Néha elgondolom, milyen leküzdhetetlen erővel bír életünkben a megszokás. És erre te is rájöhetsz, ha gondolatban, pusztán csak fantázia-gyakorlatként néhány bevett szokásodat fonákjára fordítod. Például hazajön a feleséged tökrészegen a kocsmából, ahol épp elherdálta a család utolsó fityingjét is. Te gyöngéden megsimogatod eltorzult pofiját, ágyba dugod, aztán elrohansz valami plusz munka után nézni, hogy nejed […]

Esett. Azaz szemerkélt az eső. Vadmalac nem húzódott be az odújába, inkább hagyta, hogy ázzék kint a bundája. ”Úgyis el vagyunk kényeztetve. El vagyunk kényelmesedve, meleg víz, központi fűtés”, gondolta. Hűvös szél fújt, az sem zavarta. Az esőcseppeket meg lerázta a hegyes fülével. Akár egy macska. Vadmacska. Jött a Komája, kérdezte az: – Mit csinálsz?

Megint a repülés és az ájulás. Hányszor álmodtam, hogy repülőn ülök és felszálláskor elájulok egy pillanatra. Most kisagyam tovább kombinált. Felszálláskor mindenki kap egy-egy intravénás altatót, mert felemelkedéskor ijesztően zötyög a gép és pánik törne ki, hogy zuhanunk. A személyzet nem kap injekciót: ők már ismerik a dörgést. Talán az a lefekvéskor bevett tabletta sugalmaz […]

A tó partján ültek egy padon. Egyszer csak hang érkezett az aszfaltozott sétány irányából. – Hupp! – mondta Malacka – Egy makk. ”Leesett – gondolta Vadmalac. – Gravitáció. Lefele húzta a súlya, ez a ‘leesett’.” Majd így folytatta: “Minden leesik valahonnan… Mi, vadmalacok vajon honnan?”

Annyi kacattal töltjük meg a fejünk életünk során, hogy a vége felé természetes, hogy mindent elfelejtünk, mert a szelektálást nem tanultuk meg idejében, és a kacatok tulajdonsága a rothadás, ami a környezetükben levő dolgokat is kikezdi, így nem sok marad, ami megtartásra való.

Álmomban egy jó ismerősöm jövőjében jártam. Épp úgy, ahogyan a Fiú lépkedett mezítelen talppal a víz tükrén, csak hogy itt minden tejfehér volt. Nem lehetett tudni hol a fenn és hol a lenn. Nem haladtam, nem emelkedtem – süllyedtem, nem hallatszott semmi. De hát mit is vártam volna?

Megállt az asztalom előtt és furcsa, röffentésszerű hangot hallatott: – Folyton csak körmölsz, éjjel-nappal, mint a megszállottak….kinek és miért, könyörgöm ? – Mert író vagyok, legalábbis…. Nem tudtam folytatni, mert szinte hisztériásan felröhögött és úgy nézett körül, mint aki gesztusával kérdi: ezt ti is hallottátok? De kívülünk senki sem volt az irodában. Így aztán folytatta […]

Egy húsz éves vak lány sírva panaszolta: ő soha nem látta, hová rejtik a méhek az összegyűjtött virágport, hogyan bújik ki a lepke a bábjából, van-e árnyékuk az úszó halaknak, miként jön fel a hold a téli égen…. Letöröltem könnyeit én, a hatvan éves látó, és fülébe súgtam megszégyenülten: én sem.

Ő volt a legszerencsésebb ember. Hajnalban érkezett a fához, nem előzte meg és nem követte senki. Első és utolsó volt, mikor még az összes tiltott gyümölcs rajta volt a fán. Látta, hogy pont olyan kerek, pont olyan érett, pont olyan piros mindenik, mint a többi fa gyümölcsei. Mégis, csak erről evett. Az emberiség azóta sem […]

A történelem pont éjfélkor távozott. Sötét volt, így aztán a kortársak csak lebbenő uszályát láthatták. Némelyek azt állították, hogy vérvörös volt, mások, hogy füstszínű vagy éppen aranyosan tündöklő. Az utókor bölcs történészei később összeültek és a tudományos elvárásoknak megfelelően lakonikusan feljegyezték : VOLT.

Csak élete alkonyán vette észre, hogy egy távoli, sugárzó csillag mindig ott őrködött felette. Olyan távoli volt, hogy nem melegítette, és olyan sugárzó, hogy nem hagyta megfagyni.

