SMS Forró Ágnesnek Satnya Nyuszi református, mint az apja, a Leány Nyuszik katolikusok, mint az anyjuk. Kicsi Leány Nyuszik összeteszik mellső lábukat és forgatják Nyúl-szemüket, hogy Isten bocsásson meg Satnya Nyuszinak, mer’ eretnek, azér’.

Kapdosott a feje körül, mint akit a méhek megtámadtak. Vadméhek, darazsak. Vadméhek Vadmalacot. De nem darazsak voltak, s még csak nem is vadméhek, mindössze vad gondolatok. Vadmalac meg abban a periódusában nem akart kitűnni a többiek közül. Sőt, elvegyülni szeretett volna. Ám azok a fránya gondolatok!

* Dusa Ödön emlékére * Bakanccsal feküdt be az ágyba, ő már így gondolkozott. Ha serkentette magát, hát borral, vörössel, erős színűvel. Borszín volt a szobája is, maga festette. Borszín, de csak félig, attól felfele fekete, maga sem tudja, miért.

szocialistának születtem. az igazságérzetem, hogy minden ember egyenlő, belém kódolt. mikor rájöttem, hogy nem vagyunk egyformák, akkor sem változott ez a meggyőződésem.

Keresték azt, ami ”rimmelne” ahogy ők mondták, az őszre. A szóra, a jelenségre. Kismalac volt az első, de az ő javaslata, az “őz” valahogy túl “sutának” hangzott. “Suta”- mosolygott Vadmalac – ’őzsuta’, világos: meg kellene innom a kávém.”

Két kezét egymás mellé rakta, mintha attól tartana, hogy a puliszka a fövő vízben robban. Vagy más, például szurok. Mármint hogy hirtelen kitör. Szinte a semmiből, bár az csak úgy tűnik. ”Na, olyan volt. Engem a járdáról szólítottak be, haverok. Mentem, persze, tele voltam lendülettel.”

Nem is tudta, honnan nézze. “Milyen kicsi vagyok mellette.” Hátrált hát, hogy a tető oszlopait is lássa. Meg hogy érezzen egy kis… szimmetriát.

Már egy hete nyomta az ágyat, de a fáradtsága szívéből továbbra is áradt. „Tisztul a szívem!”, örvendezett az elején. Úgy képzelte el, a szívét, akár egy tömlőt, a fáradtság pedig foszlányokban távozott. Bal kéz felől feküdt a szíve, akár egy oldalára dőlt duda, abból, mintha szél fújta volna, jobbra indázott az a fekete porra hasonlító.

Lassan közeledett a gálya az egy szál, kopár sziklához. Tépett vitorláival, ködből kibukó sötét tatjával olyan volt, mint egy túlvilági tünemény, vagy inkább mint egy ókori roncs, melyet az Ördög-háromszöge most dobott felszínre. Előbb csak a két zsiráf nyaka tűnt elő, majd sorra az elefántpár, a nőstény meg a hím oroszlán.

Az öreg Köblös fölött már kimondták a végítéletet. Fia leszögezte a diagnózist: tüdőrák, Felső Szomszéd határidőt tűzött ki: legfennebb két hét, plusz-mínusz egy nap, Alsó Szomszéd már siratja: pedig az utóbbi időben nem lopkodta a körtémet.

(Hajdú Mónikának ajánlom nagy-nagy bűntudattal) Csak gyanítom, hogy Belzebúb kért ismét haladékot, mivel még nem sikerült világméretűre bővítenie a poklot. Aztán hogy gyömöszölt volna be hétmilliárd bűnöst (mínusz néhány elhanyagolandó mennyországjelölt) egy – még a középkorban projektelt- sötét lyukba, rakétástól, atombombástól, ufóstól, hogy a rengeteg lebonthatatlan nájlonkacatot ne is említsem. Bizony főhetett a feje a […]

Vadmalac azon töprengett, hogy neki kötél vagy golyó járna… Félt mind a kettőtől. Egyrészt egy filozofikus félelem tartotta fogva, hogy valami véget ér. Valami, aminek nem szabad. Másrészt a fizikai fájdalomtól őrült meg. “Feládoznád az életed?”, kérdezte ekkor a Komája. “Hát ha muszáj.” Forrás: Lenolaj.hu

Az ég hangtalan jön, kibontva a reggelt, lélegzetem hullámain madár repül át. Aranykörtét kóstolok, betelek zamatával és kívánom tovább, túlcsordul bennem az elmúlás íze. Türkizmagosság világosul, a levegőben szárnyalás és védelem.Előrebben egy régi verssorom : ” irigylem a madarakot, mert szárnyalásuk temetője az ég”.  Nem irigylem, inkább csodálom őket – ezt érzem most. E gondolatfonálon […]

