Dinók Zoltán: Az álmatlan zenész

 

Már megint éjfélkor kellett játszania a lagziban. Jóska jó gitáros volt, mindig őt hívták… A város egyik legjobbja. Remek szólókat kanyarított. De jó ritmusgitáros is volt. Őstehetség. Pedig nem volt cigány vagy ilyesmi… Falun született. Még a kottát sem ismerte. Hallás után játszott. A Beatlest nagyon szerette. Jóska nem volt mai gyerek… Persze a lagzin aztán nem Beatlest kellett játszania. Amiket ilyen lagzin kellett játszania, azt a fajta muzsikát különben ki nem állhatta…

Csak az volt ezzel a baj, hogy mire abbahagyta a muzsikálást, haza kellett mennie, de már nem bírt aludni. Kénytelen volt napközben szunyókálni. De az sajnos sokszor nem ment, ezért álmatlan volt. És álmosan kellett zenélnie. Habár jól megfizették…

Egy lagzi után egyszer nagyon hullafáradt volt. Neje aggódott érte. Jóska csak forgolódott az ágyon. Miközben szombati nap volt s éjszaka megint játszania kellett. Számítottak rá. Ám Jóska este betelefonált a mulatósoknak s azt mondta, hogy nem megy, ne haragudjanak… Már vagy egy hónapja nem aludt rendesen…

Megértették, találtak mást. Jóska aznap átgondolta addigi életét. Annak ellenére, hogy zenész volt, mennyi szomorúságot átélt életében! Nem csoda, hogy Beethovenért is rajongott… Magányos óráiban azt hallgatta. Magdika hivatalnok volt s egy zenész feleségeként jól érezte magát…

Jóskának étvágya sem volt. Kilenc órakor az ágyba bújt feleségéhez.

– Jobban is tetted, hogy nem mentél játszani! Fő az egészség!

– Igen. Most kialszom magam… – mondta Jóska.

– Az a lényeg… – érvelt Magdika.

– Majd találok más állást! Más zenélési lehetőséget! De az éjszakázásból nekem elegem volt!

– No, aludj már!

S Jóska falnak fordult. Vasárnap reggelre végre kialudta magát. Étvágya még mindig nem nagyon volt, de reggelizett egy keveset. Magdika örült. Jóskának evés közben egész máshol jártak a gondolatai… Legalábbis ott ahol nem szokott ilyenkor.

– Holnap felhívom egyik barátom!

– S mit akarsz tőle?

– Ő majd szerez nekem állást!

– Te tudod.

Majd evés után lement a garázsba s gyakorolt. Dél körül felment a lakásba. Magdika éppen varrt.

– Jól vagy? – kérdezte Magdika.

– Mi bajom lenne? – így Jóska.

– Kicsit sápadt vagy!

– Elmúlik. – s a zenész szaklapot vette a kezébe, miközben elvágta magát a díványon.

Eseménytelenül telt az a nap. Jóska megint kialudta magát. Reggel beszélt a haverjával, aki egy esti fellépést ajánlott neki… Hattól tízig. Jóska nagyon örült ennek a lehetőségnek. S a dolognak a vége az lett, hogy Jóska végigmuzsikált négy órát s este azt mondta zenésztársainak:

– Végre most jól alszom!

Örömmel tért aztán haza. Neje már az ágyban volt. Jóska melléje feküdt, miután lemosakodott.

– No! Milyen volt az est?

– Élveztem. A közönség is.

– Aludj egy nagyot!

Jóska falnak fordult s elaludt. Neje felkelt s kiment a konyhába rágyújtani.

– Végre nincs sok gond vele! – mondta Magdika magában.

Elnyomta a csikket s visszament lefeküdni. De Jóska horkolása miatt alig tudott már ő is aludni…

Ezüst híd – Srebrni most*: Biljana Milovanović Živak: Istina – Igazság

 
                                                     (Csehovhoz)
 
Az első felvonásban hiába lóg a puska a falon; a férfiak
Holtfáradtan ébrednek; a nők sápadtak, rosszkedvűek,
Csúnyák; étvágyuk nincs, orruk, mint a csőr, hegyes,
Kulcscsontjuk, ahogy a vékony, selyem vállpántok alatt
Dudorodik, torz (hát nem úgy kellene, hogy nőiesek,
Fatálisak, öngyilkosságra hajlamosak legyenek?
na, rendben; a színház új ízlést, új esztétikát kínál),
Ivanov a golyót halántékára hiába szorítja… Igazság
ott, a túl oldalon sincs. Ezen a világon szenvedünk,
A halálban megpihenünk? Ó, Anton Pavlovics,
ez komolytalan! Mi van, ha a halál nem létezik?
 
