A nem létező műhelyben

Mamut mail-interjú Fehér Illéssel / 8. rész

Kérdezett bemutatja műhelysarkát, megoszt velünk két verset, amit várakozás közben fordított, majd elárulja, hogy magányos farkas…

16. kérdés:
Térjünk vissza a nem létező műhelyedhez, eddig is ott tébláboltunk… Hol fordítasz? Van íróasztalod? Számítógéped? Gondolom, papír-ceruzával kezdted te is…

Úgy gondolod, az olvasók titkaimra is kíváncsiak? Még mindig nincs belőlem elegük? Nem zagyváltam össze eleget?

Fotó: Fehér Árkosi Gyöngyi

A mellékelt képen látható – sarokban ülök. A sarokban, a ház általam meghódított, kisajátított részében, ahol előfordul, hogy csak többszöri megszólítás után észlelek. Előttem a számítógép, írószerek, cetlik, egy nyitott táska, mellettem scanner, szótárak tömkelege, az utóbbi pár hónapban kapott dedikált könyvek és a nevemmel fémjelzett kiadások. Ha ez műhely, akkor ez az én műhelyem.
A titoktartók: a számítógép mellett a táska és (a képen nem látható) két fiók.
Táska és fiókok: régi feljegyzéseimet, fordításaimat tartalmazó publikációkat, fényképeket, emlékeket őriznek. Akármilyen furcsa is, régi feljegyzéseimet – a kézzel vagy írógéppel teleírt lapokat – féltve őrzöm. Ha „rámjön”, ezek között lapozgatok. Hogy lássam – okulásként – honnan indultam, milyen hibákat vétettem… Tehát papír-ceruzával kezdtem én is. Nem csak kezdtem – évtizedekig körmöltem. És a képből ítélve – írószerszámok, cetlik most is vannak előttem. Számítógép ide, számítógép oda, jegyzetelni – ha nem is állandóan – de kell. Hogy egy-egy gondolat előttem heverjen…
A régi emlékekből türelmes olvasóimmal hármat szeretnék megosztani.

1. Putevi (Utak) – a többször emlegetett orbászvári irodalmi folyóirat. A mellékelt számban jelentek meg első fordításaim Začarani dvorac (Elvarázsolt kastély) címmel. Válogatás Nagy László verseiből.

2. Lapon felsorolás: Az Ezüst híd – Srebrni most kötethez készülő Tartalom.
A grafológiához értő olvasók ebből rólam is sok mindent megtudhatnak.

3. Cetlin jegyzetféleségek. Többször utaltam egy tényre, most nyíltan, nem szégyellem, bevallom: vannak számomra lefordíthatatlan versek. Az egyik ilyen: Mikola Anikó Ilmarinen szerelmes éneke. Az Ezüst híd kötetben is helye lett volna, ha a „volna” ott nem lett volna. Képtelen voltam megfelelően visszaadni a vers eredeti nagyszerűségét.
Tulajdonképpen a refrént:

Ilmarinen óhajára,
vasverő kovács szavára.

Illene a teljes verset idézni – Mikola Anikó is megérdemelné, de… egyszerűen nem találom a sok papír között.

Számítógépet 2008 óta használok – azóta ilyen nem fordulhat elő. Minden egy helyen – megszűnt a papírok közötti kutatás.

Ami még műhelytitkaimhoz tartozik: a munkámban nélkülözhetetlen legkülönbözőbb szótárak mellett számítógépemen, azaz a világhálón is vannak általam állandóan látogatott „oldalak”. Ezek blogom mellett a Szinonimaszótár, a MTA által üzemeltetett helyesírási útmutató, majd egy-egy üres lap: „ …. jelentése” valamint „…. značenje” felirattal. …. Ha valamit nem tudok, bepötyögöm a „jelentése” vagy „značenje” elé, megnyomom az „Enter” gombot és következik az információ-özön.

17. kérdés:
Az én legjobb ötleteim zuhanyozás közben születnek, neked hol? A kertben miközben ásol vagy a számítógépes sarkodban?

