Január 25-én Csíkszeredában járt Zsidó Ferenc író, az eirodalom.ro portál főszerkesztője az E-MIL fiatal írócsapatával együtt, akik az erdélyi írószervezet idei Farsangi felolvasások elnevezésű rendezvényén két helyszínen is megmutatták magukat és írásművészetük sajátosságait – délben a Márton Áron Gimnáziumban, este pedig a Székelyföld folyóirat szerkesztőségében. A társaságukban eltöltött sűrű hatvan perc elegendő volt arra, hogy a beszélgetést levezető Zsidó Ferenc a farsangi alakoskodáshoz illő cseles kérdésekkel nem csak szóra bírja írótársait – Bálint Tamást, Balázs K. Attilát, Borsodi L. Lászlót –, de hangulatot is teremtsen felolvasásukhoz. Tovább »

a verses füzet

versek aurája tátong a lapon
nehéz melléjük újabb verset írni
voltaképpen minden költemény
megkezdetlen A/4-ért kiált Tovább »

György Ferenc gyergyószentmiklósi gazdálkodó kaszálóján, a Szénégető dűlőben az 1950-es években (a Tarisznyás Márton Múzeum gyűjteményéből).

A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum égisze alatt működik – egyelőre tesztüzemmódban – az a Digitális Interaktív Archívum (DIA – nem tévesztendő össze a Digitális Irodalmi Akadémiával, amelynek ugyanez a rövidítése!) az a honlap, melyre feltölthetők a Gyergyói-medence életét dokumentáló fotók, az elmúlt két századból. Tovább »

Gróf Széchenyi Ödön (1839–1922) „a legnagyobb magyar” kisebbik fia Pozsonyban született. Széchenyi István halálát követően, 21 évesen költözött Pestre, ahol a közlekedés szinte minden ágával foglalkozott. Két évre rá, 1862-ben megbízást kapott arra, hogy utazzék Londonba, a világkiállításra. Ott kereste fel a híres tűzoltógárdát a „Fire Brigade”-ot, és az ott tapasztaltakat felhasználva szervezte meg itthon – és később török földön – a tűzoltóegyleteket. Tovább »

…apáról

Míg hir­te­len, min­denféle előze­tes fi­gyel­mez­tetés nélkül azért a fris­sen nyírt gye­pen he­verő gyer­mekjátékért ha­jolsz – ami le­het egy hiányzó ke­rekű autó, ha­jas­ba­ba, eset­leg zörgő, fogzást segítő rágóka, bármi –, észre sem ve­szed, vagy leg­jobb eset­ben is csupán le­gyezőszerű, si­mo­gató fu­valmát érzed egy hátulról jövő, a szíved ma­gasságában átsu­hogó, tel­jes erőből el­hajított csa­tabárd­nak. Tovább »

Éjszaka kimegyek az erkélyre, rádiómon az antennát az öböl felé fordítom, s távoli állomásokat keresek. Igen, valahol arrafelé az élet normálisan folyik, elég a hangszóróra tapasztani a fület és hallgatni. Az egyik féltekén még horkolnak az emberek, a másikon már ébredeznek; forralják a tejet, borotválkoznak és fésülködnek. Azután fordítva. Tovább »

Egy
hajlott hátú
csöndes
úriember
hatvanon túl… Tovább »

Dan Culcerrel 2015-ben folytatott párbeszédünk nyersanyaga íróasztal fiókban rekedt: feladataink, életünk eseményei eltérítettek attól, hogy a teljes anyagot feldolgozzuk és közzétegyük. Az időbeni távolodás miatt pedig megfakultak a gondolatok, újabb és újabb események rakódtak hétköznapjainkra, befolyásolták érvrendszerünket, ébresztettek rá arra, hogy önmagában a beszélgetés sem old meg semmit, legfeljebb elaltatja bennünk a türelmetlenséget és a sarkosságot. Tovább »

A hegytetőn álló mauzóleumnak nem mindennapi a története. II. Petar Njegos (1813 – 1851) nyugszik itt, végakarata szerint, a Lovcsen hegyen. Alig volt 17 éves, amikor hatalomra került, és alig volt 38 éves, amikor eljött számára az elmúlás. Jelentősen kiterjesztette és megerősítette a pénzügyi, oktatási és politikai vezetési rendszert, és megvalósította Montenegro Ausztriától való különválását. Emellett zseniális irodalmi vénával rendelkezett. S habár őmaga püspök is volt, országában 1834-ben megalapította az első világi iskolát. Tovább »