Fordította: Fehér Illés

 

/*Ezüst híd

Guelminó: Heinrich József

 

Fehér Illés*: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

 

 

Heinrich József – Dódi bácsi számtan tanár. Két mondatát örökre megjegyeztem/megjegyeztük: Kéz, láb nem jár, csak az ész! és Amit szabad jupiternek, nem szabad a kisökörnek. És jegyezzétek meg: én vagyok a jupiter! – közben élénken magára mutogatott. De mint tanár, nagyon igyekezett, hogy valamit belénk verjen.

Cseke Gábor: Ágyékra szorított kézzel

 

itthon vagy még és menni akarsz
pusztulsz belé úgy indulnál már
s mire nem csak homlokodon
irataidon is ott a pecsét
le is út fel is út
kiüt rajtad a páni félelem
ó még csak egy hetet
néhány napot még
amíg a legfontosabbat
amíg a szüleid sírját
a bútorokat a családi limlomot
a cigánybatyut
amíg megbarátkozol
a gondolattal
hogy az ajtó döndülve becsapódik mögötted
s ott állsz a világhuzatban
meztelenül
ágyékra szorított kézzel

A magyar – lengyel barátságról – Beszélgetés Csisztay Gizellával. Kérdez: Bencze Mihály

 

Csisztay Gizella egyetemi tanár, neves polonista, Mandics György József Attila-díjas költő felesége, számtalan írással, műfordítással, konferenciákkal, előadásokkal gazdagította a magyar-lengyel kulturális kapcsolatot. Budapesti otthonában 2023. augusztus 6-án beszélgettünk el ezirányú tevékenységérõl.

Bencze Mihály: Kedves Gizella! Utazzunk vissza egy kicsit az időben, mesélj egy kicsit magadról, szülőkről, nagyszülőkről, gyerekkorodról!

Csisztay Gizella: 1947. november 24-én születtem, az anyám, Kővári Gizella echte sváb földbirtokos családból származik, de rendkívül hazaszerető magyar asszony volt, édesapám Csisztay János postatisztként dolgozott, de művelt, a Pesti Hírlapba írogató írástudós volt. Apai ágon pedig – minden rendes magyar családban vannak határon túliak – a nagyanyám felvidéki cipszer volt, aki Nógrádba menekült és gyerekkorom legszebb nyarait a nógrádi hegyek között töltöttem, nagyapám pedig Szabadkáról származott. Mandics Gyuri feleségeként kerültem az újságírói bűvkörökbe.

 

Bencze Mihály Csisztay Gizellával

Tovább »

Guelminó: Búrány Pál

Fehér Illés*: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

 

 

cselényi béla: rá a méregre

 
 
kiugrott az akváriumból
a hímfarkú vörös xipho
rá a rovaroknak kitett
fehér porra
 
nem ütötte meg magát
puhára esett
 
 
Budapest, 2024. II. 1.

Debreczeni Éva*

 

Debreczeni Éva: ÜVEGGOLYÓ

 

tegnap megvettem
a tökéletességet
a mindenséget
magamnak
olcsó volt
átlátszó, mégis tükrös
trükkös üveggolyó
talpon álló, mint a régi étkezdék
és soha meg nem rendülő
amilyen lenni szeretnék
magam is
bár törékeny, simogatnivaló
nagyanyám benne fejjel lefelé látható
mint egy fényképezőgépben
s földrengés esetén
polcról leguruló.

