ébredéseim mintha májusban fűtenék olyanok ébredéseim a meghitt paplan univerzuma kelletlenül szétnyílik s gubbasztok mint a madár

Katatón visszatéréseink a semmiért kanyargó sorokba: játsszuk unos-újra az immár laposra taposott szertartásaink.

Sok eső esett a havasokban és a Nyárád az idén is kiöntött. Mint minden évben. Az asszony pocsolyából merte a vizet s az eget nézte benne.

nekem valahogy elegem lett nem tudom, ti hogy vagytok vele de ez a sok halál mit naponta belenget nekem valaki és tele lesz vele a „falam”

Fehér Illés műfordításaiból Kis tengerparti városban akarok élni – Želim da živim u malom primorskom gradu Hajótöréshez részeg matrózok verekedéséhez hasonlított egy szerelem te engem evezővel én fejed evezővel Hogy bennünket erősen tartson míg dúl a vihar a meder helyett szívbe a horgonnyal

Kiolvadtak a varjak a falunyi tóból : kis lépés az ember számára.

Kondor Béla: Parisban A Rue de Kutyánszky egyik sarkán a járda lefele dűl Itt van a pék és a hentes állatnak olcsó maradékot venni.

Tegnap sem írtam verset, tegnapelőtt sem. A lélek versírási burrogása hasonlatos az alvás előtti zsongáshoz és a teherautóhoz.

Egy hazugság vagyok, Légből kapott illúzió, Képzeletbeli barát, Aki volt, Van És lesz is,

Xxx emlékére (aki ismerte, az tudja, kire gondolok, aki nem, annak pár betű úgysem jelent semmit) „Plébános úr, meghoztam az újra töltött demizsont, amit tegnap kiittunk” – Csodálkozva néztem ki az ablakon, e szavakat hallva De a kapuban senki sem volt „Péter, Péter!” – kiáltottam volna, de eszembe jutott, hogy nem érdemes A tükörbe pillantottam […]

voltak napok / au fost zile gyermek voltál és boldogtalan. kamasz voltál és boldogtalan. voltak napok és voltak éjszakák.

Írj inkább egyszerű anyanyelveden Ahogyan egy neveletlen kölyök A haverjaival tárgyal Az összeköpdösött parkban A letaposott virágágyások között

Messzi vagyok az ártatlan gyermekkortól, pedig az Istenszéke alatti nyírfaerdőt sírja vissza a kiirtott nyírfaliget a Nagyszőlő alatt.

mert öreg vagyok vagy mert fáradt a nincs remény utálata ért utol vajon hogy ilyen sápadt sorok hagyják el tollam?

Jöjj vissza, régi Európa, sirályok és sámánok kontinense, hogy viharban is tudjam, megbízhatok a kapitányban, nem fényűző és ostoba Titanic csak az egész, sem

két világ mely előbb még egy volt dermedten áll egymással szemben ragyog mindkettő mégis egymás halála leendnek

Megélt, hadmérnökként, alkalmazott matézisből, romboló ballisztikából. Budapest, 2019. IV. 30.

Avatatlan az ösvény, a járda. Bízva síznék benned, boldogtalan erdőm. Tavasztalan hóra várva csak gubbasztok e padon hasztalan.

Teljes szívemből gyűlöltem a májuselsejéket, azok a miccsillatú részegek, azok a sörbűzű ölelések, az aranykor manéléi és lakodalmasrockjai a mindenféle dombokon, a részeg rokonok jajdenagy boldogsága, szeszes ölelések, ingyenlázadás a zsarnok ellen, kedvezményes szabadságillúzió!,

Mögöttem fekszik a stilizált kontúr, összefércel egy útmenti fával – széle és hossza szinte végtelen.

nem az a lényeg mikor hanem hogy megtörtént könnyű neki mondod

Az ablakmozaik Virágszirmain át Kitárul előttünk A tavaszi világ

Sárkány-Kiss Juditnak Tévedhetetlenség fátylában áll a táj. Az utcán végigcsusszan az utolsó fény. Miért bont ki, mivé szelídít ez a zene? Hol köd alig lebeg, s a színházba belépők utolsó lehelete imaként száll a fénybe. Emberek, kik áhítják a szó varázsát, az alig hallható sóhajok zenéjét.

sebészeti etűd vászonszakadás hangja steril és fehér álom az éterszagban ideiglenes halál Budapest, 2019. IV. 24.

Nem jólnevelten sorakozó szavak kiművelt rendje, vagy odamondós vastag viccek pimasz trendje – a jó vers