Huszonkilenc

Reggel láza volt. Élvezte az ágyat, cigaretta nélkül, mézes teával. – Egyelőre elég egy aszpirin – mondta Olga, amikor elment, és később telefonon ellenőrizte, hogy bevette-e. – Bevesszük, bevesszük ezt is – mondta Róbert, de Olga csak kuncogni mert. Elszenderedett, és arra ébredt, hogy rettenetesen kívánja Esztert. Fantáziálni kezdett: hogy nem a blúzával, hanem a harisnyájával kezdené a vetkőztetését; („Sokkal, de sokkal izgalmasabb!”). Délutánra lement a láza, és várta, mint valami biztos csodát, az Eszter hívását, de a telefon néma maradt.
Harminc

Álmosan, nedvesen virradt a nap. Olga kezeslábasba bújt, ami alaposan megvastagította. Róbert már a kabátját vette, amikor eszébe jutott megkérdezni: – Bemész? Jól vagy? – Körülnézek cigiért is – felelte Róbert, és indult. – Én még megírom a napiparancsot Máriskónak – mondta Olga, és sóhajtott egyet. (Máriskó Láposaljról járt be hozzájuk, hetente kétszer.) Róbert óvatosan lépegetett, lassan szívta be a csípős levegőt. A trafikban csak drága Golfot kapott, de vett belőle négy csomaggal. Elindult a Bástya utcán, szemben Eszterrel. (Józsefnek az ellenkező irányba kellett mennie, az Óvárosba). Meg is pillantotta Esztert az irhabundájában, de egy testes nőszemély társaságában volt. Róbert bosszúsan egy cipőkirakat elé húzódott, és csak félszemmel nézett feléjük. Eszter kezet nyújtott a kövér lánynak (Róbert látta most az arcát), ez hozzáhajolt és megcsókolta. Eszter elindult, de hirtelen befordult balra, a Váralja utcába. Róbert megértette, hogy a piac felé fog kerülni. Rohanvást arra indult az első keresztutcán. Utol is érte, Eszter kedvesen mosolygott: – Elkísérsz a sarokig? – Ez azt jelentette, hogy tovább ne, csak erre a tíz lépésnyi távolságra. Róbert meg akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel az este, és már készítette a durcás hangját, amikor Eszter megszólalt: – Fél hétkor ott leszek a cipőbolt előtt, ahol állottál… Én viszem az ételt anyósomnak, József nem ér rá… Szervusz! – és elvegyült a reggeli tömegben. Róbert ujjongott magában: József anyja jó messzire lakott, kint a kövesdi új negyedben.

Ott is volt, fél előtt tíz perccel. Inkább nem ment haza az irodából („Rengeteg meló gyűlt fel!”), csak hogy ne kelljen hazudnia az esti kiruccanásért. Olga szidta, mint a bokrot, hogy tönkreteszi magát, és csak nehezen csendesedett le. Jól tette, hogy sietett, mert Eszter jött is nemsokára, karján csinos kosárral; („Naná, mert szatyorral!”). Szép volt, karcsú, egyenes járású. – Szervusz… Szervusz… – Róbert körülnézett. Csak egészen messze látott egy-két járókelőt.

Karonfogta Esztert és kivette kezéből a kosarat. – Meg akarlak csókolni – mondta halkan, de lihegve. Közben egy régi kapubejárat felé húzta. – Gyere… nincs senki a közelben – tette hozzá.

Eszter most már hozzásimult, és szétnyitotta az ajkát. Néhány percig némám harapdálták egymást. Eszter nem engedte, hogy Róbert a szájára tapadjon. – Most eredj… – suttogta -, József majd értem jön… – Kibontakozott az öleléséből, felkapta a kosarat, amelyet Róbert egy kőpárkányra állított, és elsietett. Róbert várt egy-két pillanatig, majd úgy tett, mintha most lépne ki a házból. Néhány lépés után körülnézett és megnyugodva cigarettára gyújtott. „Korán haza is érek”, gondolta elégedetten.

---

Harmincegy

„És ha csak játszik velem, mint egy bakfislány?”. Ez a kérdés kezdte most gyötörni Róbertet (de nem is olyan kellemetlenül!) „Egy kis változatosság az egyhangú életben, egy kis csiklandós izgalom”. Ismerte ezt a figurát. „Hiába, minden nap kell látnom, különben megbolondulok!”.

„De ha megkérdi, hogy végeredményben mit akarsz tőlem?”

„Mit akarok? Őt akarom!… És mellettem akarom tudni, örökre!…” (De ettől az utolsó szótól megijedt).

Este, otthon, ahogy megjött Olga a városból, rámeredt. A haja frissen, érdekes-furcsán volt berakva. Szemügyre vette mint nőt, mint már nem fiatal asszonyt. Hm! „Megüt a guta, ha kiderül, hogy van egy pasasa!”. Néha jó későn, amikor ő fürdőszobában van, halkan telefonál. „Igaz, nem hagyja abba, amikor kijövök… Még csak az hiányzik nekem, hogy féltékeny legyek a hervadó feleségemre!”. („Egy évvel fiatalabb Eszternél, alatta járt az egyetemen” – ez utólag jutott eszébe.).

„Mindenesetre, azzal senki sem gyanúsíthat, hogy egy bakfisba estem bele!”.

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész 2. rész 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