 

/Debreczeni Éváról: https://ujkafe.website/?p=62789

 

 

Guelminó: Tőke István

Fehér Illés*: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

 

 

Csodálatosan játszott hawaii gitáron. Emellett „lelki fröccseiről” volt közismert. Ha felbosszantottuk – akár egész órán keresztül mondta a magáét. Egyik kedvenc szólása – a felbosszantónak szólt: Úgy váglak nyakon, hogy saját taknyodon csúszol le az emeletről! Merne valaki manapság egy diáknak ilyent mondani! Soha, senkit sem ütött meg. P. s. Mint tanár, jó tanár volt, egyetlen hibája, hogy az öt éven keresztül osztályfőnökünk, Dancsó Jenő után (Újvidékre költözött) következett, aki „különleges” tanár volt. Például: kötelező olvasmány nem volt, de kötelező volt olvasni – és arról, amit olvastunk, kéthetenként – be kellett számolni. Kell mondanom: én versekről…

cselényi béla: egy reklámnév margójára

 
 
zsebkávéreklám
álmos diáklánnyal
elemista korom
mézesmadzagjaként
most is eszembe jut
ahogy kibontom
és máig hatóan
belém itatódik
 
hozta emese
a folyóiratot
benne a márkanév
magyarul
zsebkávé
s most újra olvasom
emese feltámad
nem írom angolul
mert az már márkanév
 
 
Budapest, 2024. II. 5.

Jóry Judit: Bökvers

a hanga hangja vadalma….

Hanga mos a patakba…

patak folyik az ágyamba….

nincs gondolat az agyamba….

szeretnék mosdani….

de ha tiszta lennék

nem ismerném

a bűnök bocsánatának édességét….

Guelminó: Kljajić Milorad

Fehér Illés*: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

 

 

Kljajić Milorad – igazgató. Nem sok közünk volt egymáshoz. A magyar diákseregre gondolok. Ő nem tudott magyarul – mi nem tudtunk szerbül, ergo: tudtuk, hogy ő az igazgató. Ennyi. P. s. a/ Akkoriban szinte sportot csináltunk abból, hogy nem tudunk szerbül. A szerb diákok nagyrésze tudott magyarul, szépen megértettük egymást, semmiféle etnikai kilengésre nem emlékszem. P. s. b/ Közvetlen szomszédunkba egy szerb család költözött. Anyám megörült. Velem egyidős fiuktól majd megtanulok szerbül. Megtanult: a szerb fiú magyarul! (Ceruzarajz)

Guelminó: Fábri Géza

Fehér Illés: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

 

 

Fábri Géza – közkedvelt osztályfőnökünk, kémia tanár, a kerékpározás szerelmese. (Ceruzarajz)

Cselényi Béla: Hajnalodik

 
 
Nyári virrasztás.
Hajnalban a mákfejek
szürkés-lilásak.
 
 
Budapest, 2024. I. 31.

Tóth Mónika: Találkozás

 
pillangó tenyérben
ahogy ragyogó áprilisi virágok nyílnak –
szívem találkozik a természettel

Cselényi Béla: „Bélám, hát érdemes?”

 
 
T. születésnapja van.
Már rég elfelejtettem volna,
de annak idején
az apja vette fel a kagylót
a fenti kérdő mondattal.
 
„Bélám, hát érdemes?”
Hát érdemes volt,
mert nem megy ki a fejemből
évtizedek óta,
hogy félszegségemet
tolakodással vádolták.
 
Ez csak egy vers
és nincsen csattanója.
Érdemes volt-e megírni,
Bélám?
 
 
Budapest, 2024. I. 28.

Szalai Ferenc: A NYÁRFA

 
levél-sziget
hűs tenger-ég
beszegett part:
öböl-recék
 
szél és eső
marta ki tán –
hány lakatlan
telek a fán?
 
levél-gerinc:
ösvény vezet
pár bordaág
az erezet
 
egyetlen lény
ki arra jár:
lakmározó
idő-bogár
 
hány beszakadt
birtok-perem?
s ágbogokon
mi sem terem
 
gallyas tenyér
szemlátomást
nem tart szívnek-
hitt naptojást
 
hol bujdokol
e tört gyümölcs
mint biztatás:
„ruhát se ölts!”?
 
lombokra-folyt
hűlt sárga folt –
– pedig hevünk
nyárfája volt!

Bencze Mihály: Egy brassói szász család megmenekülése a szovjet deportálástól

 

Az erdélyi szászok 1919-ben támogatták Erdély Romániához való csatolását, de a román kormány a szászokkal szemben is alkalmazta a magyarokkal szemben már elkezdett asszimilációs politikát.

