Boér Géza: belső följelentés
2019. augusztus 27.
minden vágyam kihűl alig álmodom csak néha eltölt valami béna-léha önzéssel
Kiss Székely Zoltán: Örök
2019. augusztus 27.
De létem már a talpra állás. Célom már a parttalálás. Szavakba oldom régi testem. Szavakba mindent eltemettem.
Cselényi Béla: Négy sorban (7)
2019. augusztus 27.
az írószerekről nem fog a tollam mintha az irka kézmatatástól emberi zsírral átitatódott volna kicsit lassul a költő szárnya e zsírtól mint ikarosz ha nap közeledtén szárnycsepegésre elnehezül
Elekes Ferenc: Fölösleges utazások
2019. augusztus 27.
Nézem az apró gyermeket, kit szülei cipelnek erre-arra, hogy lásson a világból eleget, ő pedig inkább maradna, hogy belelépjen az első pocsolyába.
Ezüst híd: Srebrni most: Lara Dorin verse
2019. augusztus 26.
Fehér Illés műfordításaiból Itt senki sincs – Tu nema nikoga Itt senki sincs, üres a helység is… Itt a karok nem elég hosszúak, az ujjak sem elég vékonyak… Itt nincs tenyér, itt nincs marok…
Szente B. Levente: Ha nem is bennem
2019. augusztus 26.
(a Hanghoz, kihez azt mondjuk, hogy beszélek) Halld Uram! Halld! Mily szépen szól a furulya. Elárulna minden titkot, a tied is, ha beszélni tudna.
Cselényi Béla: szingli kávészünet
2019. augusztus 26.
agg fog alatt a répa roppan sajog a sorvadt íny szálkásan szakad a zsenge növény izomrostjaitól
Albert Csilla: Mindig neki akartam írni
2019. augusztus 26.
Mindig neki akartam írni És róla. Senki másról. Aki szívdobbanással ébred, és álmában is mindig ő húzza a rövidebbet. (Ettől még nem könnyebb felkelnie.)
Szente B. Levente: Új naptár
2019. augusztus 25.
Tó-fodor a nád susogva elhajol: tó-fodor, taraj-fülek – belekacagó békák.
B. Tomos Hajnal: Céllövészet
2019. augusztus 25.
Szerintem minden elő van írva, mint a céllövészet szabályai
Kiss Székely Zoltán: Picasso filozofikus békegalambja
2019. augusztus 25.
A művész megalkotja korunk dokumentumait. Picasso turmalinkék világától a bohócokig a háromlábú lovakig és onnan megint szelídül a táj.
Cselényi Béla: Négy sorban (6)
2019. augusztus 25.
Efemer szám Mint akit kukacok rágnak és így nyugta nincsen, meggyszínű trapéznadrágban bömböltettem giccset. Budapest, 2019. VIII. 16.
Nászta Katalin: Egy utólagos elismerésre
2019. augusztus 25.
mint akit már nem fenyegetnek semmivel olyan a bátorsága dicsérhet értékelhet emelhet nagy magasságokba
Cselényi Béla: Négy sorban (5)
2019. augusztus 24.
mester és tanítványai játszik a mester nézi a többi sírva merengő mély figyelemmel íme a vátesz légiesül s játszik a többi nézi a mester halk figyelemmel semmi katarzis nem szomorítja arca derűs Budapest, 2019. VIII. 21.
Kiss Székely Zoltán: Gyorsfényképek 1973
2019. augusztus 24.
Mikó-kert, 73 tele Fagylovak nyerítettek az égből, azúrkék lovak. A lomha fák fény felé emelték a fagyöngybokrokat.
Szente B. Levente: Három sorban…
2019. augusztus 24.
Szégyenlősség kifutott a tej – lába kelt. most lábatlankodik.
B. Tomos Hajnal: Egy hosszú nap után
2019. augusztus 24.
Végre vége mindennek: a szüntelen zsivajnak, a tanévnek, a becsengetéseknek s nagyban a negyven éves menetelésnek. Vége a vekker esti babrálásának és hajnali idegtépő csörgésének,
Demény Péter: Puzzle
2019. augusztus 23.
A holló meglökte a tüzes trónt, a tüzes trón meglökte a király lovát, a ló meglökte a vadkant,
Nászta Katalin: mi más?
2019. augusztus 23.
hát a csordaszellem sorol be ide vagy oda a nem akarok különbözni gyáva motorja
Szente B. Levente: 3×1
2019. augusztus 23.
Se itt, se ott semmi jogán, senki lehet csúf torzó – hamupernye, zsíros temető.
Cselényi Béla: egy érzékeny emberre
2019. augusztus 23.
I. hív a betegtárs pár hete gyászol apja örökre hagyta magára tétova terhelt árva fejét nincs aki meghallgassa gödöllő fái között már még sose látta ősei hantját óvta magát Budapest, 2019. VIII. 18.
B. Tomos Hajnal: Készülődés egy fogadásra
2019. augusztus 23.
Már minden a kiszabott helyén, mint japánkertben, tervszerűen illeszkednek a legapróbb kövek is a harmónia rendszerébe –
Nászta Katalin: Nagyjából
2019. augusztus 22.
minden mondatod akkor érvényes amikor írod ha vindikálhatnád magadnak a jogot örökre
Gábor Ferenc: Mint a szárát a súlyos búza
2019. augusztus 22.
A táskámban szép utcarendben sorakozik a napi posta – keskeny vállam ferdére húzza, mint a szárát a súlyos búza. Huszonnégy utca öröme, gondja a fejemben.
Pusztai Péter rajza