A feltételezett útvonalak kereszteződései egy sor tervet határoznak meg, e tervek pedig kéziratlapokként fekszenek egy regényíró asztalán. Nevezzük az írót Alexandre Dumas-nak; sürgősen át kell adnia a kiadójának egy tizenkét kötetből álló regényt, melynek Monte Cristo grófja a címe. Munkamódszere a következő: segédei (Auguste Maquet és P. A. Fiorentino) sorra kibontják az egyes kereszteződési pontokból kiinduló különböző alternatívákat, majd pedig ellátják megbízójukat a végenincs regényóriás valamennyi lehetséges variánsának meséjével; Dumas válogat, selejtez, szabdal, betold, ragaszt, átalakít; ha egy megoldás alapos okokból előnyösnek látszik, de kizár egy epizódot, melynek beiktatása a kedvére volna, iparkodik legalább hozzávetőlegesen egybeilleszteni az eltérő eredetű csonkokat, s így valamiféle látszólagos folyamatosságot teremteni a jövő szétágazó szegmentumai között. A végeredmény a Monte Cristo grófja című regény lesz, amit nyomdába lehet adni.
Azok a diagramok, melyeket az abbéval a börtönfalra rajzolunk, s azok, melyeket Dumas vet papírra a kiválasztott variánsok rendjének rögzítése céljából, hasonlítanak egymáshoz. Egy ívköteg már mehet a nyomdába: ifjúságom Marseille-ét tartalmazza; ahogy átfutom a sűrű sorokat, utat törhetek a kikötő mólói felé, a reggeli napsütésben felkaptathatok a Rue de la Canebière-en a katalánok dombra kapaszkodó falujába, viszontláthatom Mercedest… Egy másik ívköteg az utolsó simításokat várja: Dumas megigazítja az If várában raboskodás fejezeteit; nyakig tintásan hánykolódunk Fariával a javítások gubancai közt… Az íróasztal szélén halmozódnak a cselekmény folytatására vonatkozó javaslatok, ezeket a két segéd módszeresen kompilálja. Az egyikben Dantès megszökik a börtönből, rábukkan Faria kincsére, magára ölti Monte Cristo grófjának hamuszín, kifürkészhetetlen arcát, s törhetetlen akaraterejét, mérhetetlen gazdagságát a bosszú szolgálatába állítja; jaj nektek, rókalelkű Villefort, kapzsi Danglars, sanda Caderousse, meglakoltok latorságaitokért! – úgy, ahogy ezt dühös képzelgéseimben, őrjöngő bosszúvágyamban oly sok esztendőn át tervezgettem e falak közt.
Ott vannak az asztalon a jövő további fogalmazványai is. Faria rést nyit a falon, behatol Alexandre Dumas dolgozószobájába, s elfogulatlan, indulatmentes pillantást vet a múltak, jelenek és jövendők tájaira – én erre képtelen volnék: gyöngéd tekintettel próbálnám fölismerni magam az épp kapitánnyá kinevezett ifjú Dantès-ban, szánalommal a rab Dantèsban, a nagyság lázas önkívületével Monte Cristo grófjában, aki méltóságteljesen lépi át Párizs legelőkelőbb szalonjainak küszöbét; és rémülten látnám, hogy mindhárom idegen – hosszú, szőrös karját majommozdulattal ki-kinyújtva, innen is, onnan is fölkap egy-egy lapot, keresi a szökés fejezetet, azt a részt, ami nélkül a regény valamennyi erődön kívüli folytatása lehetetlen. Az If-Monte Cristo-Dumas íróasztala-féle koncentrikus erőd magában foglal bennünket, rabokat, tartalmazza továbbá a kincset, s a Monte Cristo grófja című regényóriást, valamennyi variánsával és milliárdos nagyságrendű, ámde mégis véges számú variáns-kombinációjával együtt. Faria szívügye egy lap a sok közül, lankadatlanul keresi azt az egyet; engem a mentől nagyobb halomba gyűlt selejtlapok érdekelnek, az elvetélt megoldásokat kívánom látni, amint oszlopsorrá állnak már össze, fallá. . .
A történet nyújtását lehetővé tevő – akár valószínű, akár valószínűtlen – folytatások birtokában Dumas Monte Cristójának cikcakkos vonalát kapjuk; ha pedig összekapcsoljuk azokat a körülményeket, melyek megakadályozzák a történet folytatását, ezzel egy nemleges regény, egy negatív előjelű Monte Cristo spirálisát rajzoljuk fel. A spirális befelé is, kifelé is tekeredhet: ha befelé, önmagába tekeredik, a történet lehetséges kifejlet nélkül lezárul; ha táguló a csigavonal, a pozitív előjelű Monte Cristo egy-egy szeletét tartalmazhatja minden gyűrűje, míg végül egybevág a regénnyel, melyet Dumas a nyomdába ad, vagy a szerencsés véletlenek gazdagsága révén éppenséggel fölébe kerekedik a regénynek. A két könyv közötti különbség – mármint az, hogy az egyiket igaznak mondhatjuk, a másikat hamisnak, ha azonosak is — igen, e lényegi különbség teljes egészében a módszertől függ. Egy könyv – vagy egy szökés – megtervezésénél az első dolog: tudni, mi a kiiktatandó.

(Vége következik)

Előzmények:  1. rész / 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész /