Kapott ide, kapott oda, még arra is volt ideje, hogy megmosolyogja magát. “Kelet-Európában élünk, idegrendszerünk elrongyolódott, vécépapírunk kemény.” Mosolyog, veri patájával a földet. “Aki ezt kitalálta…!” Felnéz az égre. “Addig jó, míg humoromnál vagyok…” Felpillant újra, keresi a fecskéket, de azok már elhúztak. Na jó, találkoznak jövőre. Forrás: ujnepszabadsag.com

– Ha most egy szikével, éles elménkkel, levágnánk – mondja Vadmalac. – A gonoszságot is lehet? – kérdezi a Koma. – Elválasztanánk attól, amire rátelepedett, az egészséges gondolattól… Végignéz magán, jól áll neki a képzelt fehér köpeny, ez a meggyőződése. – Nem jó, nem jó! – kiált fel a Koma. –Nincs amibe dobnunk a … […]

(Bolondikus mese) Anyja valami nyekergésre lett figyelmes, mintha a Grundigra fordítva tették volna fel a szalagot. Benyitott hát a szomszéd szobába: legnagyobb meglepetésére a terem közepén Cápa fuldokolt. „Jesszusom, sikított Cápa-anyuka, mit csinálsz?” Válasz érkezett, valami ilyen, hogy „Lunád kolunat”, ami Cápa szerint dánul azt jelentette, hogy „Dánul tanulok”, de hát azt nem értette az […]

Vadmalac a komájától tudakolta: ”hogy van az, hogy a pincében tárolt muroknak mindig az egyik vége kezd rothadni?” Komája megvakarta a fejebúbját, mielőtt válaszolt volna: ”Hogy legyen fejlődése a dolognak.” Ezt már Vadmlac is el tudta képzelni. Ilyeténformán nyugtázta az állást : ”Ja.” Forrás: szerző FB-oldala

A Koma kétségbeesetten: – Visszatértünk a régibe? – Vadmalac válaszol: – Dehogy, ez egy másik vidék. A Koma kérdi: – Ugyanazok? – Újak ezek. És mások a módszerek. Remegő hangon a Koma: – Félek tőlük. – A félelem, igen, az ugyanaz. Forrás: ujnepszabadsag.com

A Koma hajlamos volt fekete-fehérben látni a dolgokat. Például reményvesztés ügyben így járt el: Húzott egy vonalat, csak úgy, maga elé, a levegőbe, és azt mondta: – Eddig és ezután. Értették mindketten, miről van szó. Vadmalac beletúrt a gyérülő sörtéjébe, és nem tudta, hogy most már sírjon vagy nevessen. Hogy ilyen egyszerű lenne minden. Az […]

Szaladt a komája egy csörgőórával a kezében. Távolról úgy nézett ki, mintha előzőleg kibelezte volna, de csak a kesztyűje lógott le, fázós tavaszi napra ébredtek. ”Hány óra? Hány óra?” – kiabálta. Vagyis hogy előre kell vinni vagy hátra az órát, az időt, nem értette a… mit is… Vadmalacot nyugalmából ez nem zökkentette ki. Vadászszékében trónolva […]

A Koma arca gondterhelt volt: – Mi lesz, ha kitör a vulkán? – kérdezte mentorától. Helytelenül fogalmazott, ugyanis nem volt a közelükben vulkán, ami kitörjön, hanem egy alagutat ástak a szigeten velük szemben, és a Koma attól rettegett, hogy leásnak a magmáig, s kitör a láva. Be egyenesen a szobájukba. – Ne félj, van a […]

Ahogy rendezett a lakásban, meglátta a húsvéti liliomot. ”Húsvéti nárcisz”, javította ki magát. ”Elaléltak.” Odament hozzájuk, de mielőtt kivette volna őket a vázából, összefogta, összeszorította, közel hajolt hozzájuk, és azt mondta: ”Köszönöm nektek!”

A hirtelen mozdulattól inge hónaljban elhasadt. Valószínűleg azért, mert Vadmalac nemcsak a magasba emelte a karját, hanem, mint egy pingpongjátékos, oldalra is. Meg hát az indulat… Azt akarta kifejezni, hogy komája állandóan szomorúnak, sőt keserűnek látja. Pedig ő nem az, nem mindig az. Gyakran a helyzet, sőt, fogalmazhat így, a társadalom nehéz problémákkal megtűzdelt. A […]

(2021. I. 13.) Álmomban Bajor Andor humoreszket írt a Házsongárdi temetőről. Ott volt egy tó, abban ringott két óriási drapp tárgy: elsősorban a bal cipő, másodsorban a jobb cipő. Nehezen találtam ki a temetőből, mert mihelyt a vaskapuhoz értem, azon túl ismeretlen volt a táj; Kolozsvár és Budapest logikai szorzata. Mentem más kijáratot keresni, egyre […]

Vadmalac el volt keseredve a dolgok állása miatt. De mást nem tehetett – félreállt, nem vett részt a hamisságokban, brutalitásokban. Annak örvendett, ha őt nem bántják, s hogy a keze eddig tiszta maradt.

Vadmalacot a reptéren rendőrök várják, elválasztják Malackától. Búcsúzni kell. Malacka jobb kézzel végigsimít társa homlokán, az előrehulló hajtincseken, kedvenc mozdulata ez, ismeretségük kezdetétől. Keresi a gondterhelt arcban a fiatal Vadmalacot, a lobogást. Hát ott van, nem tűnt el. Annyi minden történt velük, körülöttük, de az nem tűnt el! Mit mondhatna neki, hiszen nem először búcsúznak. […]

Ebédnél Vadmalac kifejtette, hogy ő valakinek az arcából meg tudja állapítani, ki ölné meg őt, amennyiben úgy hozná a sors. Az arcból meg a pillantásából. Kismalac érdeklődő szemmel nézett az apjára, Malackát is meglepte a kérdésfeltevés, de csak a koma szólt, illetve kérdezett: „Puskára gondolsz? Háború…?” „Puska, tőr, kés, kapa, hogy a ká betűnél maradjunk.” […]

Mintha parázson feküdt volna, úgy forgott, forgolódott az ágyban. Vadmalac. Malacka nyugtatta: – Nyugodj meg, Vadmalac! Ám nem ért el eredményt. Kismalac is közbeszólt anyját utánozva, inkább hogy kacagjanak: – ”Nyugodj meg, Vadmalac!” Ám a megszólított forgott, akár a motolla. – Nincs baj – próbálkozott Malacka újra. Vadmalac ennyit válaszolt: – De van! Forrás: Lenolaj.hu

„ – Jó reggelt! – mondja a tölgy a bükknek. „– Rossz a napom – válaszolt a bükk bús hangon –, ma kivágnak.”

Azon a nyáron négy-öt éves lehettem, Öcsém két évvel kisebb. Azt, hogy nyár volt, onnan tudom, hogy Apánk felgyűrt ingujjban, pityókás fejjel jött haza azon a kora reggelen, és kisnyulat meg fürjtojást hozott nekünk. Még ágyban voltunk, Anyácska éppen diót darált. „Neked is hoztam valamit” – mondta Anyácskának, és kifelé mutatott az udvarra néző ablakon.

A kurrogás felé fordultam, s látom én, hogy tucatnyi tarka galamb éppen győzelmét üli az árok szélén elnyúlt macskatetem fölött. „Ilyet se láttam még!” – jegyzi meg Görbe Bácsika, akinek reklámszatyorja alján bizonyosan ott lapulhat még némi monarchia. Aggastyán korából ítélve sok mindenen átmehetett, és láthatott ezt-azt Görbe Bácsika. Különben is egész lényére rá van […]

Ne ajánld magad. Ajánljon más. Az az igazi. * Mindegy, te mit hiszel. Az is, mire jössz rá. A lényeg ugyanaz nélküled is. * Lakóniában lakonikusok laknak.

„Meghalt bennem a gyermek!”, kiáltott fel Vadmalac. Gondolatban csak, ám elkeseredett-őszintén. Félreértés ne essék, Vadmalac kan, s már korban is előrehaladott, szisszenetét úgy értette, hogy elvesztette játékosságát, gyermeki kíváncsiságát, agya szürke felnőtté aszott.

Mottó: a Fekete lyuk felfedezéséért kapták 2020-ban a fizikai Nobel-díjat A Koma sehogyan sem értette a dolgot. Hogyhogy a tér időbe megy át…? Hát akkor bármi lehetséges? És bármit szabad? Felkapta az asztalról a félig telt vizespoharat, és azt mondta: — Változzék akkor borrá a víz! Na, erre Vadmalac is megszólalt: – Ezt Jézus már […]

– Így ni – mondta a Koma –, egyből kikapta! Mutatta is: nyoma sem maradt, szélsebesen eltűnt. Az Időről volt szó, hogy az az éveket, a Koma éveit, mintha két kezében tartotta volna a károsult, eltüntette.

Müller Jenő érszegi plébános emlékére Figyelmeztette , hogy ne tegye. Az elítélt morzsát szórt a madaraknak.A foglár rájött, hogy mégis szór.Napi kenyéradagja negyed kiló volt.Szamosújvár, 1964.A negyed kiló fejadagból szórt az ablakba gyûlt madaraknak.A foglár, amikor észrevette, hogy újra szór, a háta mögé settenkedett, és egy kalapáccsal a hátgerincére sújtott.

Az írógépnél ült, s éppen lazított. Ahogy a bal csuklóját megmozdította, enyhe fájdalmat érzett. „Reuma? – gondolta. –Vagy mert öregszem?”

Vadmalac úgy érezte, eggyé válik a természettel. A víz ugyan hűvös volt, de azt is szerette. A pázsiton ludak legeltek, válogatás nélkül szartak a zöldre, de Vadmalacot ez sem zavarta, ugyanis egy helyre tartozott számára minden aznap.