Univerzum diszkrét képlete,
fásliz kitakart testeket,
alvó zápora a csóknak,
vulkánok láncreakciója piheg. Tovább »

Megjelent a Brassói Lapok ez évi 43.száma, mely többek közt három négyfalusi szerző írását is hozza. Veres Emese-Gyöngyvér a VI.Brassói Magyar Színházfesztiválról, Bencze Mihály egy szovátai füvesemberről cikkezik, jómagam pedig interjút közlök Zsidó Ferenccel,, a 25 éves Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztőjével. (B. Tomos Hajnal)

Ültek Malackával a padon. Kéz a kézben, éppen egymásba illett a kettõ. Hogy melyiké indult el a másikét megfogni, már nem emlékeztek, lehet, hogy Vadmalac volt a kezdményezõ, lehet, hogy Malacka, még valószínûbb, hogy mozdulataik szinkronban voltak.
A távolba néztek, már mintha egy életen keresztül. És mindig kéz a kézben.
Bámulta õket a kékvirágú folyondár, nézte az ibolya lentrõl, meg más: a kalendula virága, Ángyó néni rózsája – évszaka válogatta.

/Megjelent az Újnépszabadságban

hullatja leveleit
kopott múltba rekeszti
az ifjonti rohanást Tovább »

Allíts kaput
hiányzó templomod elé!

Faragj bele
oltárt, poharat, szomjat!

Verd be oszlopait oda,
ahol még senki sem járt,
átok nem hagyott sebet! Tovább »

harmatlott
a gyöngycsepp
arcodon végigfolyt
néha sírni is
erősebb dolog Tovább »

ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG!

„Lefekszem, de furcsa mód, nem tudok aludni. Látomásaim vannak. Egy adott pillanatban a felkelő Nap látványa jelenik meg előttem.
– Olyan, akár a frissen sült kenyér – mondom. A hasonlatot kitűnőnek érzem. Az agyamban gyermekvers motoszkál, fél órán belül el is készül. Íme: „Reggelente, / mikor a Nap / hozzánk ismét / visszatér, / friss, akár a / kemencéből / most kiemelt / sült kenyér.
A versbeli sült kenyér illatától elbódultan alszom el.”
A tiszta szívű ember tud így érezni és írni. Akinek a lelke is illatozik, akár a mesebeli lágykenyér.

Bölöni Domokos

Forrás: szerző FB-oldala

Tompa Klára halálára

Kevéssé ismertem, már amennyire egy jött-vásárhelyi ismerhetett egy színésznőt, aki a vásárhelyi társulatnál játszik. Még annyira sem, mert soha nem dolgoztunk együtt, csak közönségként nézhettem fel rá.
Mégis kialakult közöttünk valami, ami kevesebb a barátságnál, de több az ismeretségnél. Láttam a Promenádban, ahogy a gyermekeivel vonatozott. Aztán, amikor Gyarmathy János kiállítását egyik versemmel nyitotta meg, beszélgettünk néhány szót messengeren. Legutóbb a Parasztopera bemutatóján kerestem, ő is látott, de valahogy elkerültük egymást.
A körvonalait ismertem inkább. Érzékeny, értelmes embernek tűnt, aki jókedélyű, de szemében ott a szomorúság. Egyszer együtt utaztunk Kisvárdáról, akkor még Kolozsváron éltem, Gáspi autójában, de elöl ültem, ott sem beszélgettünk.
Szóval egyfajta néma barátság volt közöttünk. Talán ezt kellene megköszönnöm neki: hogy megértettem, szavak nélkül is lehet.
Most persze ismét a szavak ideje van, de hát mit mondhatnék? Elszorult a szívem és a torkom, Klári. Még hallgathattunk volna kicsit, s a tekintet beszél helyettünk.
Isten nyugtasson békében! Ennyit igazán megtehet.

