Addig jár a korsó a kútra,addig – dehogy… addig – nehogy már,a korsó nem jár, de addig viszik,kényszerítik a körülmények,míg nyaka szakad, mint az aradiaknak.Uramatyám, baromi dráma,ráadásul a korsó darabokra hull,nyaka a gyilkos kezében corpus delicti,életfogytig lesz, nincs harmadolás,a korsó büszkén vállalja csonka mártírtestét,magasról tesz a gyorsragasztókra,senki szolgájának kitüntetettjekéntsenki sem ihat belőle többet. Forrás: szerző […]

A Hold istennője ott ül a stúdióban,Mama Quilla vörös széken ül,fogsora hiányos, bőre cserzett.Intiilapa kövér, bajuszos,lehordja tisztességesen.

Feldobja szemernyi magántulajdonát,ki bort, sört, ki zsíroskenyeret.Van, aki mondjuk szüzességével garantál,ha aznap éppen arról szól a tétel.Amikor önzetlenségből doktorálsz,számít-e akkor az adott téma?Gyomorbaj, hányinger,agyzavar, altest…

A tőzegpáfránylassú halált hal,zokog a rőzseláng.A hegy árnyékábanfekete selyemnyakkendőtvisel a farkasfalka.

Felvettem a nagykabátoms nézegetek szerteszét,vajon a Széchenyi térensütnek-e ma gesztenyét Forrás: szerző FB-oldala

Megint viszik és kattan,hasít az ásó,az olló még piszmog rajta,módosítgatja itt-ott.nem lesz könnyű – az árnyékformája változik.Szaporodnak a fertőzések,havazni kezd a ravatalnál.menni fog ez is, minden rendben.szorítja, titkárnő kérem?nekem is feszül,hagyja, majd lehúzom én.

Áldott legyen az, aki haszontalannáüdvözül át – akinek sikerülkiiktatnia testalkatrészeit aforgolódó idők csavarrendszeréből.

Más műfaj vagy, mintha szavaididőnként átbukfenceznének rajtam,halat eszel, közben én széthúzom a függönyt,kívűlről fújsz, játszol, rendezőtlenül.

Átköltözöl a középkorba,középtájt, mielőtt végleg kikötsza vöröslő horizont mögött.

Én meglátlak, te belátsz,én megismerlek, te beismerszelőbb vagy utóbb. Te lekötsz, én megkötök benned,te elvetsz, én megvetlek,ha esteledik.

Te vagy a fű, a fa, én a száraz ág,a dongó, mi hasznot húz belőled,te rétek palettája, te gyöngyvirág.Lapos, kavicsos medred vagyok,te folyó, ki olcsón bérbe vett,magamon visellek, mint kitüntetést,mint rangjelzését az elesett.

Ne sörj, ha es, ne részletedj,ne sírj, ne részegedj, ha es.A fa vág, hegyes tű – nono,hegedűvonó a faág.

Minden álmom egy-egy zabolátlanképregény, se vége se hossza,a közepe óriási fekete lyuk.Ne kérdezz folyton, ha odatévedszhátrálj ki belőlem virradatig,a szorongás süvítő ólomgolyó, lábam és kezem állati, válaszom halott,a verőereim indák vagy venyigék,a szívem mészkőből faragott ornamentum,vasárnaponként többnyire elsiratnak.

Néha nyúl vagyok,öreg tapsifüles, akit gyerekekmosolya kísér és a játék.A magasles nem rólam szól,de még a vadászkürt sem,magamat kergetem az utolsó falig.

Mert tudom, valahol mégis,valahol talán,valahol ott.A lajhárok sejtik,a lényeg máshol,itt csak a lomha test.

Esténként arról faggatózom,vajon mivel maradtam el,mennyi a tartozásom,mikor láthatom végreaz éjszaka bohózatát.