(HU–RO)
Holnap délben Nagyszebenben, a megyei könyvtárban megnézzük közelebbről legutóbbi fordításkötetemet, A kínai kisautók rejtélyét, illetve műfordítói munkám általában. Szeretettel várok mindenkit, aki ráér és kíváncsi minderre!




Mâine, la prânz, la Sibiu, în biblioteca județeană, vom examina Mașinuțele cu „caroserie” maghiară, și vom arunca o privire în atelierul meu de traduceri literare din maghiară în română. Va fi o discuție bilingvă, vă aștept cu mult drag!

Forrás: SzSz FB-oldala

– Megint? Peches nő ez a ti anyátok. Ezek szerint fogalmatok sincs, hol lehet. Kár, mert ha elvált, még én is, igen, igen, nem viccelek, még én is fölkeresném egy szép napon.
– Mi célból?
– Ejnye, Viki, mi ebben olyan érthetetlen? – pirongatta meg a lány a testvérét. – Mellesleg nem is menne hiába. Tudod-e, doki apu, hányszor emlegetett téged az anyuci?
– Engem? – jött izgalomba az emberséges belgyógyász. – Kinek? Hol? Kérlek, ne szédíts, rég elfelejtett már engem a mamátok.
– Nem á – kapcsolt gyorsan Kis Viktor –, hiszen pont ezt elégelte meg anyu férje, egy szőrös mellű őstulok.
– Hogy?
– Hogy folyton téged emleget: a Tóni így, a Tóni úgy, ő aztán talpig úriember, bezzeg Tóni mindig tudja, mi illik… Tovább »

Két kategóriában is elismerést szerzett Potozky László csíkszeredai természetfotós a Magyarországon már 30. éve meghirdetett, nemzetközi jellegű, Az Év Természetfotósa pályázat 2022-es kiírásán. A Madarak viselkedése kategóriában első, míg Táj kategóriában harmadik helyezést ért el. Fentebb 3 helyezett felvétele látható. Marosfő közelében készült a felvétel, tavaly ősszel egy mezei út által határolt völgyben. – Bár igencsak ködös reggel volt, amikor odaértem, miután kezdett oszladozni, azt vettem észre, hogy a kis völgy két oldala két különböző színben pompázik. Ezt a vegetáció különbsége okozta, illetve az egyik déli, a másik északi oldalon volt, amin jól állt még a zúzmara. Mindössze fél órát tartott az egész, mert a napsugarak leolvasztották a zúzmarát, úgyhogy szerencsés pillanatban voltam ott – emelte ki a fotós.

(Forrás: Hargita Népe, 2022. november 16.)

Hallgattak.
– Most egyedül él? – nézett körül Viktor a szobában.
Elég siralmas odú volt. A plafon beázott, a földön különböző tárgyak és ruhadarabok. A sarokban palackok, a magasban pókhálók feszültek.
– Ezt meg honnan veszi? Különben semmi köze hozzá!
– Bocsánat, nem akartam megsérteni. Gyere, hugi, végeztünk!
– És a sör? Vagy nem tartják méltónak koccintani egy melóssal?
– Proszit! Egészégére!
– Kösz! Látják, itt a hézag, pontosan itt! Tudják, hogy Viki még egyszer sem alacsonyodott le idáig?
– Mert nem szerette az alkoholt – kelt anyja védelmére Viktória.
– Mert lenézett – javította ki a férfi komoran. – Ezért is váltam el tőle. Affekta volt, és folyton kioktatott: ezt így kell, azt úgy illik, még ezt sem tudod, te analfabéta. Bezzeg a Fercsi, bezzeg az Anti, tőlük lehetett ám tanulni! Egy ideig csak nyeltem, hallgattam, amíg hallgathattam, aztán fogtam magam, és zutty, kihajítottam az utcára. Tovább »

Már régóta próbálom kilesni de még mindig nem tudom, hogy ki az ősz postása. Hm…

Forrás: szerző FB-oldala

sokszor olyanokat gondolok

amit már mások is gondoltak

és úgy gondolom azt

hogy nem tudom valahol korábban

már egyszer vagy többször is

megszülettek e gondolatok

és mégis az enyémek Tovább »

