szerint ez az egy szó, ez a szicsász okozta a félelmetes orosz birodalomnak óriási erejéhez képest oly korai összeomlását, mert minden katonája, amikor valami sürgős tennivaló lett volna, azt mondta nagy nyugalommal: szicsász, vagyis egyszeribe! Tovább »

Kölcsönsorok: Ada Milea

Ceauşescu nem halott! /Ceauşescu n-a murit!

Ceauşescu nem halott!
Figyelő szeme amott…
Ceauşescu egy tanoda,
Ceauşescu egy kaloda: Tovább »

B. Tomos Hajnal: Kalandozás a prázsmári erődtemplomban

A prázsmári (Brassó megye) erődtemplomot II. Andás király idejében a teuton lovagok építették. A kezdeti, védekezésre tervezett várat később a ciszterciták bővítették tovább, két oldalhajóval és egy toronnyal. Az erődítmény sajátossága a négy emeleten elhelyezett, több mint 200 lakó-és éléskamra, valamint az 1400-as években létesített iskola, mely még a támadások idején sem szünetelt. Jelenleg fontos turisztikai attrakció a helyi szász hagyatékot (szőttesek, festett bútorok, konyhai kellékek, mezőgazdasági felszerelések stb.) kiállító múzeum.

Tovább »

Erdélyi József: Lovaspóló a Vérmezőn*

Robog az ócska villamos velem.
Az őszi Vérmező mellett robog.
A Vérmezőn ma lovaspóló készül,
nemes játék, nagyúri, szép dolog.
Előkelő közönségére vár
a rögtönzött emelvény nyáriszéke. –
Volt már itt más emelvény: vérpad is!…
De „jobb kor” ez és béke van ma, béke… Tovább »

Demény Péter (Ivan Karamazov:) Ady Endre elképzelt verseiből

Egy kuruc beszélget

Nem fáradt a karod,
csak a szabadságod,
hejh, Szabadság szobor,
hová lett az álmod? Tovább »

 
Verified by MonsterInsights