Vadmalac alig ismert rá a komájára, annak az arca teljesen fekete volt. Elröhintette magát, ”Kátrány?”, kérdezte. ”Ó, dehogy. Faszén.” Nem állta meg, hogy kissé ne nevelje a komát, közli hát vele, hogy: ”Hiszen nem az arcod kellett volna bekenni, hanem egy üveget, hogy azon keresztül lássad…”

A papír-, írószer- és nyomtatványboltban egy gyűrött bankjegyért egy tömb vadonatúj, azonos címletű bankjegyet lehet kapni. Csak úgy zizzen a köteg bal széle, amint egyet-egyet leválasztanak róla. Budapest, 2017. IX. 14.

”Mik ezek?, kérdezte Vadmalac komája. – Rajzok?” A papírlapra bökött a kezében. ”Csupa nyolcas.” Vadmalac komolyan vette komája kérdését, így okította: ”Először is fordítsd meg a szöveget, mert fejjel lefele tartod. Azután meg fordítsd meg a lapot, mert éppen a végét fogod.”

— Egyik fülike… másik fülike… — adta rá Mama Nyuszi kölykére a kalapot. Budapest, 2017. IX. 7.

Amíg mögöttem lezuhan mint nyaktiló, a vasrács, még átgondolhatom: mennyit érnek vállizmaim, meddig tarthat tüdőmben a forró gőz, hogyan időzítsem a homok kapálását és a vérmes szemforgatást. Mert ettől függ merre billen ki a mérleg : mirtuszkoszorú vagy vágóhíd.

Egész élete a munka és egy kis pihenés közé szorult.Azon az apró átjárón kellett neki töprengeni,szeretni, tervezni,emlékezni,tornászni, felhőket, virágnyilást nézni …Nem csoda, hogy a halál is csak álmában találta otthon. Igy aztán a temetésén csak egyetlen dolgot mondhattak róla az emberek: szép halála volt.

Egész nap tolongtunk. Hosszan kanyargott a sor s alig vánszorogtunk elébb óránként egy-két lépésnyit. Fentről a nap heve, jobbról egy folyosó huzata macerált. Közben folyt az ordináré pletyka : ki kivel és mikor, kinek áll éppen fenn és kinek fennebb, mekkora a pontos vizállás valamely személyiség poharában. Most este van. Végre hazaértem, megszabadulhatok számtalan szatyromtól. […]

Egy hatalmas harisnyareklámot sodort magával a szél s ráakasztotta a villanypóznára. Most úgy néz ki mint egy hórihorgas detektiv inkognitóban, aki álarca mögül figyeli az utcát: ki mikor jár haza, hányszor fut át X-né a szomszédba, Y melyik keritést támogatta, mikor épp vizelni akart. Sőt, csak most látni igazán –kétszáz wattos megvilágitásban – mennyire elegáns, […]

Miközben a gyümölcsöt szeletelte, beszélt hozzá. Hogy milyen szép színe van, a piros árnyalataiban játszik a dolmánya, hogy érett. Az első falat után dicsérte az aromáját. Hogy azt a kis barna karikát a külsejéről levágjuk, és akkor mindenestől ehető.

Valahol olvastam, hogy az ikertestvérek közül az alacsonyabbak tovább élnek. Azt is olvastam, hogy az alacsonyak általában hosszabb életűek, mert a magassággal négyzetes arányban növekszik a bőr párologtató felülete: magasnak lenni nem gazdaságos befektetés. A gerincoszlopra is — mértani haladvány szerint –nagyobb teher esik. Ezek után figyeltem meg, hogy a hajléktalanok és a kéregetők milyen […]

Komája szólt, hogy úgy érzi, mintha valaki követné. Valaki vagy valami. De ha hátranéz, nem lát senkit. Vadmalac mosolyogva akarta elintézni a dolgot, mondván, hogy ez paranoiája, ám azért megnézte, nem áll-e valaki az ő háta mögött is. Mert az igazság az, hogy hasonló érzése neki is volt. És nem látta, de elképzelte az illetőt, […]

Egy különös országban jártam, ahol minden fürdőszobában két csap van, az egyikből a hideg, a másikból a meleg víz jön, mit meleg, forró. Hát turista legyen a talpán, aki a mosakodást égési sebek nélkül megússza… Nézem második nap reggel a társakat, felének a kezéről a forró víz lemarta a bőrt. A másik fele ezek szerint […]