Az egyiknek minden sorát ismerem, a másik esetében súlyos hiányosságaim vannak, de mindkettő beválasztásának szívből örülök. Ez jutott eszembe, amikor olvastam a hírt, hogy a DIA idei éves közgyűlésén Balla Zsófiát és posztumusz Déry Tibort választotta tagjai közé.

Csoóri Sándor halálára Nem lepett meg a halálhíre: évek óta beteg volt, nem írt már verseket és nem érintkezett a külvilággal. Utolsó nyilvános megjelenésén, a Petőfi Irodalmi Múzeumban 85. születésnapjára szervezett ünnepségen sem szólalt meg. „Halálával a magyar kultúrát pótolhatatlan veszteség érte” – olvasom az egyik „hivatalos” nekrológban. De úgy is fogalmazhatnánk: életével maradandóan gazdagította […]

Rendhagyó, s egyben nem mindennapi tárlat avatására jöttünk össze: megszemlélni Márton Ildikó fotóit. A falakon látható képekkel igazából egy ihletett, igen alapos műhelymunka gyümölcsei révén, művészi vallomás gyanánt szembesülhetünk – olyan gesztus ez, ami ritkán történik meg az átlagember életében. Az alkotás ugyanis, még az is, ami összehangolt munka, közösségi erőfeszítés eredménye, mélységesen személyes tevékenység, […]

A hangszóróvá vált müezzin a toronyban dicsérte Allahot és az ő prófétáját, Mohamedet. Galamb ezt nem tudta, egyebet se, mert törökül sem tudott, viszont olvasott egyet s mást, és ezekben az olvasmányokban a müezzin valahányszor csak fölmászott a toronyba, még mindig azért, hogy Allahot dicsérje s az ő prófétáját. Aztán ágyúlövés hallatszott, könnyű füst szállt […]

Bánk bán (Zene: Erkel Ferenc, szövegkönyv: Katona József drámája nyomán) A merániak szeretik a királynőt, mert a maguké, ezt a magyarok nem értik, máig gondolkodnak rajta. Ottó Melindának udvarol, de Melinda nem enged neki, Bánk elhitette vele, hogy az udvarlás olyan, mint a kihívás párbajra. Közben Bánk is betoppan, a Katona drámájából érkezik, ezért nem […]

Manapság mindenki fotózik, sőt azt is mondhatnám, hogy szűkebb és tágabb hazánkban, Csíkban, a Székelyföldön, Erdélyben kiváló fotóművészekben sem szűkölködünk. De akkor mi teszi mégis egyedivé Ádám Gyulát a fotóművészek között?

Parasztbecsület (Zene: Pietro Mascagni, szövegkönyv: G. Targinioni-Tozzetti és G. Menasci) Turridu Loláról énekel, Alfio a lovakról. Ennek ellenére őrült dühbe gurul bele, amikor Santuzza elárulja neki, hogy Turridu lolázik. A fene se érti ezeket a fuharosokat (a h betűért Esterházy Péter a felelős)! Hogy a zavar még nagyobb legyen, Turridu megharapja Alfio fülét, és ez […]

Lammermoori Lucia (Zene: Gaetano Donizetti, szövegkönyv: Walter Scott regénye alapján) Lucia Edgardót szereti, a bátyja, Enrico viszont Arturót. Mint lenni szokott, az erőszakosabb nyer, ezen Lucia úgy segít, hogy megőrül, és összevissza döfköli a nemrég még boldog vőlegényt, aztán öngyilkos lesz, boldogtalan szerelmese szintén. A nézők könnyesre nyomkodják a szemüket, aztán hazamennek. Az, hogy Luciáról […]

Hosszas szenvedés után, tegnap, szeptember 11-én este elhunyt Csoóri Sándor költő, író, 1991-2000 között a Magyarok Világszövetségének elnöke, 1992-től ugyanakkor a Hitel című folyóirat főszerkesztője. A magyar kormány saját halottjának tekinti. Emlékére a Káfé főnix az alábbi verssel és esszével kívánja felhívni olvasói figyelmét. Így lásson, aki látni akar Hagyom megráncosodni szépen ezt az arcot, ha […]

Carmen (Zene: Georges Bizet, szövegkönyv: Prosper Mérimée regénye alapján) Don José sokat zajzlizik a becsület kapcsán, de hát a szerelem, mint tudjuk, erősebb. Vagy a bujaság? Az emberben rettenetes gyanú támad, hiszen szép szavakat Micaelához is énekel, és lám, Carmen mégis. Aztán jön Escamilo, a bikás, akivel Don José természetesen hiába verseng. Úgyhogy még egyet […]

A trubadúr (Zene: Giuseppe Verdi, szövegkönyv: Salvadore Cammarano ) Az egyik fiút tűzbe dobták, de nem azt, hanem a másikat. Azucena, az öreg cigányasszony az egyik anyja, de a másikhoz is köze van. Leonorát ketten szeretik, Luna gróf és Manrico. Ők ketten testvérek, mert az egyik nem a másik. Minden csodálatosan logikus, és talán legverdibben […]

A MaRó közhelygyűjtemény. Fájdalmas és (ön)veszélyes közhelyek gyűjteménye. És mik a közhelyek? Azok az állítások, amelyekre már vissza se nézünk, amelyeken semmiféle tapasztalat nem változtathat. Édesanyámmal minden évben megbeszéljük, hogy már nincs tavasz, nyár, ősz, tél. Már csak két évszak van, megbolondult az időjárás is. Ennek ellenére hibátlanul és eltéríthetetlenül felmondja minden évben a Katalinra, […]

Az első világháborúba mozgósított magyarhermányi henteslegényt, becsületes nevén Kassay Jánost, akinek a nagy háború éveiből és eseményeiről készített – utódai jóvoltából ránk maradt – képeiből többször is látni lehetett jópár tucatot kiállítótermek falain, a kíváncsiságán és személyiségét jellemző alkotó ambícióján kívül tudtunkkal senki és semmi nem ösztönözte különösképpen arra, hogy krónikása legyen háborús közösségének, harcostársainak. De […]

„Ha valakinek elmondjuk egy rossz emlékünket, ez annyit veszít súlyából, amennyit az általa kiszorított káröröm nyom.” Ez a Déry-mondat jut eszembe, valahányszor Lucian Boia könyveit idézik, értük lelkesednek a magyarok. Mert legtöbbször azt tapasztalom, hogy azért lelkesednek, amit ők maguk nem tudnak megtenni.

„Tulajdonképpen nem volt sznob, legalábbis nem az általános értelemben. Felületesen megfogalmazva: a sznob olyan ember, aki a lordokat szereti, pontosabban körülhatárolva: olyan ember, aki értéktelen dolgokért rajong — ez ugyan nem valami hízelgő a lordokra, ha igaz az első meghatározás. Mark kétségtelenül hiú ember volt, de szívesebben találkozott egy színigazgatóval, mint egy gróffal. Ha barátkozott […]

Első és máig utolsó „könyvásatásomban” Páll Árpád A szó és a látvány című kötetéről írtam, melyet a Látó könyvtárában találtam, és azt ígértem, továbbra is ott kutakodom. De hát az ígéretek arra valók, hogy az élet megcáfolja őket, így aztán most Zilahon bukkantam rá arra, amiről beszélni fogok.

Cseke Péter: Erdélyi szépírók és képírók, akik Budapesten élték át a forradalmat* / II. Jancsó Béla eddig ismeretlen naplófeljegyzéseiből kiderül, hogy testvéröccsének nem ez volt az első magyarországi útja 1956-ban. Május elején már járt a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a Bolyai Egyetem hallgatóinak debreceni bemutatkozása alkalmával.

