A 2009 szeptemberében a HMKK fotótanfolyamára járt hallgatók vizsgamunkáinak galériája a régi Káféból

Ignotus a Hotel Borgesben telel – Lisszabon, 1940 – Hat hónapja veszteglek itt anyáddal. Ma vízumot ígért a nagykövet, megtette már néhányszor. Lopódzhatok menet-jövet. Lisszabon, az undok, Lisszabon, a céda alig becéz. Csak boraival néha. Hotelszobám cetként hord magában. Bécsbe, Kolozsvárra vágyom mostanában. *

Hagyaték Fiamra hagyom az álmaimat, Lányomra minden ünnepet. Fehér virágok közé tűzve kedvesemnek a holnapot.

azt a nagy fáradtságot mikor érzed, a sötétből előjön minden félszed, aludni kéne, de nem tudsz, s nézed, hol pislákol még remény vagy végzet.

Pusmogták, hogy tán téli álmot alszik, mint a medve, merthogy igazából akkor jött elő az emberek közé, amikor megjelent az első barkaág. Úgy is hívták: Picus. Picus sógor. Hiszen mindenkit sógornak szólított, a papot s a tanítót kivéve. Lehet, hogy eredetileg puliszkából gyúrta volna az Úr, de valami elvonhatta a figyelmét, vagy műhelyt váltott közben, […]

(annak, akinek) Szeretném mindened kiolvasni szeretem bármely írásod minden toll… billentyű- vonásod mert te vagy én és helyettem írod, írtad s fogod írni.

(Ifjúmunkás, hatvanas évek) Hegyen Lecsüng a hegyre az eső, majd lekopog a jég, aztán a napfény kér utat. A föld, a föld, az mindegyiknek szabadot mutat.

– No, János – szólt István bácsi -, beszéld el ennek az úrnak, hogyan találkoztál Petőfivel… Bakabál István bácsi arról híres Bihar vármegyében, hogy Petőfinek a botját mutogatja. Magam is megnéztem ezt a nevezetes ereklyét, és mondhatom, hatalmas furkósbot. – Úgy nézzen erre a botra, öcsémuram – monda Bakabál István bácsi -, hogy ez szentebb […]

Azt mondják hogy rossz a modorom nem igazodom a normákhoz nő létemre szivarozom mint George Sand nő létemre whiskyt iszom mint Janis Joplin nő létemre verset írok mint Sylvia Plath és kimondom amit Arabella Dolýk gondol

(Proscsanije sz krasznim flagom) Ég veled, vörös zászlónk – a Kremlről le másként kúsztál, mint mikor föl: büszkén, könnyedén, előre, helyeslésünk vállain, a kiégett Reichstagra, bár némi gond akkor is volt már a rúd körül…

A nyelvek születését homály fedi – szinte minden mítoszban a Teremtő ajándéka ez az emberek identitását legkézzelfoghatóbban (pontosabban: füllel hallhatóbban) meghatározó valami – a nyelvek halála viszont hétköznapi, mondhatnánk, mindennapi esemény.

A szerző javaslatára új koncepcióban és hétről hétre adagolva újra közöljük nagysikerű galériáját, a több mint száz fotóból álló Képes napok című sorozatot