lázadó egy fiú maszek egy munkás remek egy színész

eldöntötte megcáfol mindent amit hittel megtámasztanak nekilódult és megkereste a hitetleneket

Az idő, ez a nagy képmutogató sorra elém hozza mindazt, ami volt itt például az osztálytársam udvarán aki hiába kiabál Béla kutyával az csak ugat és ugat engem neki van igaza, félek tőle

szobánk falain képek távoliak és mégis jelenvalók egy nehéz asztal mely mindig útban állt hozzá sem lehet ülni túl alacsony de otthonról van

Nem oldom meg a világ dolgait, csak kifűzöm bakancsát.

Fűszálakon harmatcsepp, benne lubickol a hold, Ki-kiloccsan a Tejút, egy álom mindent megold. Ezüsteső tükrében, ezer énem szembenéz, Nap vagyok vagy hulló csillag, vajda vagy csak kenéz.

Jól vagyok, köszönöm, – bár te nem kérdeztél semmit – csak úgy mondom magamnak, biztatásként a mai reggelen, mikor ki-át-vagy felkelek –

Mint rabmadárt, Engedd el kalitkádból Félelmeidet.

Egy kis fronton, egy kis tűzvonalban lődözték egymást az ólomkatonák. Jobb lenne szedelőzködni – szóltam, amikor a nehézfémeket illetően elfajultak a dolgok.

ravasz és álnok a lét mint egy üstlopó cseléd reményt lobogtat feléd s lenyúlja lóvéd felét Budapest, 2020. I. 5.

Hull a hó, én meg nézem a gyerekkoromat brassai széchenyi tér fellegvár mozi mihály vitéz mögött foci egy zsebkendőnyi udvarban akkor maga volt a wembley

Kívánom a szót de nem a fecsegést szeretnék szabad lenni, nem kiszabadított

Fehér Illés műfordításaiból A láger kifelé nyíló ajtaja – Izlazna vrata logora Kiss Dánielhez* Szent Demeter napja van. Jó hírek a helyi harctérről. A szocializmus nem tüntet. Az égen vörös csillag ég. November. Hull a kommunizmus-levél. Országutakat terít. Én meg mindig azon az úton.

magában beszél a nyár látja a napozó nőket magában beszél a tél a jótétlelkek empátiájával

Nézd meg, fiam, ott bokszolnak mondta a nagyapám a Malomároknál egy helyen kis gát volt a telefonpalota előtt és a víz egymás mellé terelte az eldobott spraydobozokat

kétszer kell ahhoz bármit tenni hogy az a pendülés az legyen egyet remélek, de azt nagyon hogy zuhanásom magával ne vonjon senkit se ha már repülni nem tanultak meg

a mulandóság üres tarlóin a Felégett pernyéje fedi el a távol tele csűrjeit, benne életünk Termése odvasodik elraktározottan

Számot vetek, számolgatok, szép szívedben nyomot hagyok. Mennyi jót is cselekedtem, ki szeretett nagyon engem?

Platónnal pörölve 69. születésnapomon Új lendület? Erőt merít, bár a világ elkeserít. Kívülről várni a reményt? Belülről érezni a fényt!

Kimentem az arcvonalra, lássam, mi a helyzet, lássam a katonákat: minden egyes sejtet,

már tudom, mért veszélyes színésznek lenni, széles tárháza életeknek miket magára ölthet amikbe belebújva eltűnik te előled aztán felbukkan újra

Bús az ősznek hervadása, Hulló lombok, néma táj; De az ősznek van varázsa, Enyészetben méla báj.

kikászálódni a meddő önsajnálat alagsorából

(giocoso, lieto, piacevole) kövek a mennyben nincsenek vagy vannak? Uram Isten! a ménkű nagy dörgedelmek onnan jönnek, onnan jönnek

Apró fény volt a fűz tövén, Mozogni láttam, mint csillagot, Amely a végtelenbe hullva Sötét palástba zárkózott.