Cseke Péter: Erdélyi szépírók és képírók, akik Budapesten élték át a forradalmat* / I. Pomogáts Béla erdélyi irodalomtörténetében az egyik alfejezet ezt a címet viseli: Az ötvenhatos magyar forradalom hatása.1 Tömör összefoglalása ez mindazoknak a közleményeknek, feljegyzéseknek és visszaemlékezéseknek, amelyek a forradalom eseménytörténetét Budapesten átélt erdélyi alkotók hagytak az utókorra. Hogy kik is? Magam is személyesen […]

„Találós kérdés Egy Londoni McDonald’s-ban két kelet-európai mosogat. Az egyik Budapestről vándorolt ki Londonba, jobb élet reményében, a másik Csíkszeredáról. Találd ki, hogy melyik szavazhat levélben a Magyarországi népszavazáson???” A betűhíven átmásolt szöveg az Élni akarunk mozgalom hivatalos oldalán található.

Rég nem szóltam már hozzá semmihez nyilvánosan (a Facebookot kivéve), de most muszáj, mert a Háromszék egyik cikkében olyat olvastam, amit én sem hagyhatok szó nélkül. A kommandói „sikeres” falunapokról szól, és ezzel kezdődik: „Kisebb incidens zavarta meg vasárnap a Kommandói Napok eseménysorát. Szíriai fagylaltos furgonokba bújt migránsok érkeztek a falu határába, áttörték a Grenzkommando […]

Nyár de­rekán, szemlélve a háromszéki mezők színes szőttesét, ki ne gon­dol­na az aratásra! Arra a műve­let­re, ame­lyet régen igen nehéznek és fe­lelősségtel­jes­nek tar­tot­tak, mi több, ma is an­nak tar­ta­nak. Haj­dan is rop­pant fárasztó volt, ami­kor még kézi szer­számok­kal, s nem ritkán párban végezték. Rend­sze­rint a férfi kaszás ha­ladt elöl – kemény, derékpróbáló mun­ka várt rá […]

Gyanti egy hű de szép történetet írt egy párnáról, és aztán gyorsan széttépte. Az egész úgy kezdődött, hogy az egykori Botos (ma Kossuth) utca egyik házának falán felfedezett egy, már a rendszerváltozás után felavatott emléktáblát, ami szerint azon a helyen állt egykoron a Bárány vendéglő, s ott Petőfi Sándor is megfordult. És igaz, hogy a […]

Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti után most Nagyvárad is felkerült arra a virtuális térképre, ahol „nem szeretik a színházvezetést”, ahol „mások a nagyközönség igényei”, ahol „mennie kell valakinek”. Azért teszem idézőjelbe a félmondatokat, mert mindig olyanok mondják őket, akik „a” közönség nevében beszélnek, és statisztikákra hivatkoznak: ma már nem járnak annyian színházba, mint egykor, többen kivonulnak […]

13. Ha őszin­te aka­rok len­ni önma­gam­hoz, be kell látnom: bármennyi­re próbálom el­len­szen­ves színek­ben láttat­ni a kánont, az iro­dal­mi rang­so­ro­kat, a kánonképzés tovább foly­tatódik ak­kor is, ami­kor a költészet árnyékvilágát próbálja fel­deríteni az em­ber – s en­nek az is a csapdájába esik, aki írói tel­jesítménye­ket kíván napfényre ráncigálni. Ah­hoz, hogy a ki­je­lentések mel­lett némi bi­zonyítékkal is […]

11. Vall­juk meg: hányan is­merjük Jékey Aladár (1846-1919) nevét? És hányan ol­vas­tuk-ol­vas­suk (ma is) ver­se­it? Ő az, akiről Ady End­re ekként írt a Nyu­gat­ban (1916): „Nem volt nagy költő, de költő volt s költő ma is igazán és egészen.” És akiről Schöpf­lin Aladár fo­gal­maz nek­rológot 1919-ben, ugyan­ott: „Mi­kor ta­valy ta­vasszal a Nyu­gat írói közül néhányan […]