1987. június 4. (II)

Ahányszor kanadai barátaim előtt megemlítem a magyarok érdeklődését és szeretetét a költészet iránt, kétkedést látok arcukon. Ma délelőtt, sétám alatt eszembe jutott egy kis párbeszéd, melyet alkalomadtán nekiszegezhetek az angolszász kétségeknek. Meggyőző és ráadásul itt játszódik Kanadában.

E. Gy. barátom néhány évvel ezelőtt levitt megint a Niagarához. Útközben betértünk egyik magyar farmer ismerőséhez St. Cathrines mellett. Az illető nem bírta ki Kádár Magyarországát és mintegy tizenöt esztendővel ezelőtt elmenekült onnét. Nem a drótsövényes, aknás határon át; ennél okosabb volt. Lement Isztriába és, anélkül, hogy úszni tudott volna és úgy, hogy aznap látta meg életében először a tengert, Kopernél beszállt a vízbe. Üres útibőröndjébe kapaszkodott és lökte át magát Triesztig. Egy ideig olasz tyúkfarmon dolgozott, majd kivándorolt Kanadába. Itt, mint mondta, tojásgyárat alapított.

Először jószágait mutatta meg. A hosszú barakkban 1200 tyúk állt folytatólagos, alumíniumrácsú ketrecekben. Csupa hófehér tyúk. A tojások a ketrecek alján estek ki és az alattuk elhelyezett húsz méteres vályú végén gyűltek össze. A barakkot neoncsövek világították. Ezek a tyúkok sohasem láttak eget, napfényt, nem kapirgáltak földet, nem ugrottak föl a bokrokra. Végigállták életüket, tojtak a tojást, míg össze nem estek. A sarokban vagy fél tucat hevert halomban, egy sereg törött tojással. Rágyújtottam, hogy el ne hányjam magam; azután hetekig nem tudtam tyúkhúst enni, tojáshoz nyúlni.

A farmer tornácos háza barátságos volt. Festett tányérok a konyhafalon körbe, kemence, a szép szobában világos asztal terpeszállású lábakkal és a vászonra nyomtatott faliszőnyeg az ismert festménnyel: a Lungarnon a fiatal Dante áll és először pillantja meg Beatricét, aki a Ponte Vecchión közeledik feléje. Leültünk, házigazdánk saját termésű, karcos fehérbort töltött. Nem volt jobb, sem rosszabb a nyírségi lőrénél. A társalgás akadozott, amiért közbevetettem magam és a faliszőnyeg ürügyén néhány szót szóltam Dantéról és szerelméről, Beatrice Portariniről. Vendéglátónk zavarba jött. „Portinari” – javított ki, miközben szégyenkezve zöld üvegpoharába nézett, „Beatrice Portinari volt a neve, Faludy úr.” Aztán néhány sort idézett Arany János verséből Dantéról.

Megeshet ilyesmi más népeknél is? Kijavítja-e a spanyol paraszt vendégét, ha pontatlanul idézi Goethét? Akad-e nem-spanyol szakos amerikai egyetemi tanár, aki tudja, hogy Federico García Lorcát nem Sevilla, hanem Granada mellett végezték ki? Aligha.

Előzmények:  1. rész/ 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész /