”Te, ott benn!” – mondta újra Vadmalac. Kissé zavarban volt a megszólítással, hiszen önmagát szólította volna, vagy meg is tette? ”Mert mit látok? – fogalmazott magában. – Egy sörtét. Élénk, de kicsi szemet, közepesen fejlett agyart, ha a tükörbe nézek, de téged, soha!” Hiszen a tükör előtt állt.

A nyulak tőzsdéjén a fordítva nyomott karalábiai szürke ötkrajcáros címletű bélyeg a legértékesebb. Karalábia szigete önálló fejedelemség volt, míg a nyúlbélyegek akkoriban csak ökörfejjel jelenhettek meg. Karalábiában ma egyaránt élnek mezei nyulak, házi nyulak, üregi nyulak egy kis lélekszámú malacság aktív részvétele mellett.

Ha az embert sokan dicsérik, egy idő után maga is hajlandó csodálattal viszonyulni magához. Ha megismerkednénk az ellenségünkkel, kiderülne, hogy szeretjük. Ő az egyetlen, aki józanságban tart minket.

Termőföldszínű arc. Homlokán az a császármetszés. Töpörödötten ücsörög. Könyörgőre fogott tekintettel kéri, emeljem fel. Ne ott! Bal karja eltört. A másik oldalon. Bal nadrágszárának bal fele sötétebb. Odaeresztett. Hívjam a mentőt — esdekel –, de annyi részeg ember pisilt ma oda… Később utánam szalad. Inzulinra kell. Élelemre kell, nagyon éhes — mutatja. (Bimetál érem.) Budapest, […]

Kismalac a vízipisztolyával játszott. Majd Poszeidónra tért át, egy nagy szigonnyal hadonászott. Vadmalac komája igen elmés pillanatában leledzett, talán az istentisztelet ihlette meg, rábök a gyerek szigonyára, s azt mondja, kissé hajlottan vagyis felfele sandítva mentorára: – A szó is meg tud vágni.

– Én újabban… – kezdte el a mondókáját Vadmalac. Malacka, sőt a gyakran náluk tartózkodó haver, ”koma”, ahogyan egymás között nevezték, szóval kissé meglepődtek, megérezték a pillanat emelkedett voltát. Hát ha Vadmalacnak kinyilatkoztatása következik… Szóval csend lett, Malacka megállt a vasalásban.

Nagyon sok szerepet játszottam már el. Voltam víz-és gázszerelő, diplomata, orvoskutató, sírásó, pap és munkanélküli, azaz közönséges háziasszony. Persze nem úgy, mint színész, nem vettem magamra jelmezeket, nem bújtam jellemekbe és nem szajkóztam előregyártott szövegeket. Mindből csak lényegeket válogattam, mint ahogy ritka virágokból nyerik ki az értékes párlatokat egy-egy márkás illatszerhez. Mindez aztán a papíron […]

Ott állt a fiú hatalmas, fekete esernyője alatt, mintha csak a buszra várna. Vagy arra, hogy elálljon az eső és ráérősen visszahajtogassa ernyőjét a fekete tokba. A lány a túloldalról nézte, de nem moccant. Láthatóan jobb volt neki ott ácsorogni az esőben.

Bámulta az eget, figyelte, hogyan szállnak a sirályok. Egy kis katicabogarat is észrevett, az egy ideig a beüvegezett terasz egyik üveglapján araszolgatott, majd feladta, s elrepült. Vadmalac félve nézett utána, ”nehogy egy sirály elkapja!” Azután észrevette a húsvéti nárciszt. Húsvét ugyan már régen elmúlt, ám ez a tő csak most ébredt fel, virága teljében leledzett.

Malacka a pezsgőt szereti, úgyhogy Vadmalac is azt issza, közben elmélkedik. Még mindig el tud csodálkozni azon, hogy szőlőből készítik, s hogy pezseg. Mitől? A buborékokat bele ki dugta? Két kortyolás közben a felhőket is figyeli, olyan a mutatványuk, akár egy élő festmény. Az előbb még sárgás volt, most egyetlen haránt elhelyezkedő szürke test. Oldalak […]

Helikopter keringett a feje fölött. Nagyváros – a fejük fölött. ”Mennyi? Kérdezte magától a sugarában vagyunk legalább százezren.” Arra gondolt, betörőket keresnek. Hogy mennyire effektív… ”Mindegy”, legyintett. Előjött sajnos egy régi emléke Bükkből, amikor a helikoptert a lakosság ellen használták. Elnémították a pap szavát, amikor az egy ellenállót temetett.

A koma már évek óta eljárt hozzájuk, de csak aznap vette észre, hogy Vadmalacnak van egy mély ránc a homlokán. A közepén, s lefele tart a két szemöldök közötti szabad nyereg irányába. ”Kapavágás?” – tette fel a kérdést. Amit Vadmalac nem tudott hogyan értelmezni: vegye úgy, hogy komája azt hiszi, munkahelyi balesetet szenvedett? Vagy hogy […]

Vadmalacnak újabban apró villanások zavarták a látását. Egészen pontosan olyanok voltak ezek, mint egy-egy hullócsillag. Mind a két szemén, szemhéján, belül. Amikor komája jött, hogy valamiféle nyugtalanság van a levegőben, ő, ugye, a város központján áthaladt, Vadmalac fejében világosság támadt: akkor azt az ő agya ezekben a belső hullócsillagokban reagálta le.

