… Zöld Manó nem teketóriázott sokat. Rápillantott a tutajra, aztán az égre. Bólintott, majd a közeli patakot kezdte kémlelni. Hol lehetne vízre szállni? Ez járt most a fejében. Tücsök is ezen töprengett. A víz erejét megtapasztalta már, így természetes volt most, hogy a vízre szállás gondolkodást, komoly tervezést igényel.
Picur megfogta a már készen levő tutaj egyik felét, intett Tücsöknek, hogy kövesse. A víz széléig cipelték a tutajt, ott úgy tették le, hogy egyik fele a sekély vízben maradjon. Az elejét pedig olyan kövekre helyezték, amelyekről majd könnyen legördíthetik, bele a vízbe.
A tutajon voltak már, amikor Tücsök visszapillantott.
A kígyószerű gyökerek láttán már nem érezte azt a félelmet, mint megérkezéskor. Talán a napfény lehetett az oka ennek. Hiszen most minden olyan szép volt. Még a gyökerek és az árnyékok is, melyek a mart oldalában, a hűvös, nedves kövek között tényleg veszedelmes kígyóknak tűntek. Persze, tudta, hogy ez nem igaz, a dolog nem is ilyen egyszerű, csupán a gyökerek vetettek árnyat mindenfele. – ,De lehettek volna!” – gondolta.
– Akkor hát, – mondta a manó – indulás! – S a hosszú evezővel ellökte a tutajt a parttól. Egy apró hullámocska hátára kapta a nádtutajt, és szépen siklani kezdtek lefelé. Ő volt az evezős, Tücsök a kormányos.
Semmiért nem adta volna magát abban a pillanatban a kis tücsök. A világ minden kincséért sem. Ez egyszer biztos. Esküdni mert volna, hogy ez a pillanat számára olyan, amit soha, de soha nem fog feledni… Maga sem tudta, hogy miért is gondolja éppen ezt. Vállrántással az efféle gondolatokat elintézte általában, de izgalmában most ez nem jutott eszébe. Valahogy másnak tűnt most minden. Megmagyarázhatatlanul másnak.

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész, 2. rész , 3. rész 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész,