9.

Az 1930-ban létrehívott Baumgarten Alapítvány mellett a harmincas években létezett Budapesten az IGE (Irók Gazdasági Egyesülete) elnevezésű szervezet is, amely szintén osztogatott segélyeket az íróknak; vezetője hosszú ideig Móricz Zsigmond volt. Nem tudnám megmondani, hogy hol, de láttam bizonyos jegyzékeket a kiutalt összegekről. A nevekre nem emlékszem, de arra igen, hogy ezek az összegek nem egyszer megalázóan kicsik voltak – 30-40 pengősek -, már-már könyöradományokként hatottak. Ehhez képest az ,,apróbb” juttatások, amelyeket a még nagyon fiatal József Attila a Baumgarten Alapítványtól kapott (bár a háromezer pengős nagydíjra csak halála után érdemesítették), fejedelmiek voltak… Kétszer ezerpengős kisdíj, majd 300 pengős segélyek, stb. Ne feledjük el, hogy ezer pengő Erdélyben harmincezer lejt jelentett, amiből egy fiatal tanár rendesen megélhetett egy évig. S Magyarországon? Ott is – bár szűkösebben – megfelelt egy fiatal, egyetemet végzett pályakezdő egy évi fix fizetésének, ha az államnál helyezkedett el. (Vonatkozik ez a Nemzeti Színházakra is.) Azután: azok a bizonyos, Hatvany Lajostól kiutalt, havi főtisztviselői fizetések. (Kérdéses a konkrét összegük és a folyamatosságuk.) De József Attila nem egyszer célzott arra, hogy legfontosabb jövedelmét a verseiért kapott honoráriumok jelentették. Biztos forrásból tudom, hogy a román követség is támogatta anyagilag versfordításaiért. A hetvenes években többször volt alkalmam elbeszélgetni Bukarestben Moise Balta egykori budapesti kultúrattaséval, aki – úgymond – baráti kapcsolatban állott a költővel. (Ezt megerősítette egy követségi titkárnő, N. Balta munkatársa is.) József Attila nem tudott románul, nem ismerte a román irodalmat, nyersfordításokból készítette fordításait az új román költőktől. Balta nem versenként fizetett, hanem az eredményekhez képest folyósított bizonyos összegeket, például egyszer ötszáz pengőt (arra nem emlékezett, hogy más alkalmakkor mennyit adott), illetve egyszer csináltatott neki egy rend ruhát. Ugyancsak ő említette, hogy József Attila kapcsolatban volt a csehszlovák követség kultúrattaséjával is, hasonló értelemben.
Költőnk tudhatta, hogy csak írásból megélni szinte lehetetlen Magyarországon, illetve a kicsiny magyar nyelvterületen. Tisztelet-becsület neki, hogy vállalni merte a ,,független költő” szerepét… Lelki nyugalmát bizony alaposan
kockára tette ezért az áldozatért. S a hírét is… Egy emlékezés szerint kölcsönkérőként ismerték kávéházban, ahová dolgozni járt. Úgy tetszik, egzisztenciálisan akkor jött rendbe, amikor a Szép Szónál végre ,,szerkesztő úr” lett belőle. De ennek is vége szakadt 1937 őszére, és Balatonszárszóra újra a nyomorgó író utazott le pihenni a József-nővérek penziójába. És – ahogy Csíkországban mondják – szerelemcsalódottan (Flóra!). Lehet, ott várta a hír is, hogy Temesváron meghalt az apja.

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész / 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész /