minden vágyam kihűl alig álmodom csak néha eltölt valami béna-léha önzéssel

De létem már a talpra állás. Célom már a parttalálás. Szavakba oldom régi testem. Szavakba mindent eltemettem.

az írószerekről nem fog a tollam mintha az irka kézmatatástól emberi zsírral átitatódott volna kicsit lassul a költő szárnya e zsírtól mint ikarosz ha nap közeledtén szárnycsepegésre elnehezül

Nézem az apró gyermeket, kit szülei cipelnek erre-arra, hogy lásson a világból eleget, ő pedig inkább maradna, hogy belelépjen az első pocsolyába.

Fehér Illés műfordításaiból Itt senki sincs – Tu nema nikoga Itt senki sincs, üres a helység is… Itt a karok nem elég hosszúak, az ujjak sem elég vékonyak… Itt nincs tenyér, itt nincs marok…

(a Hanghoz, kihez azt mondjuk, hogy beszélek) Halld Uram! Halld! Mily szépen szól a furulya. Elárulna minden titkot, a tied is, ha beszélni tudna.

agg fog alatt a répa roppan sajog a sorvadt íny szálkásan szakad a zsenge növény izomrostjaitól

Fenn az égen tarka pára árnyékába burkolt fia

Mindig neki akartam írni És róla. Senki másról. Aki szívdobbanással ébred, és álmában is mindig ő húzza a rövidebbet. (Ettől még nem könnyebb felkelnie.)

Tó-fodor a nád susogva elhajol: tó-fodor, taraj-fülek – belekacagó békák.

Szerintem minden elő van írva, mint a céllövészet szabályai

A művész megalkotja korunk dokumentumait. Picasso turmalinkék világától a bohócokig a háromlábú lovakig és onnan megint szelídül a táj.

Efemer szám Mint akit kukacok rágnak és így nyugta nincsen, meggyszínű trapéznadrágban bömböltettem giccset. Budapest, 2019. VIII. 16.

mint akit már nem fenyegetnek semmivel olyan a bátorsága dicsérhet értékelhet emelhet nagy magasságokba

mester és tanítványai játszik a mester nézi a többi sírva merengő mély figyelemmel íme a vátesz légiesül s játszik a többi nézi a mester halk figyelemmel semmi katarzis nem szomorítja arca derűs Budapest, 2019. VIII. 21.

Mikó-kert, 73 tele Fagylovak nyerítettek az égből, azúrkék lovak. A lomha fák fény felé emelték a fagyöngybokrokat.

Szégyenlősség kifutott a tej – lába kelt. most lábatlankodik.

Végre vége mindennek: a szüntelen zsivajnak, a tanévnek, a becsengetéseknek s nagyban a negyven éves menetelésnek. Vége a vekker esti babrálásának és hajnali idegtépő csörgésének,

A holló meglökte a tüzes trónt, a tüzes trón meglökte a király lovát, a ló meglökte a vadkant,

hát a csordaszellem sorol be ide vagy oda a nem akarok különbözni gyáva motorja

Se itt, se ott semmi jogán, senki lehet csúf torzó – hamupernye, zsíros temető.

I. hív a betegtárs pár hete gyászol apja örökre hagyta magára tétova terhelt árva fejét nincs aki meghallgassa gödöllő fái között már még sose látta ősei hantját óvta magát Budapest, 2019. VIII. 18.

Már minden a kiszabott helyén, mint japánkertben, tervszerűen illeszkednek a legapróbb kövek is a harmónia rendszerébe –

minden mondatod akkor érvényes amikor írod ha vindikálhatnád magadnak a jogot örökre

A táskámban szép utcarendben sorakozik a napi posta – keskeny vállam ferdére húzza, mint a szárát a súlyos búza. Huszonnégy utca öröme, gondja a fejemben.