A magyar konzulátuson Prágában

…Beszélgettünk egyszer Bene Palival, hogy el kellene menni Prágába a magyar konzulátusra. Elmondanánk az igazságot, hogy hova hurcoltak el bennünket és hogyan élünk Csehországban. A gyerekeink elbutulnak, nem járnak iskolába, mert csehül egy szót sem értenek, még a pap sem tud velük beszélni, az imát is csak magyarul tudják, ahogy az édesanyjuktól tanulták.
Elkérezkedtem a bikás főnökömtől, Kropáčektól, Bene Pali meg Kolafától. … Hogy Prágába megyünk, van ott egy kis dolgunk, visszajövünk, nehogy azt higgyék, hogy megszöktünk, hiszen itt marad mindkettőnknek a családja…
Váltig mondtam Benének, fölösleges fáradnunk, semmire nem jutunk a magyar konzulátuson. Az elmúlt napokban a vendéglőben volt az asztalunkon egy újság. Láttam benne egy rajzot. Mutattam Benének. Beneš csehszlovák elnök ül egy székben. Kezében hegedű. Vele szemben Sztálin, az oroszok elnöke. Nagybőgő a lábánál, a vonóval Beneš felé int. Húzzad a nótát! Neked ütöm a taktust. Így hát ez világos volt. Sztálin dirigál Benešnek. Hiába itt minden. Nagy ember a dirigens. Itt a zenekarban nem lehet kontrázni…
A Wilson pályaudvaron az információban megérdeklődtem, hogyan juthatunk el a követségre, amiről aztán kiderült, hogy nem követség, nem is konzulátus, hanem valami ügyvivőség. Az épületen egy táblára magyarul is ki volt írva.
…Egy durva, rossz kinézésű emberhez vezettek be. Elpanaszoljuk neki az elhurcolt magyarok sorsát, a mi helyzetünket Protivínben…
Az ügyvivő úr hirtelen felugrott az asztaltól, dühbe gurult és gorombán ránk ripakodott. Örüljünk, hogy egyáltalában még élünk.
A szlovákok agyon is verhettek volna. Nagyon jó helyen vagyunk Csehországban. A csehek legalább nem verik a magyarokat. Munkát adnak, enni adnak, mit akarunk még többet! Menjünk csak vissza oda, ahonnan jöttünk!
Letaglózva botorkáltunk ki az épületből. Bene Pali összeroskadt, mint akinek minden reménysége odalett. Ez a magyar valóságos lélekgyilkos. Ha nem tud segíteni, legalább biztatna.
Ő vert agyon bennünket…
A sikertelen kísérlet után eszembe jutott az Amerikában élő két néném. Hozzájuk kellene fordulnom. De ez már csak a magam ügye. Talán rajtam és a családomon segíthetnek. Levelet írtam mind a kettőnek, Magdinak Clevelandbe, Ilonnak Vintondebre. Megírtam nekik szerencsétlen helyzetünket. Leírtam végig az elhurcolásunk történetét. Kértem őket, küldjenek befogadó levelet. Édesanyánk idős, nem bírja az itteni megpróbáltatást. Kimennénk innen mindnyájan, együtt lenne a család. Ha távol is a szülőföldtől, mégis szabadon.
Pár hét múlva mind a két nénémtől megérkezett a levél, meg egy hivatalos irat is, a befogadó nyilatkozat. Megírták, menjek Prágába az amerikai nagykövetségre…

* Részletek

(Folytatjuk)

Előzmények: Bevezetés / 1. rész  / 2. rész / 3. rész /  4. rész / 5. rész / 6. rész /