Kinőttek minket a vágyaink. Hosszúság, magasság, széllesség. A számok ridegen felelnek.

„Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki…” (Babits Mihály) Fűrészelik, vágják a fát, dobálják be a fészerbe, sorba rakják, izzadnak a kalákások, akiket azért hívott, mert ő már nem bírja, de össze kell vágni, száradt az udvaron már eleget, és be kell hordani télre, szépen sorba, mert mindjárt itt az ősz, és jön a következő adag […]

A Boda-vers mély, akár egy ballada (Gergely Tamás) 1. Bejegyzés a hajónaplóból Vitorlám távol a szívszegélytől. Levedlett kígyóbőr a köd. Iszapvulkán a tengerfenéken, napról álmodik két dobbanás között. 2020. február 21–22. Boda Edit (1975) a kolozsvári Babeș – Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar és angol szakot (1993 – 1998), ugyanott magiszteri fokozatot szerzett. Hét könyve jelent […]

Egy rakás ország fekszik mellettem – az intenzív osztályon,–

a negyvenedikre Már görnyed a hátam, s te is megöregszel, egykor ében hajad csillámlik őszesen, lépteink bizonytalanodnak a Kertben, december kósza fénye ölel melegen.

A seb olyan mély, hogy senki sem gyógyíthatja be.. A jövő olyan sötét, hogy senki sem hozhat fényt…

Álmomban még mindig eljösz hozzám, fiatalon, hetykén megülve az ébenfekete Csillagot.

În Sălajul vechi, cu hârtoape /Hepehupás, vén Szilágyban În Sălajul vechi, cu hârtoape, Sub șapte pruni frunzare, Sufletul a stat un mileniu. Ca salvie de câmp adormise Și-n crizantemă tristă e viu În Sălajul vechi, cu hârtoape.

Kétszínű a világ? Tudni kell túlélni. Napfényen egyszerű, árnyékban kell élni. Hűséges ősökhöz bátran odalépek, nem kürtön, citerán, lelkemmel zenélek.

Távolabb mindig van egy titokzatos világ, előre nézz, hátra, vagy föl, s a mély, ahonnan rendszerint kipattan egy szikra és élni kezd a tűz, az is távolabb van.

(Romantikus pillarésen) Álmodtam éberen, szüntelen, mondhatom: voltam Zrínyi, voltam Balassi végvári tájakon…

Daruszürke égből hó pilinkál, hűs prémű szelek cirógatnak, beint Kolozsvárra a Vigyázó hófehér gallérja.

ha ismernélek biztatnálak hogy ne add fel a győzelem benned van s kik szeretünk mi is benned erősítünk hisz erősítesz drága n evevan nevenincs barátunk nekünk kicsin is nagyon is egyetlen ha Isten volnánk se r ónánk fel neked semmit de így hogy kicsit

RAFI LAJOS: Güdüci február A szél odakint a térdén töri a fákat. Fütyülök rá. Beszél a nőkről a székely.

Tükörbe néz az ősz, / de nincs ideje eltűnődni, / elidőzni az őszülés okán…/ Hiába is keresi a nyarat / vagy tavalyi önmagát, / s mégis keresi,/ folyton keresi / Sziszüfosz / homlokát. (A szerző felvétele)

Nemrég jelent meg a marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó gondozásában Hodos László Megtalált versek c. kötete, amely a Vitorlaének nemzedéke ritkán megszólaló költőjének mintegy 65 vsersét tartalmazza. Barátja és pályatársa, Komán János ekként méltatja az eseményt a Hargita Népében: „Írjon keveset a költő is, de értékesebbet, olyant, mint amiről az alábbi költeménye is beszél. Hodos László: […]

árván maradt a a biciklid üres a szoba minden a te hiányod panaszolja

kisebbrendűségi érzéssel küszködök nem vagyok egyedül valaki a fülembe zsongja folyton nem érsz te semmit

(Két vers egy témára, válaszvers Albert-Lőrincz Márton 69-ik születésnapjára) „Hetven örömóda és hetven bukolika, Hetven esztendő-nap, mintha csak egy volna.” Albert-Lőrincz Márton: Kések, szúrások, hegek Én a hetven évemet nem szégyellem, sem a szerepeket, melyeket játszom, most eljátszom a hatvankilenceddel – ami fájt, ezután is fájjon,

Maria Banuş (1914-1999): költőnő, műfordító, esszéista. Arghezi lapjában (Bilete de papagal) debütál, mindössze 14 évesen. (Opportunizmusát mutatja, hogy 20 év múlva, 1948-ban maga is megszavazza Arghezi kizárását nemcsak az Írószövetségből, de az irodalmi életből). Szerelmes verseket tartalmazó első kötete 1937-ben jelenik meg (Ţara fetelor).

emlékszem még ágynemű frissen mosott illatára kispárna hűvösére nyakszirtem alatt s lángban égett a testem egy perc alatt a keskeny ablakrésre s az éjszaka szagára

Fészekkeresés, étekvadászat, vagy csak a mély titkainak kutatása a felszín alatt? Az egyik mindig jóllakik, fészket lel, miközben a másik sebzetten könnyezik.

hegyekben kóborló utakat tapodó miért rettensz meg a rád rontó ugató bozontos kitanult útonálló ebektől miért hagyod magad kiűzetni a hegyekből

A beszennyezett világ kitárta kapuját, és beengedte a halált –

A diófa már rég felemelte árnyékát a gyepről, A kertben el-nem-fagyott árvácskák rorátét tartanak. Tengetik napjaik. Harangzúgás omlik le a mennyből. Hangkoporsóban virágok jonhai dért csillantanak.