itatós-felhők közötta tintaégencsak pár tollvonása madárseregmaguk mögötthagyjáka szétfoszló nyarat

Áthallgatóztunk tűnt falaid mögé.Élő tömegsír lett a terem, hovánem venni búcsút összegyűltünksorfalat állva halálod ellen.

Mindenki rálegyintő már csak ilyen:ügyefogyott, ennyit tud,sosem lesz másmilyen –mégis van pillanat,frakciónyi villanás

Negyedik ének „Na de most bajtársak, most már szépen kérlek,hagyjátok már abba az üres beszédet,cselekedni, végre cselekedni kéne,úgy menni a mából a holnap elébe.”

56-ban forradalom volttalán 89-ben is erre emlékeztünkmilyen érdekes mindkettőnekprímszám az összege

Harmadik ének Másnap ismét nyílt a fridzsider,kijött Rudi – aki mer, az nyer!Elugrándozott a sarokig,hogy mondjon valami Gavroche-it.

Mikor fejére áll az időszámítás,lázgörbéd kisimul egy selyemlepedőnés felére fogynak az ujjaid,lehet, valaki lehúzza a jegygyűrűdet,nehogy elveszítsd odalent,a rád parancsolt sötétben.

az üvegtetem gyászacsak szilánkjaiban hasonlíta tükörtetem gyászáhozmert míg az üvegtetemérdektelen maradványaigunyoros-pajkosanszétrebbentik a közelben labdázó gyerekcsapatot –

Kapatosan hányszor, de hányszorléptük át a határt és szöktünk nyugatra,kapatosan megteltek röplapokkala nadrágzsebek sőt, a Hajnal negyedbenukk-mukk-fukk összeütöttünk egy jó ötvenhatot és elzavartuk a zsarnokot.

Nárciszok / “Daffodils” A várostól messze jártam,mint a felhő völgy s hegy felett,mikor hirtelen megláttamaz arany nárciszseregeta tóparton, a fák közötttáncoltak vígan szerfölött.

Első ének Túró Rudi egy nap arra ébredt,jobb, ha eszel, mint, ha esznek téged,fellázadt tehát a fridzsiderben,hinni mert és kezdett a sikerben.

A téglalap-ágyban fekvemint zabáló szájban,minden összekeveredik:szomszédod hörgésea kinti sürgés zajával,tányérok fémes kocogása,a takarítóasszony neszeivel,s a tegnapi ebéd a mai páráival –nappalaid tejüveg-semmittevésseltelnek, szikeélű hiánykéntlevitál az ablakon túli világ,mert ez a norma, itt ez a normál,mit nyelned kell,mint sárga labdacsokat –csak a JELEN jóvátehetetlen,összpontos és komor,mert a tumor, az TUMOR

új kicsi várospuffasztott falumintha a kerítés isextrudált rizsből lennea lakók meghittekkikristályosulvalami twin peaks Szigetszentmiklós, 2021. X. 14–15

jellegtelen járdátlan tájékbokaficamító úta sík vidék kanyarulataimegbolygatják a nyúltagy iránytűjétegy útjavító munkás telefonján térkép

Az egyik őrült, a másikférfiakat szeret férfiként, aharmadik gyilkos – és egytől egyigzseniálisak.

Kelj fel és öltöztess át,lépett anyám ágyához Aranka néném,mielőtt kivánszorgott a térből. Nocsak, tán minden iskolát egy okos kis maçon épített… ám énmár sejtettem valaholaz éjjel-nappali, tévelygőkre váró, túlvilági restit,

mosolyog a fán az almabékés a nyugalmarákacsint a naps félárnyékbansimogatja

egy bent rekedtmadármegfeledkezettszárnyairólpedig a madárlak ajtajanyitva áll

ostoba voltamne kérdezd miérthogyan s mi végre tudásom mit ért

Egy homályba vesző göngyölegbőlszőnyeg gurul elém,tele beírt fecnikkel,keserűgombákkalés sárga érmékre hajazó apró holdakkal.

kamaszkorombanakkora voltam!kicsi mertem lennikölyökként meg nagy –

ködbe burkolódzik az égbe nyúló tájgyér felhő telepszik rábelőle kikandikál

kiszürkült fényképa felhő fent, lent a köd.éjünk szegélye az égő lámpasor.sok lehunyt ablak mögött… valahol…

egyszer majd kifejtem nekedha lesz időm, mit jelentmelletted élni úgyhogy az út egymáshoz mindig vagy fel vagy lefelé vezet

Lényegében, a literes üvegeken,– melyekben félbevágott barackok úszkáltak –meg a borsókonzerveken kívül,semmi sem volt a közértben –máshol még ennyi sem:csak vaskampókés porlepte, üres polcok.