Zuhanyozás közben? Na akkor biztosan nem – utálom a tusolást. Langyos vízben a kádban áztatni magam – az az igazi. Erre csak késő este, inkább éjjel kerülhet sor, mikor már fáradt vagyok – ilyenkor nem gondolkodom: inkább alszom egyet.
Csak úgy ötlet – a semmiből. Valószínű erre gondolsz. Mert ha komoly munkában vagyok, legyen például Turczi István Üresség vagy Zoran Bognar Új ember fordítása, akkor azzal kelek és fekszem, másra nem tudok gondolni.
A jó magyar közmondás szerint: alkalom szüli a tolvajt. Vannak helyzetek, amikor „beugrik valami” – a semmiből.
Ami végtelenül idegesít – a várakozás. Bármilyen formában. Még az is zavar, ha a piacon vagy a péknél tökölődik az előttem lévő vásárló. Pedig legfeljebb egy-két percről van szó. Nos, nem szeretek várakozni – de vannak helyzetek, mikor tudom: várakoznom kell. Mondjuk, a fogorvosnál. Időre berendel, de… elnézést, csúsztam… türelem… A türelem: fordítást terem. Ilyen esetekben mindig valami fordítani valót viszek magammal. Legutóbb – két hónappal ezelőtt – (kitűnően sikerült) szemműtétem volt. Várakozás nélkül nem lehetett megúszni. Ekkor született ez a két fordítás:

Jovo Čulić: Örökös jókedv

A fekete legyen fehér,
A fél meg kerek egész

A bimbó legyen virág,
Illatozzon az egész világ

Illanjon a keserűség
Napot ne takarjon sötétség

A sírást váltsa fel a mosoly
A dal mindent túlharsogjon

A boldog gyerekek éneke
A gyerekek örökös jókedve

Mihaela Šumić: Barbara

Úgy szerettelek, Barbara.
Tupírozott hajad a nyolcvanas évekből
A gravitáció törvényével hadakozott.
És egyéb törvényekkel te is hadakoztál, mikor
Tizenöt évesen, terhesen, otthonodat elhagytad.
Szerettem pimasz szemedet,
Fitos orrodat, széles válladat,
Napbarnított bőrödet.
Eltakarták szemem, mikor egy szál ingben mászkáltál,
Nem tudták, hogy kukucskálok.
Úgy szerettelek, Barbara,
Elképzeltem, ahogy nyakadat csókolom
És már az illatoddal tele ágyhoz vezetlek
És sötétbarna bőröd mellett ébredek.
Ha utána megölsz, ahogy másokat is,
Azt sem bánnám.
Szerettem dagadt melledet,
Gonosz szépségedet,
Azt az átkot, amivel születtél.
Szerettem gúnyos természeted,
Nevetésed, hiénákkal vetekedő falánkságod.
Úgy szerettelek, Barbara.
Mindenki félt tőled,
Kerek perec kijelentéseidtől,
Fenyegetéseidtől, sértéseidtől.
Szerettem rekedt hangodat,
A fájdalomból eredő álnokságod,
Szeplős karodat, pedig csak harmincnyolc éves vagy,
Karikás szemedet, vékony ajkadat
És hihetetlenül éles elmédet.
Úgy szerettelek, Barbara,
Még azt a ragadozó életmódot is megkívántam,
De nyugodt, emberi halált,
Pedig az utolsó felvonásban meghalni sem engedtek.

Amikor félrevonulhatok… halászlékészítés vagy éppen bárány-sütés. Magányos farkas lévén, amit senki sem szeret, amit unalmasnak tart – azt én szeretem. Eleve adott: a halászlét, a báránysütést – majd az Illés… ő meg hetedhét országban jár, és nem szereti, ha sürgetik: Mikor lesz már kész? Anyám mondogatta: fiam, különleges kaporszósz vagy.

Élvezem, ahogy pirul a hús, ahogy rotyog a halászlé, közben a madárcsicsergést, a lombsusogást…és el-elkalandozom. Hol gyerekkoromat, hol korán elhunyt kishúgomat, hol apámat… idézem, netán szabadelőadást tartok saját magamnak arról, miért tűntek el a partifecskék…

Nagyon szerettem a mintegy fél holdnyi gyümölcsösömet – Zentán a Tisza mellett, a Sárgaparton volt. Mobiltelefon iránti berzenkedésem akkor kezdődött. Engem ott kinn senki se zavarjon. Azóta sincs, nem is lesz.

Most városi viszonylatban nagy kertünket rendezem – örömmel. De ásás, metszés, permetezés közben nem kalandozom el, nem jönnek az ötletek… hacsak nem nevezzük kalandozásnak a természettel együtt lélegzést.

Kérdezett: Gergely Tamás

(Folytatjuk)

Az interjú eddig megjelent részei:
1. „Megmenteni az ismeretleneket“
2. „Saját örömömre teszem“ 
3. „Szerelmemnek nevezett“
4. Banka Luka azaz Orbászvár
5. „én lenni pap“
6. „Az ajtómban négy szép őrző angyal van.“
7. „Víz alatt énekelni”

2020. május 8.

1 hozzászólás érkezett

  1. Fehér Illés:

    Köszönöm, hogy gondolataimat megoszthatom a Káfé Fönix olvasóival.

Szóljon hozzá!