ezt itt írom, a teraszon, ahonnan az autóversenyt nézzük néhányan, a Svábhegy oldalából.
Az autók is szépek. És csakugyan, nagyon jól szaladnak. Könnyű nekik, nincs semmi dolguk. Ráérnek gyorsan szaladni. Én is így szaladnék, ha nem volna sietős dolgom. De nekem el kell érni valahová, kénytelen vagyok lassan járni.
Nekem a közönség tetszik. Tovább »

a boltok megtelnek
a szívek kiürülnek
az arcok nevetnek
s odabent
némán kattog
a lélek órája Tovább »

ÁLLJON FÉLRE!

Álljon kend félre az útból! – kiált a szekeres székely a szász atyafira –, mert ha nem, úgy jár, mint a másik. A szász megijed, s kitér az utból; de midõn a székely elhaladt, bátorságot vesz magának s utána kiált:
Hát a másik hogyan járt, hallja, szomszéd!?
Hát csak úgy, bolond, hogy nem akart kitérni az útból, s én tértem ki.

(Székely anekdoták)
***

A SÍRÓ SZÉKELY

Nagypéntek volt. A pap oly szépen prédikált Jézus szenvedéseiről, hogy az egész templom népsége sirva fakadt. Csak egy ember akadt, akin nem fogott az elegikus hangulat, aki nemcsak hogy nem sirt, sőt nevetgélt a többiek kesergése fölött, s ez is idegen volt.
Amint kijönnek a templomból, megszólítja az idegent egy, még akkor is könnyező hívő:
“Hát kendnek hol volt a lelke, hogy kaczagni mert kend, mikor a többi kesergett?”
“Csak ott, hogy hát ha én sirni akarok, otthon sirok, a mi templomunkban.”

(Székely anekdoták)

***
DIALEKTUS

A marosszéki fiút bekerítették a vásárhelyi kollegiumba, hadd váljék belőle irástudó ember. A fiút egy falujabeli filozófus vette védőszárnyai alá. A gyerek nem tudván hamarjában leszokni arról az édes marosszéki dialektusról, a filozófus sokszor figyelmeztette, hogy ne beszéljen mindig á-val. Egy este, a szokott takarodó alkalmával, a fiú kerülvén az á-t, így szólott a protectorhoz:
“Batyam! Adj’ide a parnamat!”

(Székely anekdoták)
***
SOROMPÓ

Egy úri család utazik Borszék felé. Amint egy falun mennek keresztül, látják, hogy az utcza vége el van zárva sorompóval. megszólítanak egy arra őgyelgő embert:
“Merre kell mennünk, bátyá?”
“Hát arra, ni, ahol a sorompó van.”
“Hiszen ott el van zárva az út!”
“Azért mehetnek, bátran, mert azt úgy is csak a marhák számára csinálták.”

(Székely anekdoták)

Forrás: szerző FB-oldala

télikabát


fekete posztó
a fehér zúzmarától
terhes hűvösben

Budapest, 2021. XII. 17. Tovább »

hull a hó s a hó mögött az asszony
a köpenyében hozza a fiút
vásznat engedjük-e hogy körbeszabjon
bennünket ez a mindenévi út Tovább »

János király karácsonya / King John’s Christmas

János király nem volt jó ember.
megvoltak a kis dolgai…
És bizony nagyon sok nap eltelt,
mire szólt hozzá valaki.
És akikbe belefutott,
ha városi sétára indult,
rámeredtek fölényesen,
felvágták orruk kényesen
– János meg állt csak csendesen,
s koronás arca elpirult. Tovább »

öklöm/tenyerem
a fűtetlen szobában
elhidegedik

Budapest, 2021. XII. 8.

Olyan jó lenne nem hinni senkiben,
nem reménykedni, hogy ő végre megért,
elvégre együtt szenvedünk nap mint nap ebben az őrületben,
együtt üvöltünk a kutyák ellen, szabad farkasok —
megóvna minden csalódástól, kiábrándulástól, helyezkedéstől,
barátaid üres tekintetétől, hogy elvégre
„te akartad ezt, senki más” és „emlékszel, én csodálkoztam” —
csak abban bízni, hogy véget ért a fiatalság,
és mások esetében el sem kezdődött, úgy látszik,
és nincs már, csak a szitakötő szerelem és a drótszőrű halál,
és a remény, hogy a nap egyszer mégis lecsavarja magát,
és akkor belelátok majd, bele egészen.

Forrás: szerző FB-oldala

(a most már 20 éves fiamnak emlékeztetőül!)


az esti meseolvasások alatt általában
jó és rossz királyokról igazságtalan uralkodókról
no meg magáról a szegényemberről esett szó –

hat és fél éves volt kisfiam
egy alkalommal miután befejeztünk egy mesét
azt kérdezte:

és a szegényembert
mikor váltják fel az uralkodók?

semmi sem olyan már
mint régen volt
a karácsony sem
arról szól
kemény
fagyos teleken
fenyőillat terjengett Tovább »

úgy mondanám szívem, hogy repülj
még van idő, szárnyalj naphosszat
élvezd az éltető sugarat
örülj a napnak Tovább »

BORPRÓBA

A kisgazdához beállít egy paksi borkereskedő. Szív egy próbakortyot, nagy szakértelemmel körülöblíti vele a száját, és kiköpi. Nézi a gazda hatéves fia a műveletet, és megkérdi az apját:
— Édesapám, mért köpte ki a bácsi a bort?
— Nem a bort, fiacskám, a vizet! — felelt rá viccesen a borkereskedő.
Mire a gyerek:
— Pedig csak két lajttal töltöttünk a négy hektóhoz, úgy-e, édesapám?
A vásárból persze nem lett semmi.

Színházi Élet, 1938/48.

„A poézis a teremtés örökké folyó munkájának gyönyörben (sic!) öltözött folytatója.” (Berzsenyi)

A természetes és teremtett tájban a tél közeledtekor észlelhető, öt érzékkel számbavett veszteségeink, amint e képek – transzcendens „áthallással” – az ifjúság, az emberi élet visszahozhatatlan múlását tematizálják, e változásnak válnak autentikus művészi szinten megteremtett hírhozóivá! Az a ritka, ihletett pillanat, amikor a költő a lét teljességét, aminek az elmúlás tragikuma is része, a természetben bekövetkező összefüggő, értékvesztésbe áthajló változásokban éri tetten. Nem siránkozás ez: józan, férfias számbavétel. A téma, mondhatni, költészeti közhely, de csupán a legnagyobbaknak sikerült lírai hitelességgel művészi formába önteni. (Goethe: Uber allen Gipfeln, Shelley: Óda a nyugati szélhez, Petőfi: Szeptember végén, Babits: Ősz és tavasz között)

Tovább »

Mindennap eső
Ködbe vesző
Hátulütő, előkelő
Könnyező mező
Emlékező
Temetkező. Tovább »

1.

Vers-tájainkon
faggyal dacol a fagyöngy:
mi zúg felettünk?

Tovább »

Akarom, hogy szeressetek,
Az érdemem talán kevés:
Akarom, hogy szeressetek.

Ma: bárkinél különb vagyok,
Holnap: törpülhet érdemem,
Ma bárkinél különb vagyok. Tovább »