A dányáni szárnyas ember vírusos időben ajánlom B. D-nek Otthon ül, mint a plüssmaci, S várja, hogy jöjjön valaki. Otthon ül, mint a házi szörny, Kilincsén nyikkan a közöny.

Nem lehetsz úr a vers felett, az asszociáció felhőszabdaló villám, felsőbb való, egymásra lobbant földet és eget,

Lázárervinesen – Hová mész, Dödölle? – Csak ide a Kürtőskalács utcába. Ott várakozik Vancsipancsi, Schuller Félix, a húszcsíkú tigris, meg Rombolda, a kedélyes orangutánanya. – Én is kedélyes vagyok. – Az vagy, Zsörtike, persze. De ez egy zártkörű társaság. – Odáig csak elkísérhetlek, nem? Aztán zárjatok ki, nem bánom – mondta Zsörtike, a szomorú és […]

A hervadhatatlan meg nem énekelt az éjszaka bakacsin kertjében bomlik. Magánya örök, elérhetetlen.

Szülőházam A szülőházam előtt elmegyek, Mit is jelenthet ez a ház nekem? Bár egy városban élünk ő meg én: Két rácsablakos komor idegen,

„Ó, jaj, az út lélektől lélekig!” Tóth Árpád: Lélektől lélekig Valaki küldött, s útra keltem, térítsem meg a bűnös Ninivét, örömmel fogadta a lelkem a megbízást, bár nem tudtam, miként.

(11) A NYUGGER Fürdőre megy, akár gyermek a játszótérre.

Ma neked, holnap nekem Pók szőtte szürke szálait az erdőn, Fonalait kelő nap aranyozta. Kisebb körök, nagyobb körök, Csodálatos körök…

mindennap folyékonyan beszélek csöndemben

(10) Kéfás, a kőszikla Mindenben kikérte magának a priorjogot: asztalfőn volt a széke s kulcsa a mennyek kapujához.

Virágok közt magányos lány Lassan lépdel a múlt udvarán Könnyen érint virágot, ágat Rejti a mát, késői vágyat Kék nőszirom a koszorúja Égő lelkét tenyerén hordja Akárhány éves magányos lány Lépdel a tűnő ég udvarán. Budapest, 2020 szeptember.

Ne tarts tőlem tisztes távolságot, csak nyikorog az ajtó, felsír, nyekereg, mert megöregedett, de ne félj, be nem csapódik.

Álom-hajó Marengo, Jena, Wagram, Austerlitz… Egyszer mindenki volt Napoleon: Uralkodó nagy, vagy kis dolgokon. Hangulatát lélekzetfojtva lesték Zászlós tetők, vagy csendes ünnepesték.

mi szebb annál mint amikor géppuskát szerelnek a harangtoronyba ahonnan amúgy is qrvarég elvitték már eleink a harangokat ágyú-alapanyagnak mi szebb mint amikor a cső mentén eltekintve látod az egyes kettes valahányas virágokat a vakondtúrást lepottyantó tehenet a lovat lovász nélkül csak úgy szabadon egy punkfrizurás szabad csikóval mi passzol jobban egy tempomtoronyhoz mint a […]

Ne haragudj. A rét deres volt, a havasok nagyon lilák, s az erdő óriás vörös folt, ne haragudj: nem volt virág (Áprily Lajos) Ne haragudj, – Tölgyesre jöttem a havasok nagyon lilák a lelkem óriás vörös folt haraggal de gondolok rád

Egyszer elindulok, csak gyarló testemet viszem csupán tovább.

Altatósan Lehunyja kék szemét az ég, kinyitja sok szemét a láz, a vírusból még nem elég, aludj el szépen, kis Balázs.

Csak résnyire pattintott ablakot akartam, csak arra vágytam egy esendő odúban, hogy hallhassam a monoton kopogást a nesztelen éjszaka kellős közepén.

református lennék uram (nézd csak kisbetűvel írtalak) annak is elég pocsék de úgy hallottam (még senki sem látta) van valahol egy lépcsőnek vélt képzelt-létra mely felvezetne hozzád s azt én kora kölyökkorom óta vágyom miért is? hogy megmásszam az imahegyet mely az aszkéta templomfalnak egek síkjai mentén e létrát odadöntötte hogy felmásszak és élet-halottszagtól kísérve […]

Ajándék az olvasónak – így is nevezhetnénk Koosán Ildikó (két nyelvű) műfordítás gyűjteményét a német költészet java terméséből. Az anyagot a költőnő kedvtelésből, lírai affinitás okán, erőpróbaként gyűjtötte össze, apránként, ahogy a méz gyűlöget a kaptárban. Ajándékot említettünk, hiszen azáltal, hogy a gyűjteményt a fordító nyilvánossá és mindenünnen könnyen elérhetővé tette a Magyar Elektronikus Könyvtár […]

Szeptember 11-én lett volna 90 éves Szabó Gyula prózaíró. Az évfordulóra az ugyancsak homoródalmási Oláh Sándor társadalomkutató és Lövétei Lázár László költő emlékkönyvet szerkesztett, mely a Pro Print Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot. A kiadványból szemezgetett pár napja (2020. szeptember 11-én) a csíkszeredai Hargita Népe. Oláh Sándor, Király László, Páskándi Géza és Lászlóffy Aladár írásaival emlékezünk […]

Brăncuşi ürügyén Hol nem sarjaszt szót a fű, s évszakok titka hull a cserefa makkjával, Föld mélye tárja titkát kőtálon: incselkedik a Csend asztalával.

Két fény között Szemközt a fiúmei kikötő, Elől a nagy világítótorony. Lobban, forog, forgó fénykévéit Futtatja végig a hullámokon.

Attól függ, meddig a fuvar, hány fényév, kilométer, bírják-e a lovak.

láttad? azaz ma is láttad? mert ott ül ahol eddig vagy áll ha már nem bírja és legyen is ott ha lehetne ilyet az idők végezetéig mert ahogy ő még soha senki nem és kezét mostantól úgy kinyújtani más sosem fogja…kéreget s a kifelé induló mozdulat a kérő felfüggesztés mintha időket és időkön nyúlna át […]