Volt idő, amikor őrjöngve néztük a repülőket, előbbpersze csak hallottuk a burrogásukat, akkorkiáltottunk fel, csak aztán ordítottunk,amikor már láttuk is őket, máskor megcsak láttuk, „lökhajtásos repülőgép!”, kiáltottaa nyertes zamatával a hangjában az, akielőször megpillantotta a pálcikát, melyfelhasította az ég terítőjét, később márnem csodálkoztunk, csak „megy a Wizzair!”,kiáltottunk mérsékeltebben, szinte megszokásból,mint a rég férjezett feleség szeretkezéskor,és […]

Corrado Govoni: HARKÁLY Ugyan kicsoda ez az orvos, aki hallgatja egyre szorgos fülével a kenderföldön a fákat?

nyugdíjba küldött tanár monológja A volt és a lesz fél idő közötta most van függőhídnak öltözött,alatta nincs csak száradó mederahol a szellő szálló port kever,alatta bóklászik a pillanat,a szívverés itt kihagy, megszakad.

Ülök és gépelek.Az ujjaim a billentyűk felettlebegnek mielőttszavak és mondatok jönnek létre.Egy történet születik .Az üres oldaltele lesz szöveggelés mégis ugyanazt érzem.Egyedül….Azért írok, hogy elkerüljem a valóságot.

Fiam, most már el kellengednem kezed,hiszen hűlt-merevs vértelen lett tested,szemed fénye,mint lehullt csillagégmezőkből szökve,immár semmi-anyag.

nyilvános telefon feléerdélyiül köztelefon feléesteledéskor a köztelefon felé menetelhalad mellettem egy sárga villamos

Szőrén megülve harmadfű lovánlátogat Babba Mária minket,Sarlós Boldogasszony nap hajnalánhoz harmaton szedett virágkincset. Kontyvirág lilás fürtje veteksziküstökös gyöngyike füzérével,pézsmahagyma levele lefeslik,bíboros kosbor kék eget kémlel.

nyári fogfájásficamítja ki gyulladtidegeimet

Havazik az élet. Porhóvá zúzérzésemléket, kirajzolja a téridőrostjait, melyekből megalkotott engem,miként én is őt.Átzuhan rajtam,örvénylő életlétra,fehéren izzó csontjaim között.Ami anyag voltam, fényfonállá lett,éhező, felhasogatott életsötét.

(„Saját mellkasomon túl veszek lélegzetet.”) Tomaso Kemeny van amikoródák születnek ajkak pír-tüzébensúgnak nekünk csókillatú csillagokamikor hiszel benneelég egy apró kis kézmozdulattudod – olyan gyönyörűvan amikor ketten hiszünk bennehogy ez az apró kis kézmozdulatfelszabadítja a vad hullámokatakkor van ilyen

Tekintettel arra, hogy bevett szokásminden tájon a meghalás,korunkhoz illő, nyomós okkalnekem is engedélyezett,persze, betartva a követelményeket,előbb kezet mosok védjegyes porokkal,

Malomba vittem, amit ettem, kopognak bent májban, vesében, kihánynám hitvány falánkságom: megkövetném, de megköveznek. 2022. június 15.

Madárvilágban csöndrigók dalolnak.A ma fürkészi, vajon hol a holnap?Most hatvanöt, de forog még a vekkerköltészettel és életszerelemmel. A délvidéken forró még a nyár.Vivaldi olykor magára talál.Bécs is itt van ólomdalaival,etruszk mesékkel omlik a zsivaj.

(gondolattöredékeim az elmegyógyintézetben) 1. láttam a világ falióra sötétjétperceit számolta odabent a vén időmeleg tó-teste újszülött lármafa ékki olvasni tud fák bokrok ágaiból azt hittem éngödör-szemünk nyitott temetőa törvényhozót nem fogja már se vers se szégyenki az kiben ott birkózikaz iszap és a lelkiismeret – kérdezed begyógyszerezvehalljátok-e urak ti rabszolgatartókmi lesz veletek ha isten és […]

Minden reggel,mikor még alszik az utca,két madár száll ablakom alá:pletykálnak, vitatkoznak,vagy csak hevesen udvarolnak –nem tudják, hogy engemmadárul tanítanak.

…s mégis hiszem, hogy szörnyű zokogás kélaz emberekben s megrenget sírokat.És szólítják és felkeltik a holtakat,a legyilkoltakat… És tenyerükben hamvak rothadása,és kiáltoznak az égre meredve.De hiába a bánat zokogása,a könny keserve.

Nézem az elmenő nyaratnyitott ablakok szemszögéből, hajnaltájt ellibben ittvalami friss levegő,vissza nem tekint, úgy megy el,

Bizonyos hullámhosszonünnepek ide vagy oda,mindenki hallható.Bizonyos áthallásokbantetten érhetõIsten, ember, állat.Csak az a kérdés,ki meddig, mennyirehordozza magábana receptorokat. Forrás: szerző FB-oldala

A férfi megérkezik.A nő széken ül, ölében gyűrődő ruhájának redőit simogatja.A kupolateremben erősödik a dobogás. Félhomály van.Megdermed a cukorszirup. Mi lesz most?

Ablak mellett bóbiskolvamegy a vonat, fut a vonatmintha végtelen film volna,megy a vonat, fut a vonat

Most, hogy úgy adódott,megírtam néhány halálközeli verset,de élek még, s már meg is bántam, miértnem találtam módotpapírra vetni valami vidámat, nyerset,vagy azt, amit e világban látok,hogy elébe állhassak a Fönnvalónak,ha egyáltalán reátalálok,mert íme, most is,azon tűnődöm, milyen színű az Isten,nehogy véletlenülvalaki mással összetévesszem,

meggyet eszel, vére szádon,hol az ecset, hol a vászon?előre dőlsz, nézem orcád:– láthatatlan hajókorlát –magot köpnéd kicsit messzebb,melled látom, ez a legszebb… Forrás: a hetedik

Ez a hajnal jutott nékünk, Nadír mélyéről érkezőkócsagszárnyú fénycsónakom? (Választ sem vár a kérdező.)A nyár fénytetői alá érkezünk meg fedélzeténaz álomnak, harmatokban bukdácsolva intesz felém.Vágyak galambgyöngy hajnalán e lélek-öböl mit kínál,hová hív a láthatárra felröppenő fehér sirály?Hajnalpír vizébe ugrik egy csíz, lány-combú fűz zenére lép,égre rúgtat Héliosz is, s a dombokról ködöt letép.Dalt éneklő gerincedre […]

Nem kell sietnem loholva,cipőfűzőm, s más, ilyen fontosgondom-bajom mind megoldva… Ágyszélen ülök, mint az a bogár,aki ma mélyen meghatott,mozdulatlanságba menekül,ha észrevesz egy gyanús mozdulatot.

A nyelvemetharapdálva a szavakmegfulladnak bennem