Viktor rákacsintott a húgára, s már húzta is elő a furulyát.
– Bis! Hogy volt! – tapsolták meg őket, és példájukon felbuzdulva többen is csatlakoztak hozzájuk.
– De elvtársak, akarom mondani uraim! Őrizzék meg a komolyságukat, ha kérhetjük – sápítozott az igazgatóhelyettes. – Megyek, behívom az őröket – pislantott a dirire, és el sem tudta képzelni, a haragtól, vagy jókedvtől csorognak a pufók arcú ember könnyei.
Az egészségügyi vizsgálat viszonylag hamar lezajlott, s még aznap délfelé ki is hallgatták a testvérpárt.
– Vonattal, kocsin vagy gyalog vágtak neki a határnak? – tette fel a kérdést a személyi adatok tisztázása után a vizsgálóbizottság elnöke, egy keskeny homlokú, románul is értő hivatalnok.
– Vonattal – válaszolta Viktor és Viktória egyszerre.
– Miért hagyták el az országot? Gazdasági okokból, például nem volt állásuk, pénzük vagy netalán lakásuk… ? Tovább »

NEHÉZ MESTERSÉG

Keszler József mesélte:
— Akár hiszitek, akár nem, nekem mindig a siker ellen kell drukkolnom és az volna logikus dolog részemről, ha a kritikáimban sietnék minden sikert kisebbíteni. Mert ha én egy darabot nagyon megdicsérek, akkor a kritikámtól száz ismerősöm kap kedvet a darabhoz; mind a száz hozzám fordul potyajegyért; és mivel száz jegyet még sem kérhetek a színháztól, az ismerősök kérését pedig nagyon nehéz egyszerűen megtagadnom, pénzért kell magamnak megvennem a jegyeket, és elküldeni az ismerőseimnek potyajegy gyanánt. Ha tehát egy jó kritikát írok, az nekem kerül a legtöbb pénzembe. Kiadok a kritika miatt annyit, mint amennyit a lap a kritikáért fizet. Nehéz mesterség a kritikusé…

Színházi Hét – 1911/36.

Csak szétfoszlani
nyomtalan,
mint alzheimeres agyában
a gondolat,
csak vákuumra, mint olajra
lépni,
semmivé oldódni,
nemlenni,
minek porba-testbe újra
visszatérni ?

Forrás: szerző FB-oldala

„… Mint a fészket rakni akaró fecskék” (1849. július 20. – 1849. július 29.)

Július 20-án érkeztek Tordára. Egy késő este – írja Miklós Ida – mind ágyban voltunk, midőn kocsizörgést és a hosszú folyosón lépteket hallottunk.

Az ajtó zárva volt, valaki zörgetett és egy ismert hang atyám nevét kiáltotta. – Ez Petőfi Sándor – mondá atyám, s magára rántva hálókabátját, és a szembe jövő cseléddel ajtót nyittatva, vendégei elé sietett.

Ők voltak: a Petőfi család […] Én csak reggel láthattam őket, a kis, héthónapos Zoltánt, gömbölyű karjaival; „Juliska néni”-t, amint mi Petőfinét neveztük, s a már ismert és bálványozott Sándor bácsit.

Másnap reggel még egy idegen vendég érkezett hozzánk. De ugyan ki sejthette volna e körszakállas, kék attilás egyénben a kor legjelesebb tragikusát, Egressy Gábort?

Tordán a költő kissé megnyugodott, legalábbis ez derül ki Miklós Ida elbeszéléséből. Tovább »

Semmi válasz. A fiú tényleg nem volt odakint. Erre olyan birkózás kezdődött, amiből csakis a férfi kerülhetett volna ki győztesen, ha Kis Viktor véletlenül otthon nem felejt valamit. Amint benyitott, a húga tépett ruhában, félig meztelenül feküdt a rekamién. Felette a háziúr egy szál gatyában.
– Hé! Mit csinál maga a húgommal?
– Kimenne egy pillanatra, fiatalúr?
– Majd kimegy a lelked belőled, ha én veszlek kezelésbe, vén kecske – iramodott a férfihez, és a hajánál fogva a padlóra rántotta.
Újabb birkózás. De most férfi küzdött a férfivel.
– Ki vannak rúgva. Takarodjanak a házamból!
– Nagyon szívesen, de előbb lerovok egy tartozást – vágott öklével a melák ember orrára. Tovább »

jön a magyar cirkusz három vágányon
egy szerelvény
egy római láb lépdel
egy nem tudom mi Tovább »

