(Folytatásos részlet egy hosszabb portré-interjú szövegéből, kérdez: Bartha György, válaszol: Gergely Mátyás)


G. M.: Már szóltunk róla, hogy miután államelnöki dekrétummal helyipari egységünket a vasúthoz „átcsoportosították” (felvéve ekkor az I.P.I.C.C. F. – Vasúti Építőanyag-kitermelő és Gépgyártó Vállalat nevet), és ezzel a megye területén található nagy számú kőbányát átvettük a mi kezelésünkbe, Rákosi Zoltán mérnök főigazgató találékonyságának, rámenősségének, ügyszeretetének köszönhetően, kőtörő- és rostáló gépsorokat, aggregátokat fejlesztettünk ki, és kezdtünk gyártani, először saját „belső” használatra, majd – megfelelő piackutatás elvégzése után – külföldről is jött az igénylés, és a harmadik világ országaiba is elkezdődött ezeknek a gépeknek a kitelepítése. Tovább »

Hagyományos értékek és fogyasztói társadalom. Felszín és mélység. Látszat és valóság. Divatmáz és hajsza a meggazdagodásért. És menetközben valamiféle fellobbanó emberi fájdalom mindazért, ami elveszett, ami más is lehetett volna a közhelyek és hétköznapok kusza szövevényében. A Csíki Játékszín legújabb, Kilencvenegy című stúdió előadása huszonegyedik századi közösségi keresztmetszet. Improvizációs játék az Időt kortárs-arcokkal megtöltő képkeretekben. (Fotó: a társulat FB-oldala)

jóval túl az emberélet útjának felén
arra jutottam hogy a szabadság olyan mint Isten
sokan beszélnek róla de senki nem látta
és ezért aztán kincsként őrzünk minden rá emlékeztető pillanatot

Tovább »

EMLÉKEZÉS EGY NYÁR-ÉJSZAKÁRA

Szép enyhe nyárvégi estén a váradi színházi bodega előtt álltam egy rövid barnafelöltős, legyűrt sörtekalapos fiatalemberrel.
Kutató szemmel nézett rám:
— Bírod az italt?
— Hogyne — ágaskodott bennem a serkenő jogászönérzet —, dee…nekem tizenkettőre otthon kell lennem.
— Otthon leszel, felelek róla. Itt a kezem, szavam rá!

Tovább »

Bolyai

A könyvesház kék ablakából látni,
Hogy jön az est az országúton át –
Ködöt füstölnek, párát eregetnek
Künn a kémények és benn a pipák.
A polcokon ó-könyvek díszelegnek,
Sok titkos írás, ábra, jel, betű.
S a csillagok szigorú mesterének
Arcára hull az alkonyi derű. Tovább »

Clubul Cinegetic de Roci / A Kővadászok Klubja /

Deschid Clubul Cinegetic de Roci.
Să nu vă fure somnul, bunăoară.
Prea bine știu: pe când erați voi maci,
Hai-hui! Serbări florale răsunară.

Vânătorii de Roci sunt devotați fideli –
 Nu-i har să-i urmezi, nici operă ingrată.
Voi, de pe vremea când erați toți maci,
Știți cum arată-o țară-nsângerată.

Tovább »

A spanyol kortárs irodalom egyik nagy rejtélye lepleződött le Planeta-díj nyertesének kihirdetésekor

Carmen Mola, bűnügyi regények sikerszerzője nyerte el idén a legmagasabb, 1 millió eurós pénzjutalommal járó spanyol irodalmi kitüntetést, a Planeta-díjat; a hétvégi díjátadó gálán az is kiderült: valójában három forgatókönyvíró rejtőzik a női álnév mögött, akik évek óta ezen a néven publikálták közös könyveiket.
A Plantea-díj különlegessége, hogy a pályamunkákat álnéven és álcímmel kell beküldeni, így a zsűri is csak a döntés meghozatala után tudja meg, valójában kit is jutalmazott. Ebben az esetben azonban volt egy dupla csavar is.
Miután a Sergio López álnéven, A tűz városa címmel benyújtott regényt győztesnek hirdették, nyilvánosságra hozták, hogy annak eredeti szerzője Carmen Mola, a könyv címe pedig A vadállat.

Tovább »

Anemone Latzina: Korrajz csoportképpel

Heinrich Böll új regényéről

A félhomályba merülő színpadon a szereplők körbeállják a központi alakot. A reflektorfények váltakozva világítják meg a körbenállók egyikét vagy másikát. A színpad kezd megvilágosodni, ám a szélső alakok végül élesebben körvonalazódnak, mint a középpontban álló hölgy, akit valójában minden oldalról meg kellene világítani, akinek a titkára fény kellene derüljön. Durva egyszerűsítéssel ez lenne a vázlata Heinrich Böll Csoportkép hölggyel című regényének. (Heinrich Böll: Gruppenbild mit Dame, Verlag Kiepenheuerund Witsch, Köln, 1971.)

