Olyannak kell lennie a versnek, mint a palettán kergetőző spaklinak, ecsetnek, vásznon a térdeplő, guggoló, viháncoló színeknek, árnyékoknak és fényeknek,a kimondatlanul feltett kérdéseknek és a válaszoknak, melyeket a szabad értelem kiállító termeiben falra akasztanak. 2022. június 15.

Füstöt és égő hús szagáthozta a szél –semmi-tél utánenyves tavaszba léptünk,mint álcázott mocsárba.Tudtuk, hogy valami jön,hallottuk lopakodása neszét,de nem hittük,hogy mint őrültek átka,ismét felébred, orvulvisszatér belénk a fenevads egymás verőerébe harapunk.

mikor elnéztünk kelet felévonat robogott odalentnyugat felőla nap már elpihent

bár egyedül vagyoknem vagyok magányosmagamban hordozom az erősségeimet

Mondád, Uram, hogy ELVÉGEZTETETT –és ez vala egyetlen tévedésed,Te betöltötted küldetésedets mennybe mentél, ránk hagyva az egészet. A megváltás nem egyszeri kudarc,de folyamatos megfeszíttetés, mely– ha tömegesen csődöt mond a harc –elaprózott ellenpéldákkal érvel.

lángokban égekköröttemvíztömegés állandóan kísérta félelemmi lesz ha kioltjatüzem

Röppen a kékbegyű hajnal.Fényszúnyogok jelre várnak.Rovással, zárt ívű rajzzalőrzik a bükkök a várat.Lármatűz? Talpalatnyi.Remény… Gyermekharagnyi.S itt ül a lócán a múlt is.Borvízben mossa az arcát.

Nem tudsz teljesen kimosakodni. Egy kicsi sár mindig marad rajtad. Az visz a sírba. (nk)2022-06-28 Forrás: szerző FB-oldala

Amikor halottat rajzolsz a koporsóbarajzold meg először a fejétaztán a két lábfejét.A kezdő- és végpontokat.A halott így nem lesz aránytalan,a test pedig eldolgozható.

Miben hiszek én, ki nem hisza test feltámadásában?Ha jelez az epidermisza tapintások táncában,

viharvert kabátodután nyúloks kezedbe adomvárom hogy kilépjaz ajtónazt kérdezedszoktam-eálmodni róladmondomigenrémálmaimmind rólad szólnak

Arra a hajnalra gondolok, amelyen a fajfenntartás ösztöne olyan magas, hogy a csönd zihálássá válik.Arra az estre gondolok, amelyen a kakasok csöndre vágyakozva ülnek be a tyúkólba, miután egész nap lótottak-futottak.

A világnagy influenszben lágyul vérem kőszívemben,agyam ki-kihagy, keresgélárván a világ közepén:ha jobbra lejt, ott sziklakő, ha balra, faragott sírkő,meteoritok raja fent, kovakő és kőbalta lent.

pupilláidmár csak kövekárnyat látnaknem fényeketlelked lángjais kiégetthamuvá váltés elveszettmég lélegzelerőd fogytánléted foszlánypupilláidmár csak kövek

mért ír errőlkérdezte a főnökamikor a riporterelolvasta az egyik írónaka másik korai gazságairólírt leleplező memoárjátmért kell erről írnina és akkor mi van

Mikor hajnali szellők riadót fújnak,a turbánliliomok is előbújnak.Sárga rezedák, nyírek, hársfa bálványok,aszatok, nagy ördögszekér-boszorkányok,nőszirmok, tárult combú nadálytő-ringyók,szépséges méreggyilkok, kónyavicsorgók,luc görcsbe rándult ága: boszorkányseprűk,csigolyafűzek, füzikék, keserűfűk,homályba vágyó pajzsikák, ördögbordák,lopják egyre a sárga virnáncok bojtját.

Megmutatom Nektek Klára Kanczler Art’húr-djías grafikus alkotását, ami az Ahogy leng a hinta az almafán című versre készült. A vers egyébként megjelent a Kézjegy 2017. évi antológiájában. ahogy leng a hinta az almafán keresem a példákat,s bizony a példákban nincs hiány…brokátzsinórral elkerített létem, s a valóság között vagyok,ahogy leng a hinta az almafán…

bármi történikamiben emberi történetek történnekvagyis mindighacsak nem a boldogságról van szóazt viszonylag normálisan kezeljükmármint a problémátlan boldogságotboldogan éltek amíg meg nem haltakezt normálisan kezeljükimádjuk aki nagypapának születettde bármi egyebetjaj nem bizonyítottákjaj minek kellettjaj az ellenfelek malmaijaj a szennyesünk kiteregetéseés egyéb közösséginek álcázott jajokmért nem néztünk félre

Maradjatok én szavaim, ne menjetek,hallgatás zárul a számra nélkületek. Ne hagyjatok, tiszta igék, ne hagyjatok,némán, vakon e földön nem maradhatok. Távozás szellője motoz tirajtatok,lovatok idegen szélben izeg-mozog.

Vogézek és Jurta között, nem lázad a mindenség,Fodrozza a Rajnát a szél, kibékült több istenség.Kóborolnak az angyalfelhők, sóhajok zenélnek,Templomokkal árnyak takaróznak, többet remélnek.

Régen is tartalékban voltam. A gardróbban.És sose bántam.Jó minőségű és márkájú ingek, nadrágok suhogásaközben pihentem, a soromra várva.Ha kivittek, előre tudtam,a férfi mindig sietősennyakkendőt keresett, a nő megfelvette a bézsszín ruháját( ő mondta így, hát mit csináljak?)

nem tagadom álmos vagyokálmok közt élek szüntelengyakran ébren is álmodoms az álmok játszanak velemhogy létezel nincs garanciakitaláltalak kétségtelenálmomban valahol félútonmégis találkoztál velemarcod helyén a hold sütöttnem néztem rád fájt a fényegy hulló falevél elpirultmegírta magát egy költeményfél éjszakán át néztelekahogy dobog a mellkasodkerestem lelked hűlt helyéttalán te egyszer megkapodkönyörögtem hogy megszeresskedves szavakkal üss agyonde se […]

Addig mennyi távolba tűnt vonat,mennyi tört szárnnyal zuhanó madár,mennyi vihartól sújtott virradat,mennyi nyakazott napraforgó-szár?

Mi van, ha egy szép naponelém teszik a forgatókönyvet,hogy játszanám el ezt és ezt,vagyis A SZEREPET,a legkényesebbet, mitvalaha emberre osztottak:a Messiás bőrébe bújniakárha párhuzamos térbe,mármint megszabatlan időrea legtisztább,a legszerényebba legtökéletesebb lenni,egyik napról a másikra átszületni

Soha nem mondasz semmit, az a jó,de elárad az arcodon a szósz.A retorika furcsa egy kanóc:semmit nem mond, egy bárdolt tahó.