Forrás: szerző FB-oldala

Mialatt Temesváron ilyen és ehhez hasonló események zajlottak, az államfő felajánlotta lemondását. Szép gesztus! A kormány tagjai azonban kiálltak mellette.
– Soha! – szónokolt Milea honvédelmi miniszter. – Ceauşescu a népé és mi az övé vagyunk testestől-lelkestől.
– Ceauşescu, Ceauşescu, Ceauşescu! – kiáltozta ütemesen a KB PVB ülése, miközben fél szemmel a feltételezett, ugyancsak ovációzó téglákat figyelte; ez lehetett tábornok, államtitkár, senkiben sem lehetett megbízni.
– Köszönöm. Ezt vártam maguktól – illetődött meg a pártfőtitkár, és megnyugodva utazott december 17-én Iránba.
Viktor és Viktória egyre feszültebb érdeklődéssel kísérték az eseményeket. Részben apjuk, részben a tévé és rádió beszámolói alapján, mert az utcára – apjuk kifejezett kérésére – nem jártak ki.
– Szeretnék kérni tőled valamit, ha nem haragszol – rukkolt ki Viktória 18-án csöndesen egy kéréssel. – Kérhetek? Tovább »

Szigetszentmiklós
tetőablakon szemlélt
alkonyatai

belém vésődtek.
Hat-hét pilóta repült
rózsaszín egén Tovább »

Őszi üdvözlet

Tengernyi levél
a Fa pecsétjével el –
küldve szerteszét.

Gyertyaláng

A szél táplálja .
Halotti menedékhely
a hamvadásban –

Szabadulás

Fehér ruhámban
egyszer elrabol árnyam,
mint újszülöttet.

mondj valamit rólam nekem
hányat dobban majd a szívem
mielőtt végleg eldobog
hová visznek az angyalok
vagy csak úgy elandalgok
a halál gesztenyés sétaterén
hol leszek belőlem én Tovább »

Ma van a jó ember napja, ma
nem válaszolsz
a provokációkra, ma
csak z utcák, amiken áthaladsz
ugyanazok, csak az ablak, amin keresztül látod, hogy lépked
a néptelen sikátoron át az Idő

– Menjünk, elviszem az orvoshoz – mondta Chiş Francisc.
– Isten fizesse meg a jóságát! – hálálkodott Kerekes; erősen vérzett, de még öntudatnál volt. – Maga nélkül már deszkát árulnék Földváron.
– Nincs mit. Kéz- és lábtörést! Bocs, ízléstelen kívánság.
– Kérem, értesítse a családomat, hol találnak meg. Ugye, megteszi?
– Magától értetődik. Induljunk!
– Tegyék erre a matracra! – utasította az orvos a kórházban a zsarukat. – Máshol egyelőre nincs helyünk – mutatott körül a teremben, ahol mindenütt: az ágyakon, folyósokon, de még a földön is sebesültek feküdtek.
– Szerecsétlen flótások!
– Ezek? Talán hazaárulókat akart mondani – javította ki a főorvos árgus szemekkel figyelő kollégájára pislantva, akiről mindenki tudta, hogy besúgó. Tovább »

Találkoztunk János bácsival.
Részeg volt.
Egy szűk utcánál megállt pisilni.
— De János bácsi jó ember-e?
— Semmi ember — válaszolta anyám.


Budapest, 2022. X. 23

véremben szánalom
kristálygondolatom
olvasztja szét
acélnehezékét
kell a kitartás
mert látni szeretném
a békét arcomon
és akarom
hogy adataim
végképp törlődjenek
a központi
adatbázisból

MINDEN, AMI SZÍNHÁZ

Kölcsönlakás – Ray Cooney – John Chapman bohózata
Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban.

Miközben az ország színésztársadalma forrong, háborúzik, világot megvált, tüntet – itt azt látjuk, amiből a színház meg tud élni. Jókedvvel mutatják be, mitől döglik általában, de konkrétan is a légy.
Ezúttal Besenczi Árpád csak rendezőként jegyezte az előadást, ami a pergő ritmusból egy kicsit visszavett, – könnyebb rálátva az egészre helyére tenni a jeleneteket – és egy remek, szórakoztató előadással könnyebbedhettünk meg hétköznapi rutinfeladataink nyomása alól. Az jutott eszembe, hogy a színháznak olyan sokféle eszköz van a kezében a világra hatni, azt „megreformálni”, hogy kár is másra fecsérelni az idejét, amiből nincs sok: a jelenetek itt is, akárcsak az előző Sose halunk meg c. előadásban, gyorsan következnek egymásután, de azért van időnk felocsúdni egyik-másik helyzetből és tisztán láthatjuk, mennyire zavaros ebben a történetben (is) minden. Tovább »

