Kedves melletted Legyőzhetetlen vagyok… Édes szerelem

1976 nyarán mentem a kórház többnyire korhadt kőkeritésén elmeburokban nyűttem az ösvény macskakövét akkoriban még köztelefonról hívtam anyámat jópofa kártyát dugtam a résbe s esteledett

a völgy utcai villamoson mogyorószínű ingben névjegykártyát nyújtott át az ősz

Egy bolha, ki csípem a Teremtményt, most vallok: vagyok szerény – nem nagy erény – kis bolha.

„Halál elől meghalásba menekül, aki él” (Szilágyi Domokos ) menekülnék élet elől s nem tudok

Március 1-i hisztoria Rút állatoknál, mint például a patkányok, a férgek, vírusosabbak, kik emberfarkas csordába verődnek. Képmutatók Kereszttel mennek legelől, ölre.

Megvan a kezdő mondat (na jó, körülbelül). Úgy indulna, hogy: „Azt hiszem, ma nem tudok füvet nyírni mégsem” –

(Borcsa Mihály emlékére) Szép fájdalmam naponta nyitogatni a Bibliát, Gyermeki lelkem fényre vágyott, s kértem a szent Fiát. Rab Istvánnal bevettük a Cenket, kis forradalom, Csukás hófedte csúcsa elrejtett, nem volt irgalom.

meginnád még a holdat is úgy keresed a választ hogy lehetsz vajon boldog is míg a szél könnyet áraszt

egy esőcseppben fürdött egy szép kis hernyó oly önfeledten

Kézírásom A sok haikum megannyi göndör bárány. Hogy’ olvassák ki…?

hosszan bámulta a borjú a kaput csak arra eszmélt fel hogy bikává lett

valami új talán egy másik létforma mellettünk a régi új ismerős ismeretlen szépen lassan kibontakozóban

Csak én / Numai eu Csak én láttam hogy lepke szállott gyűrűje smaragd tengere fölött Csak én hallottam nevetése forgószelét az őt repítő smaragd huzatban

mint a befőtt kilenc-tízévesen zokniban tanulok felhúzott lábakkal az ajtóról a máz nagyrészt lepattogzott

(Debi emlékére) A számok is csak tovább öröklődnek, új mesék lesznek, látomások, betűk halmazai, a múltidőnek harminchárom halvány fénymásolata került az aktákba. Nyelvetek, szátok osztozott mindenen, hasadt a meztelen testnek csodája – vagy még annyi sem.

rocksztár a rocksztárnak rocksztárhúsa van, rocksztárkeze, rocksztárarca rocksztárruhákat hord, rocksztármondatokat mond

ochii care nu se văd se uită ba că nu se uită ba că se văd până când și timpul le uită

Kellene egy vonat, vigyen el engem magamhoz, ne szabdalják az ember boldogságát a benti váltók, hihesse, hogy egyfolytában száguld, semmi kisiklás,

Rekedt Armstrong, meghűlt rokonom, vigyázz, mert ősi torokrák a dal, eredeti és örökölhető.

bölcs rózsaszín szirom elpirul, virágzik. Májusban esik – cseresznyevirág nyoma.

Édesapámat autóba ültetem. Meghalt egy volt kollégája. Éppen csak részvételni jöttem, a temetést már nem tudom végigállni, de eljöttem, mert velem sok jót tett, és ennyit megérdemel, hogy még egyszer, ha rövid időre is, de elbúcsúzzam tőle, mert nemsokára én is, mert én is csak alig itt, mondja a hozzátartozóknak. Ilyenről szó sem lehet, tiltakoznak. […]

„Ma megint hallottam Mezőm hívó hangját.” (Horváth István) halld harangod búját messzi idegenben hazahív szólít esd és vár

Sírkő legyek? hej, unalmas! Hegyek orma? hej, hatalmas! Utcakő? hisz rám taposnak…

Akklimatizációs kényszer „Az élet értelme a következő: (Többi hiányzik.)” Weöres Sándor: A lét titkának megfejtése Meg akarták érteni a világot és annak menetét, de nem lehetett kivenni semmit az apró, érthetetlen ákombákomokból, ami a papírokon volt, próbáljuk