(Részletek Pulszky Terézia emlékirataiból) Bécsben nevelkedve igen keveset tudtam Magyarországról, mielőtt 1845-ben odakerültem; gyermekkoromban csupán a földrajzórákon hallottam valamit róla, s történelmi tanulmányaim efféle emlékei is oly halványak voltak, hogy szinte nyom nélkül tűntek el. Véletlen, hogy az iskolában, hol tíz évet töltöttem, néhány magyar gyerek tanult; a többiek irigykedve nézték elkülönülésüket, s hogy anyanyelvükön […]

Mától kezdve, a következő napokban – egészen hétfőig, március 19-ig a 48-as forradalomhoz kötődő olvasmányokkal frissítjük a Káfé főnixet!

A leeresztett zsaluk mögött, ők ketten, egész nap szobájukban maradtak (a szerelemnek is idő kell) –

Az ő asszonya hetente egyszer főz, de azon az egyetlen délelőttön úgy ülnek a könyhagőzben, mint színpadon egy kétszemélyes jelenetben –

mint kutyakölyök a felnőtt ebet megtanultam az embernemet ahogy anyám a hegyet nézte úgy néztem én a mindenséget

(In memoriam Haller József) Ahogy a kemény ceruzában megbúvik a puha grafit, a frissen ácsolt keresztfában már Jézus lelke lakozik,

Áprily Lajos szomszédunknak Állott már a házam oly fentre tetézten, Hogy a felhőn hídló szivárványt lenéztem. Láttam már a tengert, hol kékebb a mennynél, Kép előtt rebegtem: soha szebbet ennél!

templomi serleg öblös belseje sárga arany abban a bor löttyen savanyún és osztja az észt nyílik az ég és zeng a magasság szédül a fej gyenge vagyok még bort iszogatni vézna kamasz Budapest, 2018. II. 22.

Cukordinnyehéj „nagyon fáradt olajként még megmozdul a vér.” Király Farkas Nagyon fáradt, olajos csöndben – Résnyi fény, mint! Cukorbelű Dinnyehéj – hanyatt esésem Délutánján. Egyedül- Létemben – nagyon. Tömött

Versekkel jött a Koma, a sajátjaival, amiket úgymond ajándékba hozott Mesterének. – Na lássuk – mondta Vadmalac, majd osztályozni kezdte, összefogta s kiselejtezte a szavakat. Sok szó volt, de egyik sem a Komáé, azok eltűntek. Hanem a végén egy szál papírt tartott Vadmalac a csülkében.

E. Vilmos, alias Bélyeg Vili, csíkszerdai túratársunk, avagy egy túranapló 1980 aug. 20 – 31. között) Augusztus 25, hatodik nap Induluuunk! – vezényelt dr: Bort Bele éjjel 4 órakor, mire Mr. Pomján hirtelen abbahagyta a horkolást, és a rá jellemző serénységgel kirohant az alagsor balkonjára. Ekkor ráébredt, hogy alszik. A fáradt olaj lecsapolása után visszatámolygott […]

Várjuk várjuk, hogy gyűljön a pénz. Nincs pénz. Nem gyűl. A magyar társadalom nem siet szobros emléket állítani dr. Jókai Mórnak. (Ő büszkén viselte nevében a dr.-t és büszkén nem viselte az y-t.) Miért? Valami nagyszerűbb hálára készül ez az ország a szobornál? Nincs pénz? Vagy hála sincs?

Valamikor a gyermek-és kamaszkor mezsgyéjén rajongtam a kalandfilmekért. Az indiánosokért különösképpen. Aztán változott a gusztusom. Most ismét olyan korszakot élek, hogy a mézesmadzagos ágyjelenetek láttán rögtön kanálist váltok. De persze indiánost már sehol sem találok. Így aztán elmélkedhetek a sötét monitor előtt: semmi sem történt velem kamaszkorom óta, vagy már minden menthetetlenül lezajlott?

Harmadik napja tart a szeszélyes felhővonulás. A nap bújócskát játszik, hol itt, hol ott bukkan fel, mint pirosra mázolt paprikajancsi. A napraforgók már kezdenek bedilizni. Egyebet sem tesznek, mint folyton kapkodják utána a fejüket. Csak egyetlen egy nem vesz részt az őrült fejforgatásban. Hatalmas – jobb időket megért – tányérját reggeltől estig a föld felé […]

Ez a világ egy nagy – falu. Az is volt mindig. Még ha tízszer erősebben is hirdetik Mérai-Horváthék, hogy a homo sapiens csak most kezd belekóstolni a kultúréletbe. Bizony mi mindig olyan kicsinyesek leszünk, mint amilyen – kicsinyek vagyunk. Ez így lesz mindig. Ez így volt mindig.

Tegnap hiányát Eltettem mára, Álmaimba rej- Tem éjszakára

Ahogy ütközöm Dróthuzalnak, Árnyékot vetek Önmagamnak.

Egy követ találtak bennem, Érzem, a Fennvaló keze… Porrá válásomnak megvolt Az alapkőletétele.

Évezredek óta csépelik a szatirikus írók, sőt a nagy gondolkodók és államférfiak is a bürokráciát; még ma is, itt nálunk is jórészt ebből élnek a humoristák, és ez ellen hadakoznak a szenvedélyes igazságkeresők, újságírók és irodalmárok, és lám, évezredek óta burjánzik tovább.

Irodaházak között A kirakatban állva, mintha túsz, akváriumban a színes halak, remélve, hogy ma hátha szabadúsz’