Tovább »

itatós-felhők között
a tintaégen
csak pár tollvonás
a madársereg
maguk mögött
hagyják
a szétfoszló nyarat Tovább »

Áthallgatóztunk tűnt falaid mögé.
Élő tömegsír lett a terem, hová
nem venni búcsút összegyűltünk
sorfalat állva halálod ellen. Tovább »

(Folytatásos részlet egy hosszabb portré-interjú szövegéből, kérdez: Bartha György, válaszol: Gergely Mátyás)

G. M: Az érvényben levő úzus szerint a katonaviselt legény nem nagyon siet a családalapítással, előtte még szétnéz egy kicsit a nagyvilágban, megragadva az adódó szórakozási lehetőségeket. Ami azt illeti, az akkori életkoromhoz viszonyítva a családalapítás sem lett volna elhamarkodott, ám ezzel a lépéssel még várni lehetett, nem akartam én se jobban sietni, mint más.
A kászonújfalvi szülőház biztosított lakhatást továbbra is, mindaddig, amíg nem adom nősülésre a fejem. Több lánykapcsolatom, barátnőm volt, válogatni lehetett belőlük, nehéz volt és felelősséggel járó a különbségtétel. „Fiatalság, bolondság!” – így a közmondás. „Juventus ventus!” Udvarlási periódusom idején, ennek a címén sok km-t megtettem az „apostolok lován”, át a Nyergesen és éjjel vissza. A legénység boldog állapota a katonaság után két évet vett igénybe az életemből (1974-1976). Tovább »

Ő volt az a matróz, aki észrevette az árbockosárból – amire már epedve, türelmetlenül vártak –, s kiáltotta: – Föld! Föld!… – Hogy ujjongtak akkor a többiek odalenn a fedélzeten! Még a kapitány is! Térdre vetették magukat, s imádkoztak; tikkadtan, püffedt nyelvvel, rekedten suttogták a hálát. Ő meg örömkönnyeivel küszködve és dagadó kebellel mindegyre csak kiáltozta: – Föld! Föld!… – Még akkor sem szűnt szájáról a kiáltás, amikor partot értek, noha hangja beleveszett a rettentő zsivajba. – Föld! – rikoltozta egyre; de már senki sem ügyelt rá, pedig odakinn, a nyílt vízen, a várakozás nehéz óráiban mennyire az övé volt a dicsőség! Mégsem fékezhette magát, járt-kelt közöttük: – Föld, föld!… – nyögte hangjavesztetten. – Föld, föld!… – Nem fogta fel, hogy lelkendezése immár hiábavaló. – Ugye, látod, pajtás, föld! Bizony megláttam én mindjárt az árbockosárból, a szemem, akár a sas szeme, úgy ám!… – De elmentek mellette, vagy még inkább: félretaszigálták az útból; el voltak foglalva a kikötés utáni munkákkal: ládákat, hordókat, fegyvereket cipeltek a partra, láncot csörgettek, cölöpöket vertek a fövenybe, tüzet gyújtottak, nyárson forgatták a sebtiben elejtett vad húsát, és nagyokat kortyoltak a rumból. De ő még meg-megszólítgatta társait; talán dicséretet várt? Mit akart? Utóbb aztán maga is azt hitte, meghibbant a boldogságtól, a dicsőségtől. Nem tudott betelni vele. Azt gondolta talán, hogy övé az érdem? Hiszen a hajó mindenképpen partot ért volna, ha ő nem látja is meg a földnyelvet. Alighanem így okoskodtak a többiek mind, maga a kapitány is. Rosszallóan nézték, hogy egyre csak motyog, motyog bódultan: – Föld… föld! Én láttam meg! Én!… – Már csaknem haraggal szóltak rá, hogy elég legyen ebből! Éjfél felé aztán ő is jobbnak látta feledni az egészet. Elcsöndesedett hát, és beállt a lakmározók tömegébe.

Forrás: Szakonyi Károly – Magányos biciklista. DIA.

DILETTÁNSOK MINDIG IS VOLTAK

„Nem akarok megbántani semmiféle műkedvelőt, mert véleményem szerint, ők az igazi fanatikusok. minden szépnek lelkes, túl lelkes szol gái, akiket ugyan mérhetetlen hiúságuk sarkall, mégis ők hordják szét a kultúra csíráit azokig a legtávolabbi területekig, ahova az igazi tudás és művészet, éppen súlyánál fogva el nem juthat. Miközben szerény áruikat kínálják, feltámasztják a vágyat a nemes alkotások iránt. Ezért olyan érzékenyek és féltékenyek. Ha valamit kiagyalnak magukból, azt nyomban szabadalmaztatni szeretnék. Aztán, ha egy ötletük, gondolatuk, sőt csupán valamely művük címét látják viszont egy igazi író műve fölött, jajveszékelve futkosnak plágium-vádjaikkal a sajtóhoz, bírósághoz. Egy ilyen lelkes és féltékeny műkedvelővel akadtam össze a múltkor egy társaságban. Néhány képviselő, ügyvéd, bankár volt ott, szépasszonyok és a műkedvelő író. Ő szórakoztatta a társaságot. Novella- és regénytémáit mondta fel. Mindegyiknél sietve kijelentette, hogy ő azt már meg is írta, el is helyezte, s ilyenkor szigorúan figyelmeztetően nézett rám. Tovább »

Fölöttébb látványos módon tisztelgett Magyarország előtt Kanada, az 1956-os forradalom 65-ik évfordulóján. Az ünnep alkalmából magyar nemzeti színekben kapott díszkivilágítást a Niagara-vízesés. A világ egyik legszebb természeti kincse és legnépszerűbb idegenforgalmi látványossága piros-fehér-zöldben világított – adta hírül, fotóval kísérve, a Maszol.ro portál.