„Hogyan békélhetne meg a szív
a veszteségek ünnepével?”
Stanley Kunitz: A szférák (Ford. Kántás Balázs)

Előszelekben ropog az eszme,
kitör néha egy ablakot,
most épp a személyvonatét,
amelyben ülök, robogok. Tovább »

Azon a napon, amikor megpróbálom

összekaparni magam

teszek-veszek, lefestem a gázcsöveket

kitakarítom a műtermet, rendet csinálok

újraolvasom Kántor Péter Naplóját Tovább »

Torokszorító ez a kép. Hol van már a mi árkosi ifjúságunk, az az idő, amikor a Levél Szingapúrból című köteten röhögtük halálra magunkat? Amikor Vilike egyéniségén mulattunk, játékos agresszivitásán, váratlan agyafúrtságán?

Molnár Vilmos kapta az Év Szerzője díjat a marosvásárhelyi könyvvásáron

Valósággal nyakonvágott ez a fotó. Huszonkét éve indult a Krónika, húsz éve az Erdélyi Riport, de a legfájdalmasabban most értettem meg, hogy lebirkózott minket az idő. Egyetlen vigaszom, hogy bár az ember tolószékbe kényszerülhet, a művek megmaradnak, mindenek ellenére.
Meg az is vigasz, vagy minek is nevezzem, hogy a művek nem készülnek el az író nélkül. „Mit akartok? Én az egész életemet a tenisznek áldozom, és akkor a dühkitöréseimről kérdeztek?” – vágja a riporterek szemébe John McEnroe a Borggal játszott mérkőzésről szóló filmben. El lehet nevetni egy író botladozását, szenvedélyeit, kapkodásait, de ki tudja, mire van szüksége, hogy megírhassa, amit csak ő írhat meg? „Mindenki áradozik Eminescuról, de az életét senki nem élné” – mondta Nichita Stănescu.
Gratulálok, Vilike! Az ifjúságom szerzője te vagy!

Forrás: szerző FB-oldala

Nem változott / Cela ne changea rien

Elvesztette árnyát egy reggel.
Nem változott a világ ezzel.

Másnap a fejét hagyta el.
Jár így, fej nélkül, nem egy ember. Tovább »

Kiszabadultam magamból,
már másként vagyok ugyanaz,
az egyik szelídített vadból
a másik, kamaszból kamasz. Tovább »

Csak úgy elképzelek
egy csilló eget,
(mint ahogy festő fest
vízióból tengert)
és arcomba hajló
leánder-ágat,
gyöngykagylót, forró
homok-ágyat-
egy nyitott könyv
óbor-illatát,
holdtüzet, sodrást,
vizek jóslatát. Tovább »

Pótcselekvésként írok most szonettet.
Terhek rakódtak rám. Nehezen bírom,
de kikapcsolódom, mikor ezt írom,
mint őzike, amit kisfiú etet. Tovább »

Áttetsző vagyok-
Mint a füst, könnyű és veszélyes.
Nem lángolok, hanem elidőzök,
A ruhádon, az ujjbegyeden, nyersen a torkodban…

– És akkor…? – kérdezte Vadmalac komája, mert úgy érezte, hogy fordulóponton vannak, s kilátástalanságában eligazítást kért. – Ha most már veszített – tette hozzá, hogy azzal könnyítse meg kettejük párbeszédét.
– Ha most már nyert… – kezdte el Vadmalac az okfejtését. Így folytatta: – Tudja, hogy veszített, de azt állítja, hogy nyert, s elhiszi maga is a végén.
A koma keresztet vetett, s így kommentálta a bonyolult helyzetet:
– Egy őrült.
Nyelt egyet hozzá, megvakarta az állát, majd feltette ugyanazt a kérdést, bár az ezúttal többrétűnek hangzott.
– Akkor folytatja – mi más lett volna a válasz?

Forrás: szerző FB-oldala

Vagy elrobajló fülke
Ringó pamlagján dűlve
Elnézni, merre foszlott
A sok táviró-oszlop…

Tóth Árpádnak még csak ennyi volt az igénye. Póznák egyhangú futását követni a vonat ablakán keresztül. De a világ nagyot fordult azóta, s a modern ember semmiképp sem érheti be ennyivel. A modern ember igényének kielégítését a Frankfurter Rundschau pendítette meg, amennyiben hírül adta, hogy egy portugál mérnök korszakalkotó javaslattal állt elő. Tovább »