Kaméleonok szerteszét, százával, ezrével nyüzsögnek minden fán. Lépegetnek húsos talpaikon és mintha magukat ringatnák, ütemesen hajladoznak előre-hátra. Ha ősz van barna az egész ármádia, mert csupaszok az ágak. Tavaszra azonban kizöldülnek, mint a fák levél-fülei, hogy ne szúrja ki őket valami ragadozó. Csak egyetlen egy (hebehurgya kamasz) pirult vörösre az egyik reggelen, mint aki paradicsomra […]

A fővárosi Operaház első emeletén minden délután kettőtől négyig gyakorolt a helyi kamarakórus. V. Z., a nyugdíjas csellós ilyenkor ki szokott ülni az Opera előtti ovális park egyik padjára és lehunyt szemmel szívja magába a jól ismert akkordokat. Azon a délutánon épp J. S. Bach egyházi kantátáit hallgatta, amikor a közeli főúton összeütközött a két […]

Vadmalac nem tudta, ébren ábrándozik vagy álmodik. A szobában viszonylagos csönd volt, meg sötét. Abban a szobában, amelyikben feküdt vagy amelyikben álmodott. Nézte egy darabig a felhőjátékot, de aztán az eltűnt a szeme elől. Lehetett tehát bármelyik a kettő közül. Arra gondolt, ha jobb karjával kaszál egyet a feje fölött, akkor kiderül. Fel is emelte, […]

Időnként a tömeg eláraszt egy bizonyos teret és napokig skandál valami bevett szöveget, dobálja az épp előtte álló épület ablakait. Csak az a szerencse, hogy társadalmilag nem keverednek: amikor a bányász tüntet, nem áll melléje a pék s amikor a diák, akkor semmi keresnivalója ott a hallássérültnek.

Álmomban többször megfordultam egy Duna nélküli Komáromban, ahol egy-egy sikátor képezte a határt, de talán egy-egy ajtó is. Bármikor átmehettem külföldre, ahol — álmomban — nagyobb tisztaság, példásabb rend és bővebb árukínálat volt. Olykor repülővel is át-átkeltem a határon; megváltottam az olcsó jegyet és felszálláskor mindig elájultam egy pillanatra. Ilyenkor rendszerint nem az elit idegenségben […]

Ha jön az atom, szorítsd a karom, Míg a hátam megvakarom. Kiskertünkben nő a barom, Rá se ráncs, Komámte, tarcs ki!

Kissé meglepődött, amikor tapasztalta, hogy amit nektárin néven tisztelt a Bükkben, azt Makkosban csupasz baracknak hívnak. Jó. Arra viszont előjött az emlékezetében a csupasz csiga, ami kezdi elönteni a kertjeinket, brrr! Lehet szépnek is találni őket, de Vadmalac viszolygott még a gondolatra is.

Nagyon megsajnálták, amikor váratlanul megözvegyült és alányúltak, mert alapjában véve jóravaló ember volt, amolyan egyszerű feleséggyilkos. Ott állt ballonkabátban, párás szemekkel; kísérte egy fiatal leány egy külföldi nőhöz. A külföldi nő éppen Bachot hallgatott.

Biztos, te is megfigyelted, hogy az anyai szeretet nagyon hasonlít egy kiskutyához. Abból a hűségesebb fajtából. Képes naphosszat koslatni a nyomodban (már ha gyereke vagy valakinek), ha megállsz a kirakat előtt nézelődni, ő is nézelődik, ha leülsz egy padra, melléd kuporodik s általában úgy néz a szemedbe, mintha folyton a parancsodat várná. Ha valamelyik (kutya)ösztönével […]

– Aszongya hogy: agysorvadás, asztma, térdkopás, csonthártya-gyulladás, májdaganat, visszér, epekő, aritmia, köszvény .… szóval, melyikkel kezdjük? -Azzal a viccel, melyben Nyuszika elmegy Szűz Máriához, murkot kérni. -Van ilyen vicc? -Nincs. Van ilyen élet?

Előadás után a cirkusz porondját átrendezik.Körfűrésszel levagdossák az asztalok sarkait és elrendelik a reflektorok stratégiai félállítását. A bohócok átöltöznek: sötét öltönybe bújnak és nyakkendőt kötnek (a továbbiakban lábuk közt egy-egy nejlonzacskóban szorongatják sipkájukat meg parókáikat.) Ki-ki szemügyre veszi, hogy mi és ki jött, aztán ki és mi megy, illetve marad.

Aznap egyenesen mogorva volt. Komája az elején nem értette az okát. Hát próbálkozott: – Az időjárás? – Szomorúság ért? – Megbántottalak?

Isten hozta Önöket a Nagy Rift Légitársaság vadonatúj gépének fedélzetére.Kifogástalanul bájos, üdvözlő mosolyunkat, kérjük szemrevételezni személyi képernyőjükön. Welcome Ladys and Gentlemans, herzliche willkommen meine Damen und Herren ! Reméljük, mindenki otthon hagyta szelídített pitonját meg az oly nyugtalanítóan ható gáz-és villanyszámlákat. Nálunk ugyanis garantált a totál kikapcs. Per pillanat emberközelből mutatjuk Önöknek a bárányfelhőket.

Vadmalac aznap kivételt tett: ezúttal ő ment el a Komájához, nem szokta. A Komát nagy munkában találta, éppen ásott. – Hát te? – kezdte a diskurálást. – Csak nem temetsz? Megállt a Koma a munkában, fennebb tolta fején a sapkát. Megvakarta izzadt homlokát, majd ezt mondta: – Kiások. Keresem az Igazságot.