sógornők kávéznak ez jelent valamit a gyermek úgy érzi hogy ez a családról szól és ebben igaza van

(apám emlékére) Idők végeztével gyakran hangoztattad felemelt ujjal, mint próféták:

Munch Sikolya szivárványos volt, most fekete zászlók csattognak.

A nevemet sokáig nem szerettem. Az apámé, nagyapámé, dédapámé, ükapámé. Sorminta, unalmas.

Ott vagy a sohsem volt homokos tengerparton. A homok sem emlékezhetik. Csak vágyam volt belesimogatni a homokba tested körvonalát, a még langyos homokba napnyugta után.

Fehér Illés műfordításaiból Felnőtté válás – Odrastanje Éltem, A hét néhány napján, Valóban, ténylegesen, tapinthatóan éltem, Seb voltam, melyből féktelenül áradt, zúdult Az élet.

világoskék IKEA-koporsó sárga oldalcsíkkal a gyász semmi fekete semmi cifra

Mi lehetett, vajon mi volt az, amit ott megfogadtam?

füttyents nekem a réten át te drága jó barát csupán egy aprócska jelt adj hogy milyen Odaát

Gyűjtsd össze magad a morzsákért kanyargó sorokból, kihallgatásokból, besorozásokból, kötelezett menetelésekből és rád fagyott érintésekből,

Fehér – gyász-könnyekkel mosdatott polikrómia. Fejem lehajtom tested puha párnáira – színekbe oldom fel testedet.

A toll egy fecskendő és a tinta az én vérem.

Dávid fiamnak Tanulmányoztam filozófiát, kíváncsi voltam az emberre, aki a gondolkodás-fóliát rácsomagolja a tettekre – színes, gyönyörködtető csomagok a kultúra örök polcain, de jobban csodálom a moszatok fényérzékeny, bölcs ostorait…

Immár végtelen, feneketlen tárház, sodródunk benne, mint végtelenben, szinte minden ellenállás értelmetlen. Szívóereje, vonzáskörzete beszippantja az értelmet, s közben szemtelenül érzelmek mélységével, kapcsolatok özönével kecsegtet csendesen.

autóbuszbaleset a kalaposüzletbe tojásszürkéjeként bebuggyant az agy

Pár hónappal ezelőtt még „időszerű” volt megidézni Ginsberg szellemét, hiszen az 1968-as világfordulatban az ő Üvöltés-e is jócskán hallatszott, s hallatszik azóta is – jól-rosszul, mikor hogy. Hát akkor lássuk a medvét!

Ez olyan idő, mikor a derű vére forrón járja be testem és érett cseresznyék akaszkodnak mindkét fülemre.

Szemhéjfestéket és tűsarkút vásárol, időnként lemosható tintával rajzoltat valamit combjára.

ha verses füzetemet az ufonauták nyomtatott áramkörként kiolvasnák képernyőjén az égi járgány vibrálna zölden kéken sárgán

Mondd meg nekem, kedves világ, hol lakik a szomorúság, hol lakik, mit üzen, hogy így lankadok füzen, hogy így lankadok füzen, de ha te ha.

Most valami újat kellene írni! Ez a baj a verssel, megírod, utána az űr újért kiált, s mert bensődből fakad, nyugton sose hagy, lázít,

az esti holdfényben felvillan a csodás mosolyod (Sepsiszentgyörgy, 2019..március 9.)

ezek a végtelen esők végtelen izzó napsütések klímaváltozás legbelül ezek a sötét moszkvafények

Végre egy könyv, amit a csíkszeredai antikváriumban nem könyöradományért vásárolhattam. Eszmei értéke: óriási, hiszen Rilke verseit tartalmazza, Kányádi Sándor tolmácsolásában és (néhai) Plugor Sándor eredeti illusztrációival (amelyek kissé a Szilágyi Domokos-féle Öregek könyvére emlékeztetnek.)

Folyton elfelejted összehúzni magad mögött a függönyt s úgy marad mindig a színtér mint befejezetlen játszma sakktáblája –