láttalak, fogtalak, szólítottalak, borogattalak, idéztelek, simogatalak, réteken kergettelek, szerettelek,

tűlevelek közt lesz sztearinszag ennyi a biztos máma azonban kánikulában szikkad a rét szólj ha a téma untat azonnal másra terelve folytatom én a táj fele fordult lírai szót Budapest, 2019. VIII. 9.

lakatlan sziget a szívem puszta különféle halrajok körbe úsznak

Olyan pillanatba-fagyott ez az idő : karjaimat tárva, csikorgó gerincemet akárha keresztre igazítva várom az esőt –

hallom – a fejszecsapások alatt mintha összeszorított ajkakkal nyögnének a fák –

Szárhegy és világvárosok Fiamtól jövök. Jönnek vélem kőszirtek, fenyők, és merészen alácsüngő égkövek, fények; tudják, hogy holnap visszatérek.

Az élet – életem – melléktermékei. Mint harmatcsepp a fűszálon, fecske a levegőben, gyöngy a kagylóban.

Nevével fémjelzett művészi hitvallás

Egyes férfiak olyanok, mint a bika. Egyetlen dologhoz értenek jól, az ökleléshez. Nem várhatsz tőle mást, nem tud egyebet. A probléma veled van, mert nem ismerted fel időben, kivel állsz szemben.

Ahogy a zene felcsendül, Édesen, cirógatóan átmos, Úgy érzem, A szívünk kicsit összefonódik általa,

A Balaton Csönd a falun. A szélbe zörg az ág, hallgatnak az emberek s a gulyák, sápadtan fekszik az éghajlaton a Balaton.

Legyen akárki. Legyen. De hogy jön ahhoz, hogy előáll, s azt mondja, egyedül ő tudja, mi a jó és mi a nem jó? Hogy jön ahhoz? Hát úgy jön ahhoz, amiképpen a macskám. Nagy bátran fölfutott a meggyfára, lejönni nem tud és nem mer. Csak nyávog odafönt és tanácstalan. Találgatja, mitévő legyen. Csak nyávog, szédül, […]

Uram, láttam a mocskot vén volt, szája fogatlan férfi is volt meg asszony sebesen karattyolt

Apámról könyvtárszobát nem neveztek el. Sötétkék alapon aranybetűs „Cselényi Béla terem”, „Sala Béla Cselényi” nincs.

Schubert: A pisztráng A zene pisztrángjai A húrok és billentyűk börtönéből A zendülő levegőbe csobbannak, Hogy az ember vénáján keresztül A szívéig hatoljanak

találkozik valakivel az Úr csodásan működik megmarad mind amit művel a költő lelke énekel

(A bözödújfalviak emlékére, 1990) Halkan, mint a szép szavak, elfogynak a falvak, elapadnak kutak, a könnyek, tavak.

svéd kávét iszom én most nagyszemü zacca ropog ettől a kávétól levitálok enyhe hüvösbe fakón

A honfoglalás, mondd, mit jelent annak, akinek hazája nem lesz soha? Aki sötétbe született magyarnak,

van kinek fúj és van akit el melegen indul hidegre lel

Száll a pöttyös labda Száll a pöttyös labda Száll a pöttyös labda magasra

lírai sport* lírai sportot űztem e héten gyűlt a poéma mit tudom én hogy lesz-e belőle príma kötet jópofa játék volt e kihívás múlt az öregség kényszeredett kis ősz topogásom volt pasziánsz *– Nem is költő vagy, hanem lírai sportoló — mondta egyszer Szijártó András barátom.

(Mahatma Gandhi emlékére) Csillagos az ég, üstökös mutat utat, Hold körül táncot jár a vágy, reccsen az ágy. Kitakarja az égboltot a kábulat, Borzol az űrszél, dallama selymesen lágy.

Szobáink közt mint függöny zuhan alá az eső

A hegyekben voltam. Három szál virágot hoztam neked. Egyet hogy hajadba tűzzem. Másikat hogy illatozzon asztalodon. harmadikat hogy megsimogasd.