A valóság és a média közvetítette valóságtöredékek összessége között meglehetősen nagy a különbség.

Aki csak az átla­got üti ma­gyar iro­da­lom­is­me­retből, az is tud­ja, Ka­rin­thy mek­ko­ra szolgála­tot tett iro­dal­munk­nak az Így írtok ti című munkájával. Műve több mint stílus­paródia – zse­niális al­kotás, a maga nemében egyen­rangú a tárgyául válasz­tott művek­kel és al­kotóik­kal. Élve­zet­tel ol­vas­hat­ni, s ezenközben a hi­vat­ko­zott mű és al­kotójának szel­le­mi je­lenlétét is az ol­vasó elé varázsol­ja a […]

A címbeli kifejezés már nem sokat mond a mai fiataloknak, jobbik esetben Harry Potter emlékeikhez próbálják hozzákapcsolni. És tartok tőle, hogy a varázshegyről sem Thomas Mann jut eszükbe, hanem valamilyen legalább hatezer méter fölötti hegycsúcs, amelyet valamiféle napsütötte, köd és vihar nélküli varázslatban kellene megmászni és a hódításról készített fotókat műholdon, azonnal, valamilyen világhálós médiafelületre […]

A nyelvszabadság alapvető emberi jog – mondta Békéscsabán, anyaországi és anyaországon kívüli magyar újságírók előtt Andrássy György pécsi jogász professzor. Ez az evidencia azonban nem mindenki számára nyilvánvaló, ezért sokszor és sok helyen kísérletet és erőfeszítést kell tenni a bizonyítására – fűzte hozzá.

A fekete-fehér fénykép előterében egy földön fekvő ló, mögötte üres pusztaság, a háttérben pedig emelődaruk körvonalai vetülnek fel az égre.

Domahidy Miklós emlékezete (befejező rész) Domahidy Miklós–alkotások recepciója Az emigráns írókat nem kényeztette el a kritika. Az anyaországban jórészt az elhallgatás volt s maradt évtizedeken át az osztályrészük. A külföldön írottakról a teljesség igénye nélkül, csupán a lexikonokban jelzettek alapján szólhatunk.

Drámaíró – színpad nélkül Az urali hadifogságból hazatért fogoly nem csupán helyét keresi a számára idegen társadalomban, értelmezni is szeretné azt, amit őt körülveszi. Az ihlet csendes óráiban veti papírra azt a szatirikus költeményt – Nyissz Peti (1949) –, amely Rákországba vezeti el az olvasót. „Rákországban csudajó, / Hahó! / Rákországban meseszép / A lét!” […]

„Cukrozott takony”. Pusszantás mindenkinek című műsorában Hofi Géza ezzel a nem annyira gusztusos, mint amennyire érzékletes szóképpel jellemezte a giccset. Nem mondta ki a szót (nem esztétikán dolgozott éppen), csak Demszky Gábor budapesti polgármester ama ötletét díjazta így, hogy be kéne csomagolni a Lánchidat sztaniolba.

Életem Neki köszönhetően is fonódott össze a könyvekkel. (Erről – ma már sokan úgy vélik – inkább szégyenkezve hallgatni kellene, mert világnak rongya lett a könyvtár.) Együtt néztük 1977-ben egy fekete-fehér tévén a Bajnokok Európa Kupájának döntőjét: édesapám, nagybátyám, Tőzsér Jóska és én.

Domahidy Miklós emlékezete  A magyar irodalom egységes fejlődésében súlyos törést okozott az első világháborút lezáró trianoni diktátum. Az elszakított területeken élő magyarságnak meg kellett teremtenie a maga önálló szellemi életét, mely szervesen kötődött az anyaország irodalmához, ugyanakkor önszervező és identitásvédő – a sajátosság méltósága – szerepében teljesedett ki. Az osztódás nem állt meg itt. A […]

Márton László gyergyószentmiklósi gépészmérnök ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely önmaga példáján bizonyítja, hogy a humán-, a természettudományos és a műszaki műveltség között az emberi gondolkodás, érzékenység szintjén meglehetősen nagy az átjárás.

SZIGORÚAN SZEMÉLYRE SZABOTT SZÓCIKK Mikor elértem a hetvenhez, egyik ismerősöm küldött egy dia-sorozatot az amerikai (USA) 70-es útról, amely Kelet–Nyugat irányban átszeli az országot, számos szép vidéket érintve. Csatolt hozzá néhány alkalomhoz illő közhelyet is: az úton nem szabad megállni, ne a parkolóhelyet keresgéld, az úton végig kell menni (nem csak pékeknek…), ezen az úton […]

Persze, hogy nem találtam el azt a legyet, csak úgy, vaktában ütöttem feléje. Erre mintha megsértődött volna, nekivágta magát az ablak üvegének. A felső sarokban megállt és várta, lám, mi történik, van-e még kedvem csapkodni feléje. Nem volt. Akkor még nem voltam idegállapotban. Csak néztük egymást.