Az Örkény Színház projektje a Magyar Kultúra Napjára / youtube

(Kultikus sci-fi regény)

A zöld asztalnál

A háború és béke kérdése tehát megoldódott, következett a második megoldandó feladat: az É–2 újjászervezése. Hitler titkáraként továbbra is betekintést nyerhettem az államügyekbe, így gyakran lehettem jelen egy-egy megbeszélésen, tárgyaláson. A problémák többsége arra fókuszált, osszák, vagy ne osszák fel az Édent egymás közt. Azzal hamarosan egyetértettek, hogy inkább ne osszák, mert két dudás aligha fér meg egy csárdában. Nagyon igaz, csakhogy ki távozzék, és ki maradjon a csárdában: Hitler vagy Bonaparte? Tovább »

A régi újságok búvárlása közben meglepő dolgokra bukkan az ember. Már ha kedve támad a régi emberek régi dolgait firtatni. Nem is őskereső szándékkal, csak mert kíváncsi, mi is volt egykor abban a városban, ahol történetesen/történelmi idővel mérhetően él, s éltek elei, akik csak a rövid határidőket, időfutamokat, évet, évnegyedet, hó végét tartották számon/valamire. Tovább »

Rodin, ez a csodálatos képfaragó, ez a nagy erejű szobrász, kinek hellén a lelke, de gótikusan merész fölrakású, megfaragta a modern élet szobrát. Ennek a szobornak „Le Penseur” a neve, „A gondolkozó”. Ott állott júl. 1-ig a Grand Palais magas üvegboltja alatt. Ékessége volt az egyik, a fiatalabbik francia „Szalon”-nak. Kit ábrázolt? Egy embert. Nem is! Az embert. Tovább »

az igazságot soha nem szerették a világban. csak vágytak rá. érezni, újból, mint kúszik a sötétség egyre közelebb. már a nyakunknál tart. akik tegnap még virgonckodhattak, mára kerülendőknek tartatnak. nem tart sokáig ez sem. ha ez vigasztal bárkit is. újabb sötétségek kúsznak a nyakunkra. tegnap még vicces volt a jósokat elnézni, mint veszik be a szabaddá vált terepet. Tovább »

Az esti ima alatt Vadmalac száján kiszaladt:
„Zsidó vagyok és cigány. Észak-amerikai indián, számi, azaz lapp, kisebbségben élő magyar, ruhinga, jemeni éhező csont és bőr, szíriai menekült, kambodzsai szemüveges Pol-Pot idejéből, a Don-kanyarnál elestem.
A kommunizmus balekje, talibán áldozat, ujgur, szülőhazám Tibet.”
Fájdalomdarabkák Vadmalac lelkéből.

TÁVOLI VONATOK

Lélegzetvételed ritmusa egyenletes. Alszanak benned nappali sértéseim. A kezed után nyúlnék, de félek, felébredsz, és akkor mit mondanék?
A mennyezetből árnyak elevenednek éles kontúrral. Mozgásukat figyelem, de a városon átsuhanó autók fénye elmaszatolja őket, mire megérteném. Tovább »

Már többször tudomásul vettem, hogy semmi se ráz meg annyira, mint amikor a tömeg üldözi, a tömeg megszégyeníti a magányos embert – és semmi se olyan örvendetes, mint a magányos seriff győzelme. (Gábor Miklós: Napló 1990. Beszélő, 1998/8. szám)

/Szerkeszti egy öntudatos olvasó/

Mai világunkban nagyon szeretjük a kerek évfordulókat, gyakran úgy tűnik, mintha a társadalom és az egyén élete is csak ilyen évszámok között zajlana. Amiről azonban mai jegyzetemben beszélni szeretnék, az semmiképpen nem kerek. Tovább »

Az Örkény Színház projektje a Magyar Kultúra Napjára / youtube

fény hull
parányi nyalábban
véletlen
kromoszóma nászban Tovább »

Július 14-ike, a franciák idei nemzeti ünnepe iszonyú hőség közepette következett el. Mondják is, hogy régi idők óta nem volt ilyen kedvetlen és leforrázott a Bastille bevételének a napja. A nagy csapatszemle, a Strasbourg-szobor megkoszorúzása, a bivak, a tűzijátékok s a nevezetes nap annyi egyforma programpontja unalmasan, lelketlenül, kedvetlenül végeződött mind el. Tovább »