– El kell szigetelni Temesvárt, még mielőtt a segítségére jönnének, vagy, ami még rosszabb, az egész ország észbe kap! – röppentek fel Bukarestből az újabb ukázok. – Kegyelem nincs. Aki ellenáll, likvidálni kell azonnal.
Erre valamennyi városba vezető utat lezártak, az égen helikopterek köröztek. Szegény Temesvár, magadra maradtál! Kis sziget egy csöndesen morajló óceán közepén.
A százados belül háborogva, mégis engedelmesen fésülte át embereivel a szektorát. Az operaháztól a Szabadság térig sebesültek, halottak hevertek. Istenem, add, hogy ne legyen a fiam is közöttük! – fohászkodott végig magában. Megígértette ugyan vele, hogy Viki csakis Vicus és a házuk védelmére összpontosít, vagyis bent marad, s csupán bevásárolni ugrik ki időnként. Már ha egyáltalán lesz hová. De hát forrófejű a legényke, nem venne rá mérget, hogy megállja. A sarkon váratlanul felbukkant egy páncélozott csapatszállító harckocsi, és tüzet nyitott egy felkelőkkel telt villamosra.
– Megállni! – állította le egységét a százados, amikor azok a hanyatt-homlok menekülő zendülőkre akartak rohanni. – Hagyjuk a piszkos munkát a seregre. Tovább »

(„a jelenlegi Dalai Láma bármihez
való bármilyen hozzászólása ma az egyetlen
mi való – derült ki egy közvéleménykutatásban
a szavahihetőség kapcsán” – szerző ismeretlen)

I.
igen – hát így bontják sátrainkat
a lelket a testet ölők
immár olyanok lettünk mint a szótagok
vagy az egykezes taps végén a halott számok
a nemes fák és a gyom nyelve a trombitaszóra összesereglett
idegenek között már régen ugyanaz
szelíd mítoszokban vad szerelmekkel többé nem takarództunk
ahogy talpak alatt a füvek
ilyen lehet amikor sokadmagaddal magadra maradsz Tovább »

HORVÁTH ISTVÁN
HAJDANVOLT MAGAM

Kalászba borult búzatábla.
Ott áll fölötte a domboldalon.
Verítékpára lengi körül.
Feltűrt ingujjban, harisnyásan
hallja a napfény játékában
feszengő ezüst kalászokat.
Megszólítanám hajdanvolt magam.
De a szó, amíg addig érne,
megkövesülten ütné szíven.
Nem rezzentem fel.
Elröppenne
kenyérillatú boldogsága

Népújság, 1991 szeptember 9.

A romániai magyar irodalomtörténész munkaköréhez természetszerűen tartozik hozzá az összehasonlító irodalomtörténeti vizsgálódás, elsősorban a román-magyar kapcsolatok terén, írók és művek, korszakok és áramlatok kölcsönhatásainak feltárása. A komparatisztika romániai magyar művelői közé tartozik Dávid Gyula.

– Mióta foglalkozik az összehasonlító irodalomtudomány a magyar-román irodalmi kapcsolatok kutatásával?

– Az összehasonlító irodalomtudomány magyarul a múlt század hetvenes éveiben jelentkezik, Heinrich Gusztáv 1877-ben induló Egyetemes Philológiai Közlönyével, s alig két évvel később a Kolozsváron megjelenő Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapokkal, Brassai Sámuel és Meltzl Hugó szerkesztésében. A kolozsvári hozzájárulás tehát már az indulás szakaszában jelentős, s az marad a továbbiakban is. Természetesen itt hamar konkretizálódik sajátos területe: érdeklődése a román irodalom iránt is. Itt készülnek azok a doktori értekezések, amelyek tulajdonképpen a román irodalom első átfogóbb magyar nyelvű ismertetései, s ezek között éppúgy megtaláljuk a kolozsvári egyetem román végzettjeit (Petre Dulfu, Gabriel Onișor, Sebastian Bornemisa és mások), mint a román irodalom iránt behatóbban érdeklődő magyar irodalmárokat (Szabó Emil, Szőcs Géza, Putnoky Miklós), a román-magyar összehasonlító irodalomtörténeti kutatás első képviselőit. Tovább »