„Prágában a giccsben láttuk a művészet első számú ellenségét. Franciaországban más a helyzet. Itt az igazi művészettel a szórakozást állítják szembe. A nagy művészettel, a grand art-ral a könnyű, kisebb művészetet. Engem azonban sohasem bosszantottak Agatha Christie detektívregényei,

Mintha minden kívülről történne Máté Angi pályáján, derül ki a Balázs Imre József moderálta beszélgetésből. Néhány töredék kinyomódott valósággal, a napvilágra tört, összerendeződött, és megszületett a Mamó, a kortárs magyar irodalom egyik legszebb kötete. Francia, holland, bolgár fordító jelentkezett, hogy megtetszett neki a könyv, lefordított belőle egy részletet — így jelent meg franciául, és jelenik […]

Az embernek sok adóssága gyűl össze életében. Közéjük írom, hogy többször megfogadtam: egyszer majd alaposan utánanézek a katolikus egyházi címeknek, mert roppant kavarog a fejemben, hogy ki az esperes és a főesperes, a plébános, a prelátus, a kanonok, a notárius és protonotárius, a káplán és segédlelkész, miért segédpüspök az egyik püspök és miért érsek a […]

Kezdjük a személyes élménnyel. Én azt, hogy éppen rendszerváltás zajlik, hogy találkoztam a történelemmel, egyetlen emlékezetes pillanathoz tudom kötni. Éppen felmostam a lakás kőpadlós helyiségeit, fölhangosítottam a tévét, a fizikai munkát fülön adagolt szellemi élvezettel színesítve.

Lehet, hogy meredeknek tűnik kimondani, de létezik néhány alapvető párhuzam a sarki fűszeresboltba frissen felvett kislány és bizonyos szerkesztőségek ajtaján kopogó fiatal újságíró között.

Hétfő, iskolakezdés. Virágözönnel, az udvarokon összegyűlt gyermeksereggel, mosolygó és meghatott szülőkkel, régi és mégis mindig friss évnyitó szavakkal, újdonságként pedig az előkészítő osztályokkal.

„A ROZSDATEMETŐ kőfallal zárt udvar a raktárépület mögött. Iparvágány felezi, két oldalán rendetlen összevisszaságban, egymás hegyén-hátán kiselejtezett gépek, behemót kazánok, felismerhetetlen szörnyszülöttek nyomódnak mélyen a fekete salakba, mázsás, penészgombás karokkal mutatnak az égre, várják a tűzhalált. Az udvar végén rácsos, magasra épített vaskapu engedi a sínpárt a macskaköves utcára.” — Fejes Endre 90 éves.

„Tisztelt Arşinel úr, ha Ön hetvenéves lenne, és nem lenne VIP, nem kapta volna meg azt a vesét” – kezdődik a nyílt levél, amelyet Emanuel Ungureanu, egy civil szervezet elnöke írt a híres színészhez. Ungureanu borzalmas és tulajdonképpen köztudott dolgokat hoz nyilvánosságra: egy „átlagembernek” hosszú évekig kell várnia, amíg hozzájut (amennyiben hozzájut!) egy veséhez, s […]

Karinthy Márton könyvéről* Karinthy Márton, Frigyes unokája s Ferenc fia, olyan könyvet írt, amely irodalmi igénnyel megalkotott mű, és felkerült az eladási statisztikák élvonalába, ahová manapság az igazi irodalom ritkán jut el. Már javában olvastam, amikor egy könyváruházban rápillantottam a kifüggesztett sikerlistára: a tíz között ezen kívül még egy volt, amire ráfogható, hogy irodalom.

Életemben megszámlálhatatlan tudománytalan baromságot olvastam már össze a román nép megszakítás nélküli jelenlétéről az „ősi – főleg erdélyi – földön”. Constantin Daicoviciu áltudományos dákoromán elméletén Ceauşescu jócskán túltett,

Mester Miklós történész és politikus (1906–1989) arcképe alá Jeles szerzőnk újabb huszadik századi erdélyi szellemi teljesítménnyel ismerteti meg a Hargita Népe olvasóit: a rugonfalvi Mester Miklós portréjával hiányt pótol könnyen ki-kihagyó emlékezetünkben. Írását utánközlésre portálunkra bízta, alább a tanulmány első részét közöljük, majd egy hét múlva a befejezést is. (Káfé főnix) 1. Amerikás székely–magyar családban […]

A világháló szerencsére lehetővé teszi: aki még nem olvasta el, vegye tüzetesen szemügyre Ambrus Attila A régiósítás dilemmái című írását a maszol.ro véleményrovatában! A szerző azt teszi, amire a romániai magyar nemzetiségi létben igen nagy szükség van. Gondolkodik.