1.

Kafka kávéház, Stephansdom, Bipa,
ortodox székesegyház – vajon
melyikben lakik Isten, tűnődöm
a krumplipüré fölött, két
bécsi szeletnyi mélységben. Tovább »

most elképzelem milyen jó is volna
ha kicsit szuszogósan is kimenni
kisétálni a tavaszodó dombra
csak ülni a volt kereszt helyén némán Tovább »

– Egy golyó van a fejemben – mondta Vadmalac.
Malacka azt hitte, tréfál a társa, de azért magához húzta a fejét, és megvizsgálta.
– Hol van, semmit sem látok.
– A gondolataim közt – válaszolja erre Vadmalac, s néznek egymásra, nem tudják, kacagjanak-e vagy sírjanak.

Forrás: szerző FB-oldala

Forrás: youtube.com

NÁCZI BÁCSI ZSIVÁNYT LŐ

Érdekes az is, hogy lőtte meg a varjut a zsivány helyett. Hát a kukoriczát úgy szárította, hogy két ágas fára keresztül tétetett egy harmadikat s azon fityegtek a koszorúk s veszi egyszer észre, hogy reggelenként kettő három mindig hiányzik. Mit gondol ki ? Kolompot köt a rúdra, eldugva a kukuricza közzé. Következő éjszaka valami szereucsétlen varjú épen a kolomp közvetlen közelében kezdi a kukuriczát morzsolgatni. Náczi bácsiban sokkal több félelem volt, semhogy ki mert volna jönni. Fogja a puskát az ablakon s csak úgy ab invisis kilő, s a meggondolatlan varjú vérében fetreng. Ennek oly híre lett aztán, hogy ha Náczi bácsi valamit erősen emlegetett, hogy így meg amúgy tenne ő; mindig azzal torkolták le: »Nem varjú az, Náczi bácsi.»

Nyírvidék, 1880-12-30 / 40. szám

tehetek úgy, mintha nem történne semmi
épp meghal egy ember, aki rendkívüli
nem vonhatok vállat, utolér engem is
életbe a halált be kell kalkulálni Tovább »

Én már oda jelenültem,
hogy csak bambulok magam elé,
nézek egy pontot, melyet jó ideje
kitettem a MINDEN mögé, Tovább »

Kedei Zoltán: Cím nélkül. Olaj, 1988.
(Egy orvosi rendelő várakozójában, a falon.)

Mennek
vissza se néznek
partjai bilincsében vörösen imbolyog a tó
bárka rajta egy se
vöröset vérez aranyra ezüstre
Az nem lehet hogy a napkorong fürdőzzön benne
fekete felhő földre nem ereszti le
s kinek hatalma volna
rögök közé az égről nem taszítja le Tovább »

apró nyári bogarak
szellőztetéskor
megmásznak mint egy mozgó hegyet
nagyjából olyan ez nekik
mint nekünk a holdra szállás
bordázott ingem sáncaiban
araszolnak felfelé
óriási lépés a rovarnak
kis pöccintés az ember számára


Budapest, 2022. V. 9.

Ne legyél őszinte,
inkább rám vigyázz, a valóságok között cikázz,
úgy, hogy ne sértsen, ne hasítson fel,
nem akarok birkózni
igazságképzetekkel,
csak mert az őszinteség mindenek felett,
tudja az, hogy mit mondok,
aki már egyszer is belekeveredett! Tovább »

Szerző illusztrációja

Úgy látok, mint a vak —
megérzem a guruló labda auráját.
Egyetlen érzékszervem sincs,
tájékozódásom a gránát-
repesz vagy a szélmalom receptje —
magát az iránytűt
fel sem ismerem. Tovább »

Amikor még ugyanazt kellett mondani Erdélyben,
akkor nagyon szomorúak voltak azok,
akik most rendkívül örülnek,
mert ugyanazt kell Erdélyben mondani.

Forrás: szerző FB-oldala

Születésének 65. fordulóján (Sáromberke, 1907. május 7.) hadd igyekezzünk még egyszer felidézni hirtelenül elmúlt testi alakját úgy, ahogyan mi, kortársak és küzdőtársak, együtt növő, egyforma vagy ellentett érvekkel vitázó gondolkodó fők, barátok vagy talán ellenfelek valaha láttuk s számunkra legalábbis örökre eltörölhetetlenül megőriztük emlékezetünkben… Azért vagyunk hálásak ennek az évfordulónak, mert alkalmat ad a másként csakhamar semmibe foszló emlékkép írásba rögzítésének. Hadd maradjon valamivel több is az utókornak, mint az irodalomtörténet elismerő vagy bíráló megállapításai, vagy a mű immár örökké változatlan korallszirtje az idő hullámverésében. Tovább »

Boldog vagyok kicsit
mert kínjaim kicsik,
fut a nagyja előlem;
múltam múló agyrém,
a szabédi Nagyrét
kaphat már új erőre.
Életemet onnan
kezdem el, ahonnan
kiszülettem belőle. Tovább »

kikukkantgatok
a srég tetőablakon
mennyi rőt sugár

Budapest, 2022. V. 7.

a süket


száz éve született
a mérnök
a süket

én olyan csendet hallok bélla
amilyent te sosem

Budapest, 2022. V. 7.

