Gyulai Pál: Az éji látogatás Három árva sír magában, Elhagyott, sötét szobában; Zivataros, hideg éj van, Édes anyjok künn a sírban.

rádióhangra mindig megszólal a papagáj beszéde

Sárkányölő Szent Györgyök mentsvára, végek hatalma idők peremén, ágyúöntők hite megmaradásban, hol Istent is bástyával védi a székely erény.

Ha meghalok, ne kérdezd, hogy mér’ hideg a lábam! Nem válaszolok, felesleges.

egy apró lány mondta nekem hogy minden csillagon lakik egy isten igaz gyanítom hogy ezt nem a hivatalos hittanórán hallotta de mindenképpen megnyugtató hogy ezeken a hideg hunyorgásokon lakhatnak deitások is a baj csak az hogy ha nincsen velem éppen egy gyerek aki ekkora természetességgel lekezelje a helyzetet én félek csillagok után nézni…hullócsillagokkal meg pláne […]

Ady Endre: Akik mindig elkésnek Mi mindig mindenről elkésünk, Mi biztosan messziről jövünk, Fáradt, szomoru a lépésünk. Mi mindig mindenről elkésünk.

A sobibóri* felkelés emlékére A sobibóri haláltábor helyére erdőt telepített a Gonosz. Haláltábor és erdő – micsoda perverz asszociáció! Az erdő veszélyes és szép; a haláltábor veszélyes és undorító, ronda, rusnya, rút, szörnyű, gyomorforgató, nem volt és nem lesz hozzá hasonló.

valld be! csikorgatja sziszegve spriccel a szó fenenagy vérmedve agyarak lánctalpak

Lányomnak Vásárhely fölött a naplemente bölcsebb: az augusztusi ég csillaghullást előz nyugatra torlódó bárányfelhőivel.

Bálban vagyok, Körülöttem Csillog Villog Ezer gyertya, — Annyi kékes lángzó pille, Mely sokszínű hő sugárit Szórja Mintha szállna.

Anyányi csend a percnek puhasága az oltalom mit karjaiban érzel az alkalom mely ritka és galád

Bár más albérletbe költözött. Illata ház repedéseiben maradt. Elűzhetetlen kísértet. Naponta köhög ágyamnál.

nézem ahogyan írás közben kiürül a kezem igen legtöbbször valamiféle mezőgazdasági munkához hasonlót művelek papírra dobálva a szómagokat lesve növekedésüket és néha vissza-visszatérve egy-egy írásra hadd gyomláljak mert adott esetben még termés is lehet belőle… de legtöbbször nézem ahogy kiürül a markom s csak azt várom botor módon hogy termés legyen abból ha magok helyett […]

műanyagtasakos könnyű lényegtelen vézna és örök

K. Sz. Z. versére 1. Tudom, nem engem keresel, de rám találtál verseddel. A csúcson, vagy a nagy mezőn, járok előtted az erdőn. Futok utánad.

Adj, Uram, nyugodalmat a gazembereknek, megkülönböztetett szeretettel idvezítsd őket;

mint egy véreredmény borús fantomképe zagyva volt az álom bambán mellébeszélt ilyenből ébredni nem megkönnyebbülés

Belebámulok a törékeny semmibe és eltűnök vérnyomásos világom idegroncsai mögött.

Zúzmara-koszorút a sírra Visky Árpádnak Eljött az emlékezés ideje és mi emlékezünk. Zúzmara-koszorúkat rakunk illendően egy sírra: a behavazott ország szemérmes ajándékát. Mert el kell hitetni a világgal s magunkkal is, hogy értünk a kegyelethez, a gyertyagyújtáshoz, a föltámasztás ingerlő mesterségéhez.

Az ember mindig mást vár, más jön, mint aki kéne, az útelágazásnál a táblák kicserélve.

(Egy Kedei-festmény alá) ÁLOM, csak ennyi áll a vászon alatt a fürge fehér térben araszoló emlékezetben. Az éj benne ragad a képben: veríték folyik – vérzik az álom.

(Áprily Lajos emlékének) Völgyednek lassan elfogy a fénye, lilát bíborba kever szürkület. Meggymézga csöppen. Chopin zenére Teleki-virág integet neked.

Hallgatott a patak, Jégpáncél takarta, Dunyha-kelengyéjét Éj-hidege varrta.

A tigris / The Tiger Tigris, tigris, éji láng, rettegem szimmetriád. Halhatatlan kéz és szem alkotott ily merészen?

a szülőváros nem a festménye inkább mérnök-rajzolta ábrája izgat