Volt egy­szer egy pénzérme. Egyik ol­dalán fej. Mási­kon írás. Recés pe­rem a kettő közt körben. Gizi néni azt mond­ta: a halál nem az élet el­lentéte, ha­nem a születésé. Ma­nyi néni azt mond­ta: születés és halál recéz pe­re­met. Gu­rul a pénzérme, ki tud­ja, hogy áll meg, írás vagy fej lesz fenn, kit ho­gyan talál meg?

Egy titkos ügynök nem mondhat ilyet. Most azonnal Bond vissza! * Ha az országhatáraink valamelyikéhez érünk valahogy rossz lesz a közérzetem. Hegyeshalomnál feszültség fog el, Röszkén türelmetlenség, idegesség, Tompán fáj a fejem.

Nézlek, ahogy rajzolsz. Szeretem a vonásaid. * Testrész-bizományi. Lehet kapni alig használt vesét, májat, fület, lábat, bármit. Nekem valahogy idegen volt az egész. Végül beadtam a derekam.

Csak, hogy értsd a világot: 800 ezer horgász ugrott a hal-adó baloldali vívmányok főcímre… * A múlt héten feleségem, némi szemrehányással a hangjában jelezte, hogy hangyák vannak a konyhában. Szerveztem, intéztem, mert értem én a szép szavakat. Most ott állt a konyhában kezébe temetett arccal, s úgy érzem nem örült a nehezen megszerzett hangyászsünnek. * […]

”A büdös nem lehet szép!” – kurjantotta Vadmalac komája, úgy, hogy még az utcára is kihallatszott. A virágokról beszélgettek, vasárnap délután, éppen hogy ebéd után. Vadmalac számára az ilyen kategorikus kijelentések megszokottak voltak, komája is, munkahelye is ennek a biztos morálnak felelt meg, de ő meg sose adta fel, mintha küldetése lenne, valamiféle magára vett, […]

A költő megelőzte a korát, így lőhették hátba… * Frutti helyett gondoltam, hogy Ti is tudjátok: A lefejezés kifejezés nem fejtálló… * A Belügyminisztérium 1500 pár bélelt, bundás kesztyűt foglalt le. Rendőrkézre került. Forrás: Lenolaj.hu

Volt egy­szer egy történet. Megtörtént, ahogy megtörténik min­den. Egyik pil­la­nat­ban még nincs, másik pil­la­nat­ban már volt. Megtörtént, s így be­fe­je­zetté vált, ke­rek lett nyom­ban. Függet­lenül attól, ho­gyan végződött. Ta­nulság, je­lentés nem fért bele. Nem is hiány­zott róla. Kitűzték rá mégis, mint egy vörös zászlót. Forrás: Minimál mesék. Eirodalom.ro

Megfogtam a kezed, amikor rajzoltál, Te nem hagytad abba. Együtt siklott a kezünk a papíron. Látod, van közös vonás! * Töltsünk el együtt egy gyertyafényes vacsorát… Hozom a gyertyát, Te főzöl. * A veterántalálkozón az egyik öreg mondja: hoztam töltényhüvelyeket, a másik odabotorkál opálos tekintettel kézbe fogja, majd ennyit mond: ez nekem is megfordult a […]

Pontosan eléje hullott. Az első gondolata az volt, hogy megütötte magát. A fecske. Aztán azt a félelmét azzal hessegette el magától, hogy a hótakaró bizonyára megvédte a zúzódástól. Aznap éjjel havazott, hullott legalább tíz centiméter.

Volt egy­szer egy fej. Jó fej volt, egy költőé. Költészet­ben pácolt dol­gok­kal tele. Más em­be­rek­nek más pácban érlelt dol­gok­kal van tele a feje. Más em­be­rek feje másképp jó. A pác mi­lyenségén kívül fel­merül a kérdés a dol­gok mennyiségére vo­nat­kozóan is.

Kórust hallgattak, zenét, más szóval, mégis mintha két ellenséges fél nézne egymással farkasszemet. Bár Vadmalacnak úgy tűnt, utólag magyarázza bele a keserűséget a képbe. ”De hát a többiek hol voltak?” Emlékezetében csak ő meg a komája, s rajtuk kívül semmi közönség. A kellemetlen a dologban az volt, hogy nem értették, azok mit énekelnek.

D. hal­lot­ta, húsvétkor lo­csol­ni kell. Mert­hogy az a szokás, s azt pe­dig il­lik meg­tar­ta­ni. D. sze­ret­te vol­na ha­gyomány­tisz­telőnek tud­ni magát, be is ta­nul­ta a stan­dard húsvéti ver­set; ott­hon, a tükör előtt előadását hossza­san gya­ko­rol­ta, utána el­in­dult. Édes kislány­hoz ko­pog­ta­tott be. Be­en­gedték, hogy­ne: a jányok, a szokáshoz híven, szívélye­sen fo­gadják a lo­csolókat.