Bakucz József: Reggel 8 óra

Szökőkút selypíti énekét,
Szabad a felhő – s egy tenyérnyi folton
áttetszik a kék.
Ez ma az első cigarettám. Még fanyar,
de már ízlik. Kurta franciák közt
kávézom, nagy magyar. Tovább »

1995 őszén, amikor a Kriterionhoz kerültem, sűrűn olvasgattam a szerkesztés szüneteiben. Mint régi állami kiadónak, mely bizonyos értelemben egyeduralkodó volt, hiszen a kisebbségek irodalmát kizárólag ő jelentette meg, a Kriterionnak egész könyvtára gyűlt fel a nála napvilágot látott kötetekből. Dangubáltam a polcok között, hol ezt, hol azt a könyvet kaptam le róluk. Így akadtam rá Marosi Péter Világ végén virradat (Kriterion, Buk. 1980) című kötetére. Sokat és szívesen lapozgattam, hiszen akkor is minden érdekelt, elsősorban a szüleim nemzedékének mentalitása és világa, hogy milyen könyveket olvastak, milyen előadásokra jártak, és hogyan olvasták-látták őket. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Ferencz Imre: A hetedik évad

(Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979, Forrás sorozat. Szerkesztő: Csiki László. Műszaki szerkesztő: Bálint Lajos. A borítólapon Szabó Béla grafikája, Ára: 4,50 lej)

Egymás mellé helyeztem két fényképét. Az egyiket ennek a könyvnek hátsó borítójáról, amikor harminc éves volt, a másikat, amelyet én magam készítettem hetvenedik életévének egyik könyvbemutatóján.
A bajusz formája ugyanaz. Csak megfehéredett. Tovább »

Sokszor láttam, Maros, karcsúságod
kacéran suhanni kövek között,
hallottam csilingelő hangodból
a fényre törekvő vágyat,
s láttam könnyezni érted a hegyeket. Tovább »

egy ajtó két kilincsébe kapaszkodva
eszméltem kábán
mint kék tolltartómon az arany nap
úgy futott szét bennem a semmi

Budapest, 2019. V. 4.

LÉGIÓ!

Marseille, 1930

A Forte-Chornich-hegyre kígyózó hatalmas erőd falai alatt egy kiugró, magányos szirten áll a boltív, a keleti harctér hőseinek emlékműve. Csendes, elhagyatott, tiszta negyede a zajos, rossz szagú kikötővárosnak. Itt kezdődik a hatalmas aszfaltországút, amely végigfut az egész Cote d’Azure-on Ventimigliáig. Tovább »

Nincs szükségem a Google-ra. A feleségem mindent (jobban) tud.

Felfirkálta, szerk. ÁHU

* Kellesz nekem
fél-magamnak
a te fél-magad -,
hogy gótíved alatt
hat hónap múlva
megdobbanjanak
első léptei az egésznek. Tovább »

A közép-szlovéniai városban 2013-ban márványtáblát állítottak a jugoszláv hatóságok által 1945-ben oda deportált Mura-vidéki magyarok emlékére. Az aktust a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzetiségi Közösség (MMÖNK) kezdeményezte. A hrastoveci várban jelenleg működő szociális intézmény vezetősége segített az emlékmű és környezete kialakításában, a magyar kormány pedig hozzájárult a költségek fedezéséhez. Tovább »

Elmerült csónak
Kampója a víz felett.
Segélykiáltás.

Gondoltam, betartom az orvosi tanácsot. Azt mondta az orvos, válasszak ki egy-egy szép napot a tavaszból, sétáljak, nézzem a virágokat, semmi idegesség…

Hétfő. Jól kezdődik ez a hét. Süt a nap. Kiválasztom ezt a hétfőt a tavaszból. Sétálni indulok a térre. Hogy nézzem a virágokat. Semmi idegesség. Tovább »

ébredéseim

mintha májusban fűtenék
olyanok ébredéseim
a meghitt paplan univerzuma
kelletlenül szétnyílik
s gubbasztok mint a madár Tovább »

Jézus tipikus férfi volt – mind azt mondja, visszajön, aztán többé nem látod.

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Katatón visszatéréseink
a semmiért kanyargó sorokba:
játsszuk unos-újra
az immár laposra
taposott szertartásaink. Tovább »

Sok eső esett a havasokban
és a Nyárád az idén is kiöntött.
Mint minden évben.
Az asszony pocsolyából merte a
vizet
s az eget nézte benne. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Ştefan Danciu: Requiem la moartea florilor de câmp (Rekviem a mezei virágok halálánál)

(Eurocarpatica Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2006, Szerkesztő: Ioan Lăcătăşu, Műszaki szerkesztő: Erich Mihail Broanăr, Fedőlap: Liviu Câmpeanu)

A 23 éves, frissen végzett agrármérnök megérkezik Hargita megye egyik Isten háta mögötti falujába, ahol bármiféle civilizációs kellék hiányzik, még villany sincs. Tovább »

nekem valahogy elegem lett
nem tudom, ti hogy vagytok vele
de ez a sok halál
mit naponta belenget nekem
valaki
és tele lesz vele a „falam” Tovább »

DOKTOR BAKÓ

Azt már tudjuk, hogy a legendás Rejtő Jenőtől nem volt idegen a színpad: ifjúkorában színpadi karrierről álmodott, s párizsi tartózkodása után Budapestre hazatérve az operett, illetve a színház világába vetette magát. Hírnevét aztán mégis furcsa stílusú, humorosan abszurd, kalandosnak álcázott regényeivel alapozta meg. Minden műfajba belekóstolt, csak úgy ontotta az ötleteket, s gyakorlatilag írásai éltették. Beköltözött a Japán kávéházba, s éjt nappallá téve a számláit törlesztette – a tollával. Ne csodálkozzunk, hogy hagyatékában filmnovella is maradt, amelybedn maradéktalanul föllelhetjük a sajátos rejtői humort. 

*
(Filmnovella)

Dr. Bárány „kombinált irodája”. Szóval, egyszobás lakás, vasággyal és íróasztallal. Nyomorgó diplomás szomorú albérlete. Bárány jó lelkű, finom, lírai ember. Koldusszegény, fiatal ügyvéd, és egyben kliens is. Tovább »

Fehér Illés műfordításaiból

Kis tengerparti városban akarok élni – Želim da živim u malom primorskom gradu

Hajótöréshez részeg matrózok verekedéséhez hasonlított egy szerelem
te engem evezővel én fejed evezővel
Hogy bennünket erősen tartson míg dúl a vihar a meder helyett
szívbe a horgonnyal Tovább »