 

Zsubori Ervin fotója

 

Tovább »

Németi Rudolf: Töredék Istenről

 

Bajos azt tudni, angyalom,
hol a kezdete, hol a vége.
Fehér tintával ír fehérre.

Meg hát úgysincs rá alkalom
odajutni a közelébe.
Ami gyanús volt, mind kitépte.

Mint pillangók az ablakon,
úgy tapadnak a lámpafényre.
Meddig tart vajon napja, éje?

Meddig  majd, míg egy hajnalon
megdörzsöli szemét, és végre
belesöpör a füzetébe?

Sütő István: Vesző szerető

 

Elvesztettem valamit,
ami soha nem volt enyém igazán,
mégis fáj az űr, amit hagyott maga után.
Egy apró elszólás, árulás talán?
Kit árultam el kinek? Ez a rejtély csupán.
Egy szerető ki megosztja titkát,
mert nem csak szerető akar maradni,
sőt, mindenkivel elfogadtatni…
Szenvedek!
Átkozom a pillanatot,
mikor megestem egy baráti beszélgetés alatt,
Szeretőm elvesztve a bizalmat…?
Vagy a titkát osztottam meg valakivel,
akivel Ő nem szerette volna, de miért nem?
Képtelen vagyok elfogadni az indokot,
reménykedő lelkem nem látja az okot.
Rág a gondolat, rosszkor voltam ott,
Szeretőm inkább máshoz bújt volna;
de kérdem én, miért voltam ott?
Nem én kértem, Ő hívott…
Csapda volt hát?
Megmutassa, hogy tényleg gonosz?
Elűzzön magától?
Szavakkal is megtehette volna.
Vagy magának bizonyított volna inkább?
Tévedek.
Minden bizonnyal,
szívem súgja,
ez nem lehet.

Iván Gizella: Barátom, a nap

 

Süss fel nap!

Sütnék én, de látod, a bárányfelhők…

Na, nekem elég. Kész, vége a mai napomnak. Az égen is a birkák vonulnak.

Ne bántsd őket, békések. Nem ők a hibásak. Látod, olyanok, mint a vattapamacs.

Persze, védd csak őket. Ha tehetném, özönvizet engednék rájuk.

Akkor magaddal is kitolnál.

Jó, de legalább nem más bosszant fel.

Higgy nekem, a bárányok nem hibásak. A szél az úr.

Na, de most nem is fúj. Már kitombolta magát, összeterelte a nyájat, hogy elvegye előled a fényt.

S mért jó az neki?

A fény, a szabadság.

Akkor már napozni sem szabad?

Napozni akarsz februárban?

cselényi béla: enyhe emlékezés

 
 
most felidézem
azt a gyenge huzatot
úgy szellőztetek
 
 
Budapest, 2024. I. 20.

Debreczeni Éva: MOST MÉG CSAK

 

most még csak porózus
széthulló törmelék a vágy
darabos száraz tapintat
kell jönni valami nedvnek
valami csapadéknak föntről hogy
összeálljon tartós kemény
szerelemmé valami eső
zuhatag tán néhány csepp
könny

Cseke Gábor: Egy versem szertefoszlott /Ferenczes Istvánnak

 

egy versem szertefoszlott mint az álom
mint papundekli bőrönd ott túl a gáton
a vízbe hullva nem lett belőle vízihulla
volt nincs elillant nyoma vész csupa nulla
pedig mily büszke voltam a percre
mikor ujjam a végszót a gépbe verte
s míg lazán hátradőltem az éji lámpa égett
a képernyő hirtelen elalélt hófehér lett
csak néztem bambán nem hittem a szememnek
mit összehordtam nemrég soronként szerte pergett
egyetlen szó se jött át az űrön támadt résen
csak egyet hajtogattam hogy nekem végem végem
pedig hát itt az új vers mely a régit kiváltja
bár ő csak kisebb testvér s azt kérdi hol a bátyja
hogy tűnhetett el nyomtalanul mint kutya az éjben
megzavarodva dúdolok röhögve talpig feketében

boér géza: a hallgatás

a hallgatás

néma zsoltárai ugyanott

ugyanott semmi

semmi fölparázsló hideg

mintha valakinek
semmi
        suhanna
                tenyerébe

 
Verified by MonsterInsights