Nem ismerünk a saját,
ránk szabott testterünkre-
felnézünk s túnik, hogy jön,
közeledik az est, Tovább »

leheletvékony
fal választja el
a két világot
csak egy sejtelem
hogy vagy
s ha nem
szinte ugyanaz Tovább »

Hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni, beskatulyázni a dolgokat, fogalmakat. Így például a hazai magyarságot is felosztottuk tömbmagyarságra és szórványmagyarságra. A tömbmagyarság alatt elsősorban a székelyföldi magyarság értendő, de ide tartozik a partiumi tömb is: s tömbben élők alatt azokat a közösségeket értjük, amelyek számbeli többségben vannak egy-egy településen, közigazgatási egységben. Szórványnak tekintjük azokat a közösségeket, amelynek tagjai számbeli kisebbségben élnek egy-egy adott településen. Tovább »

Aszfaltozók, villamossinek között (Bukarest)

A képet szemlélve tulajdonképpen 1964-et írunk, s a bukaresti Dorobanti sugárút egy részét látjuk, ha elindulnánk a kép baloldala irányában, akkor hamarost a Dorobanti térre jutnánk, majd onnan még tovább, az RTV stúdiójáig…

Évtizedeken át ettem magam is Bukarest kenyerét. Legelőször 1962 elején csöppentem be, egy téli szünidőben, s emlékszem, akkoriban még villamos járt ezen az úton, mint ahogy még évekig, amíg végleg fel nem szedték a síneket… Tovább »

„Mindaz, ami itt történt, botrány, amennyiben megtörténhetett, és kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént.” (Pilinszky János)
„A holokauszt eseményei többé-kevésbé mindannyiunk számára ismertek, és most, megtörténtük után több mint fél évszázaddal is gyakran hallunk róluk, szembesülünk valamilyen formában velük. (…) Ez jól mutatja, hogy, bár az a nemzedék már lassan eltűnik, amely közvetve vagy közvetlenül tanúja lehetett a koncentrációs táborokban lezajlott szörnyű eseményeknek, a holokauszt mégsem vált a múlt egyik lezárt és feldolgozott darabjává, hanem így vagy úgy, de most is a napjaink része. (Kisantal Tamás)

„Az emlékezést vállaló utódok, akik befogadják, és etikai tekintetben földolgozzák a kultúrában áthagyományozódó információkat, nyilvánvalóan terhet vesznek magukra. Más becsületes út azonban nem akad. A felelősség nem hárítható el azzal, hogy jómagam nem éltem az események idején (s talán még a szüleim sem születtek meg). A trauma akkor is jelen van, és érezteti hatását, ha a tudatos emlékezet elfojtja azt. Az elhallgatott történelmi trauma társadalmi méretű neurózist okoz. Feloldását csak a társadalmi méretű párbeszéd idézheti elő.” (Mekis János)

„A holokauszt nem németekről és nem magyarokról szól, hanem arról, hogy mindannyian képesek vagyunk rá. Mert ha ez megtörtént, annyit jelent, hogy mindannyian képesek vagyunk rá. Ez univerzális emberi probléma.” (Heller Ágnes) Tovább »

Valami mindig fontosabb volt a padláda kifestésénél. A tornácon állt a padláda, a künt és a bent között, a senkiföldjén. Azon ült apám. ’96-ot írtunk. Otthon is volt, meg nem is: elsőszülött fia udvarára „látott”, de mégsem.
— Hogy vagy fiam? — kérdezte furcsán, idegenül, és nem nézett rám. Nem nézett rám, mert úgynevezett perifériális látása volt: csak arra nem látott, amerre nézett. Ezt a Bergman-film jelenetet besúgtam a pszichiáteremnek is. Csak próbaidőre engedtek ki.
— Jó, de ez még kevés ahhoz, hogy kétségbeessen — mondta a pszichiáter nő. Valamikor szép lehetett, kábé annyi idővel azelőtt, amennyi azóta eltelt.

Budapest, 2022. V. 8.