– El kell szigetelni Temesvárt, még mielőtt a segítségére jönnének, vagy, ami még rosszabb, az egész ország észbe kap! – röppentek fel Bukarestből az újabb ukázok. – Kegyelem nincs. Aki ellenáll, likvidálni kell azonnal.
Erre valamennyi városba vezető utat lezártak, az égen helikopterek köröztek. Szegény Temesvár, magadra maradtál! Kis sziget egy csöndesen morajló óceán közepén.
A százados belül háborogva, mégis engedelmesen fésülte át embereivel a szektorát. Az operaháztól a Szabadság térig sebesültek, halottak hevertek. Istenem, add, hogy ne legyen a fiam is közöttük! – fohászkodott végig magában. Megígértette ugyan vele, hogy Viki csakis Vicus és a házuk védelmére összpontosít, vagyis bent marad, s csupán bevásárolni ugrik ki időnként. Már ha egyáltalán lesz hová. De hát forrófejű a legényke, nem venne rá mérget, hogy megállja. A sarkon váratlanul felbukkant egy páncélozott csapatszállító harckocsi, és tüzet nyitott egy felkelőkkel telt villamosra.
– Megállni! – állította le egységét a százados, amikor azok a hanyatt-homlok menekülő zendülőkre akartak rohanni. – Hagyjuk a piszkos munkát a seregre. Tovább »

(„a jelenlegi Dalai Láma bármihez
való bármilyen hozzászólása ma az egyetlen
mi való – derült ki egy közvéleménykutatásban
a szavahihetőség kapcsán” – szerző ismeretlen)

I.
igen – hát így bontják sátrainkat
a lelket a testet ölők
immár olyanok lettünk mint a szótagok
vagy az egykezes taps végén a halott számok
a nemes fák és a gyom nyelve a trombitaszóra összesereglett
idegenek között már régen ugyanaz
szelíd mítoszokban vad szerelmekkel többé nem takarództunk
ahogy talpak alatt a füvek
ilyen lehet amikor sokadmagaddal magadra maradsz Tovább »

HORVÁTH ISTVÁN
HAJDANVOLT MAGAM

Kalászba borult búzatábla.
Ott áll fölötte a domboldalon.
Verítékpára lengi körül.
Feltűrt ingujjban, harisnyásan
hallja a napfény játékában
feszengő ezüst kalászokat.
Megszólítanám hajdanvolt magam.
De a szó, amíg addig érne,
megkövesülten ütné szíven.
Nem rezzentem fel.
Elröppenne
kenyérillatú boldogsága

Népújság, 1991 szeptember 9.

A romániai magyar irodalomtörténész munkaköréhez természetszerűen tartozik hozzá az összehasonlító irodalomtörténeti vizsgálódás, elsősorban a román-magyar kapcsolatok terén, írók és művek, korszakok és áramlatok kölcsönhatásainak feltárása. A komparatisztika romániai magyar művelői közé tartozik Dávid Gyula.

– Mióta foglalkozik az összehasonlító irodalomtudomány a magyar-román irodalmi kapcsolatok kutatásával?

– Az összehasonlító irodalomtudomány magyarul a múlt század hetvenes éveiben jelentkezik, Heinrich Gusztáv 1877-ben induló Egyetemes Philológiai Közlönyével, s alig két évvel később a Kolozsváron megjelenő Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapokkal, Brassai Sámuel és Meltzl Hugó szerkesztésében. A kolozsvári hozzájárulás tehát már az indulás szakaszában jelentős, s az marad a továbbiakban is. Természetesen itt hamar konkretizálódik sajátos területe: érdeklődése a román irodalom iránt is. Itt készülnek azok a doktori értekezések, amelyek tulajdonképpen a román irodalom első átfogóbb magyar nyelvű ismertetései, s ezek között éppúgy megtaláljuk a kolozsvári egyetem román végzettjeit (Petre Dulfu, Gabriel Onișor, Sebastian Bornemisa és mások), mint a román irodalom iránt behatóbban érdeklődő magyar irodalmárokat (Szabó Emil, Szőcs Géza, Putnoky Miklós), a román-magyar összehasonlító irodalomtörténeti kutatás első képviselőit. Tovább »

a mun ka he lyen va ló el al vás
az e lő re tolt nyug díj
meg ne he zí tet te
ön is me re tét
s a zon áb rán do zott
hogy vo na ton u ta zik
és fel száll egy lé lek bú vár

Budapest, 2022. X. 21.

Huszonötodik születésnapjára emlékezett e napokban a csíkszeredai Székelyföld folyóirat. A Hargita Népe legutóbbi Műhely-melléklete a volt főszerkesztők, illetve a jelenlegi lapvezető véleményének helyet adva emlékezett meg a negyed százados évfordulóról – ezekből idézünk, Sarány István ankétja nyomán..

* Tovább »

hány arcunk van, ugyan bizony?
épp annyi, ahányan néznek
ezért aztán jobb, ha elbújsz
oda, hol senki sem nézhet
–
hisz annyian szednek széjjel
annyi darabra szaggatnak
ahányan rád néztek egyszer
mikor veled szembe haladtak Tovább »

Páskándi Géza második, éppen tíz esztendőt (1963–1973) átfogó alkotói korszakát foglalja össze Cseke Péter irodalomtörténész Beckett Erdélybe jön című kötetében. A közelgő évfordulóhoz – az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulójához – kötődik e kötet nem csupán a szerző, hanem a kötet kiadója, Dávid Gyula személye kapcsán is: mindkettőjüket letartóztatták és elítélték a kolozsvári 1956-os események kapcsán. Sarány István recenziója. Tovább »

A világhálón általában digitéka, digitár és más hasonló megnevezésekkel jelennek meg azok a honlapok, amelyekben összegyűjtött újság- és folyóirat kollekciók digitalizált változataival lehet találkozni. Egy kutatónak, sajtó- vagy művelődéstörténésznek, társadalomtudósnak ez annyit jelent, hogy nem kell napokon, heteken sőt hónapokon át megsárgult papírú, porosodó újságok között lapoznia, hanem címszavak alapján otthon, a saját számítógépén is tud keresgélni a témájába vágó adatok után. Az érdeklődő olvasó pedig a napilapok, hetilapok tükrében visszatekinthet akár saját vagy szűkebb pátriájának az életére is, felidézve emlékeket, történéseket. És természetesen újra találkozhat egykori kedvenc szerzőivel. Tovább »

KELL-E MÉG NYOMTATOTT ÚJSÁG?

Van-e még szükségünk újságokra, napilapokra? Kell-e még a papíron érkező hír, kommentár, elemzés, beszámoló, kritika, riport, interjú, vagy már csak az idősek, a megszokások rabjai ragaszkodnak ahhoz, hogy a reggeli kávé mellett átlapozzák kedvenc újságukat, és ne a telefont görgetve vagy számítógépet bújva tájékozódjanak – gyorsan és felületesen, ahogy az mai világunkban illik, szokás? Nagy dilemma ez olvasóként is, de még nagyobb lapszerkesztőként. Szükség van még egyáltalán ránk, a munkánkra?