Hogyha valaki Szovátán keresztül tart Marosvásárhelyre, a fürdőváros szélén két irányba ágazik el az út: a Kis-Küküllő mentén célba veheti Balavásárt, esetleg már Sóváradon letér Nyárádszereda felé, ha pedig a kisebb forgalmat választja, akkor a kelet fele tartó megyei úton Nagyernyén tud becsatlakozni a hagyományos Marosmenti főútba.

Szakadát, Nyárádremete, Nyárádköszvényes, Deményháza – így sorjáznak egymásután a községek és falvak, majd ezt követően az út felkapaszkodik egy hatalmas, kissé az afrikai szavannákra emlékeztető fennsíkra, amelynek egy részét nemrég lelkes önkéntesek tölgyfacsemetékkel ültették be. Tovább »

Mindenki rálegyint
ő már csak ilyen:
ügyefogyott, ennyit tud,
sosem lesz másmilyen –
mégis van pillanat,
frakciónyi villanás Tovább »

Negyedik ének

„Na de most bajtársak, most már szépen kérlek,
hagyjátok már abba az üres beszédet,
cselekedni, végre cselekedni kéne,
úgy menni a mából a holnap elébe.” Tovább »

Székely Ferenc időnként jelentkezik a Káfén is, egy-egy jeles értelmiségivel készített születésnapi beszélgetésével. Ő maga is idén ünnepelte 70. születésnapját. Isten éltesse, hogy még sokáig végezhesse szerteágazó, áldásos tevékenységét! (Forrás: Hargita Népe, 2021. október 22, Műhely melléklet)

A nemrégiben Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett erdőszentgyörgyi publicista és néprajzkutató a kilencedik – a fenti címet viselő – interjúkötettel ajándékozta meg olvasóit (Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2021). A kötetenként tíz személyt/személyiséget bemutató és őket faggató riporter e sorok megjelenésekor már a tizedik kötet szerkesztésén dolgozik, tehát nemsokára száz erdélyi és nem erdélyi közismert és érdekes alkotó értelmiségi – tudós, író, költő, művész, újságíró, szerkesztő, közéleti szereplő – pályafutásáról ad számot nekünk.
Interjúalanyai közt találunk szép számban kimagasló teljesítményű személyiséget is. Arra a kérdésre, hogy miként kedvelte meg Székely Ferenc az interjút – mint publicisztikai műfajt – válasza egyszerű volt: „Évekkel ezelőtt egy jeles erdélyi író közelgő nyolcvanadik születésnapja alkalmával hirtelen az az ötletem támadt, hogy készítsek vele interjút. A beszélgetés jól sikerült, közölte is az egyik székelyföldi napilap. Tovább már jött minden magától” – mondta. Talán nem árt itt megemlítenem, hogy a beszélgetés az interjú műfajcsaládon belüli laza, kötetlen műfaj, a közérdekű, társadalmi problémák mellett belevegyülhetnek egy másik műfaj, a portré elemei is, és a megkérdezett saját pályájának, életének fontosabb állomásait beszéli el.

Tovább »

KARINTHY ÚR, EZT NEM ÉRTEM

A háború után magyar fordításban megjelent egy regény, amelynek egyik lapján az olvasó zárójelben a következő meglepő mondatra döbbent: »Karinthy úr, ezt nem értem!«
Az olvasó sem értette, amíg egy vidám riport ki nem derítette a tényállást. Karinthy, aki a fordítást jegyezte, kiadta a nyersmunkát egy úgynevezett »négernek«, aki nem volt tisztában az egyik passzus értelmével, és zárójelben felhívta rá megbízójának a figyelmét. Karinthy valahogy elsiklott a házi használatra szánt megjegyzés fölött, s így jelent meg a magyar műfordítói irodalom egyik legkövérebb furcsasága.

Incze Sándor

Színházi Élet, 1938/09

Szakonyi Károly megengedő szeretettel rajzolja meg a Balogh családot, amelynek tagjai – az édesanya halála után – egyre kevésbé találnak utat egymáshoz. Édesapjuk, Simon születésnapjára gyűlnek össze a testvérek a szülői házban. A szándék még megvan, az igény is, de nincs se elég idő, se elég türelem. A problémákkal szembenézni, egymással őszintén beszélni túl nagy teher, mikor mindenkinek megvan a maga nyűgje. Hétköznapi emberek, akik eltévedtek egy kicsit az életnek nevezett útvesztőben, de azért csak mennek előre rendületlenül. Tovább »