Válaszok a napilap honlapján

– Halló! Chiş százados elvtárs?… Munteanu hadnagy… Kérem, jöjjön be hozzám, és igazolja a fiát!… Igen, igen, őt is begyűjtöttük.
Chiş százados fogait csikorgatva araszolt hazafelé a kocsiján.
– Tyúkeszű kölyök, ezt jól megcsináltad. Tönkretetted a karrierem. Még ma kiteszik a rendőrségről a szűrömet, az bizonyos. Mehetünk kapálni, vagy gödröt ásni mindketten. Föltéve, hogy sittre nem vágnak miattad! Hé, figyelsz te rám egyáltalán?
– Mit? Hogy? Hát ez fantasztikus? Mi történik az utcán, apa?
– Szórakoznak a hulik. De majd mi móresre tanítjuk őket, ne félj!
Hulik? Viktor elképedve bámult ki a Daciából. Aligha! Ez bizony maga a nép volt, a lakosság színe-java, mely fütyölve, ordítva vonult végig Temesvár utcáin.
– Acum, ori niciodată! Afară cu cizma comunistă (Most vagy soha! Le a kommunista csizmával!)
– Ceauşescu şi soţia duc de râpă România! (Ceauşescu és a neje viszik Romániát pusztulásba!) – szűrődtek be a jelszavak a kocsi ablakán.
Nocsak, ekkorát fordult a kerék egy éjszaka! – ámult el a fiatalember, különösen, amikor megjelentek a vízágyuk és harckocsik. Mi ez? Felkelés, forradalom? – lobbant fel benne a büszkeség. Ezek szerint mégis robban a puliszka? Puff! Valaki rádobott szélvédőjükre egy rothadt hagymát, amit valóságos kőzápor követett. A százados türelmetlenül dudált, gázt adott, és utat vágott magának a tömegben.
– Uramfia, hol voltál, te gézengúz? – fogadta szemrehányó tekintettel Viktória. – Na és az arcod…! Már megint bunyóztál, úgy látom.
– A rendőrségen. Azt hitték tüntetek, amikor végignéztem Tőkés úr zaklatását a parókián.
– Azt hitték, vagy valóban ezt tetted? A kettő között van némi különbség.
– Nem tüntettem, de most már sajnálom, sőt szégyellem, ha számításba vesszük, mi zajlik jelen pillanatban is az utcákon.
– Úgy, szégyelled? – morgott halkan, de annál vészjóslóbban a ház ura. – Légy szíves, fáradj a szobádba!
– Miért?
– Megismételjem? Légy szíves, fá-radj a szo-bád-ba!
– Am înţelesi, să trăiţi!
Alig lépett Viki a helyiségbe, a százados előhúzott egy kulcsot, és rázárta az ajtót a fiúra.
– Apa! Megőrültél? – dörömbölt Viktor kétségbeesetten odaát. – Nyisd ki az ajtót, vagy betöröm! Ki akarok menni az utcára.
– Próbáld meg, de akkor rám többé ne számíts! – ordított vissza a családfő. – Estig áristomban maradsz, amíg a katonák és a rendőrség helyre nem állítja a rendet és nyugalmat.
– Miféle katonák? – döbbent meg Viktória. – Csak nem vetik be őket is!
– Viszontlátásra! Ha betöri az ajtót, vagy bármi történik, hívj fel telefonon azonnal! Addig ez az ütődött rebellis se enni, se inni nem kaphat. Végeztem. Egyébként ajánlom, te se dugd ki az orrodat itthonról.
Mialatt a fiatalember szobafogságra ítélve hallgatta Szabad Európa és Amerika Hangja adását, a városban egyre drámaibb fordulatot
vettek az események. A hivatalok, üzemek sorra leálltak. Most már nemcsak tüntettek, sztrájkba is léptek a tisztviselők, a munkások. Sok bolt bezárt, így védekezve valamelyest attól a bűnöző rétegtől, mely kihasználta a helyzetet, és be-betört egy-egy kereskedelmi egységbe. Viktória legfőképp az apját féltette, mert már lövések is kezdtek eldördülni az utcákon. Bizony igaza volt az apjának, tiszta öngyilkosság kint csavarogni ilyenkor.
– Hogy vagy? Nem esett bajod? Mi újság? – rohanta meg estefelé kérdéseivel a hazatérő családfőt.
– Rögtön, csak kiengedem előbb a bátyádat a szobából. Gyere, egyél, és kérlek, bocsáss meg! – követte meg fiát a százados.
Viki akkora étvággyal esett az ételnek, hogy egy ideig meg sem bírt szólalni.
– Vége? – puhatolódzott Viktória.
– Minek?
– Ennek az izé… cirkusznak, ugyanis azt jósoltad… Tovább »

réztányér helyett
ferde piros-fehér-kék
vonalak esnek

a borbélyüzlet
eképpen változik meg
így alakul át


Budapest, 2020. X. 20

Nagyon is tudom, mi történik körülöttem, látok és megnézek mindent. Ha engednék a fájdalomnak és a szégyennek, ha nem mondanék ellent naponta, óránként, percenként a gonosznak, akit csak a pusztítás és a hazugság érdekel, összeroppannék. A mosolyom nem védekezés, hanem ellenállás.
Édesanyám halála óta nem tudok sírni. Száraz szemmel, de nem kiszáradt szívvel olvasom a híreket az elnyomóknak fellépni nem akaró, és ezért agyonlőtt ukrán karmesterről, az orosz rapperről, aki inkább meghalt, mint hogy újra a hadseregbe kényszerítsék ölni, a megvert és pszichiátriára hurcolt iráni iskolás lányokról, akik szót mertek emelni a diktátor ellen, az itthoni nyomásról, a megalázásokról. Álmomban, munka közben, kávézás és vezetés közben is ezek a dolgok járnak a fejemben. Tehetetlen vagyok, de nyitva van a szemem. Itt semmiféle sírás nem segítene már.
Most azonban, hogy megnéztem a meggyilkolt fia helyett igazságot kereső nyolcvan éves Gohar Eshghit, ahogy a kamerával szembenézve beszél és közben leveszi ősz fejéről a hidzsábját, egy pillanatra úgy éreztem, végem. Hogy soha többé nem fogok tudni mosolyogni.

Forrás: szerző FB-oldala

hány ösvény gubancát
oldottad,
míg magányom sóhaját
hallgattad –

hány szemet, arcot
cseréltél,
hogy rejtélyek félholdján
rámleljél – Tovább »

Ma még repülnek. Dongva, zöngve szállnak,
rezeg a fény szitáló szárnyukon.
Fekete rajban ellepik a konyhát.
Apró, szőrös lábakkal kéjelegve
mászkálnak a halott patkány szemén.
Édes piszokba túrnak. Sűrű moslék
szivárványszínű fertőjén a bomlás
sötét nektárját szürcsölik s gomolygó
gőzben cikázva zsonganak, kövéren. Tovább »

bár egyedül vagyok
nem vagyok magányos
magamban hordozom
az erősségeimet

BARNA DÓRI ÉS A DRÁMAÍRÓ

Szegény Barna Dóriról, most, hogy elment a legfőbb főszerkesztő elé, kötetszámra beszélik az eseteket. Még színháziak is, pedig nem volt úgynevezett színházi ember. De a színházaknak gyakran tett megfizethetetlen szolgálatot. Temérdek fiatal és ismeretlen ember kereste fel mindig verssel, novellával, effélével, nagyon szigorú és egyenes volt. Az antitalentumot mindenütt üldözte. De legszigorúbb volt a tehetségtelen színműírókkal szemben. Egyszer kávéházban félrehívta egy ismeretlen fiatalember. Rövidesen rátért a tárgyra: neki van egy drámája, és szeretné, ha a szerkesztő úr véleményt mondana róla. — Majd elolvasom, — mondta udvariasan Barna Dóri —, adja ide a darabot. Tovább »

Kertünk felett felleg rohan,
szél rázza már a tört hidat.
Vizedről, játékos fiam,
hozd el már kis hajóidat.

Vitorláid gyanútlanul
vesztükbe mért indítanád?
Ártó, hideg viharba fúl
a sugaras robinzonád. Tovább »

Képzelt fókák viszik gondolataim a tó vizén keresztül a túlsó partra

Forrás: szerző FB-oldala