Nyitott könyv vagyok
egyedül egy poros polcon
olvasásra várok

(Mizantrófikus piramis)

Legfelül a kegyelmesek
mellettük az élelmesek
s akiknek a hatalma sok
alattuk a nyalalmasok
még lejjebb a bujanyalók
akiknek a kurvannya jobb Tovább »

Vadmalac valami különöset érzett a lábában, csülök magasságban. Nem fájdalom volt. Legnagyobb meglepetésére azt az érzést egy látványhoz, az enyhén rothadó vágott virágok szárának a végéhez tudta hasonlítani. Ahogy azok felszakadnak, néha még fel is kunkorodnak. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Cseke Gábor: Hadiösvények tegnap és ma. Újabb olvasónaplók.

(Hargita Népe Könyvek, Csíkszereda, 2018. A borító Ádám Gyula munkája)

Bevallom, egy kissé tologattam ezt a könyvet. Azt akartam, hogy a dedikációs sorozatban legyen a századik. Mert az ember a kerek számok bűvöletében él. A századik pedig olyan ünnepi. Olyan jubileumi. Még akkor is, ha aki írta, egyáltalán nem ragaszkodik az ünnepléshez. Tovább »

– a repülés értelméről –

szédít a föld
magasba szállnék
kék égbe látnék
szabadon is földhöz köt álmom Tovább »

Hát, mikor kint legeltetett a kanász, rosszul viselkedtek a sertések, hát, káromkodott. Oszt Péter azt mondta, hogy mér káromkogyik. Az a kanász.
– Hát majd megtudod – azt mondta Krisztus -, hát hogyne káromkodna!
Három napig vót Péter kondás. Első nap nagyon jól ment neki, mert mindent meg tudott csinyálni. Szépen maradtak a sertések, legeltek. De hát Péter unta magát. Le is kellene ülni. Hát osztán:
– Kapsz, Péter, egy kis széket! Tovább »

volt-e a kezében sörösüveg
nem emlékszem
hátrafordult és elindult Tovább »

csak felette aratott
nehezen elért győzelme
érdekelte Tovább »

Ó Ember!

Az Embert én sajnálva szeretem,
A gyűlölet nem borom, kenyerem.

Mert jó az Ember, csak a sors gonosz,
Az bujtogat, sebez és ostoroz. Tovább »

A találékony jogász

Az elsőéves jogászok, az úgynevezett „gólyák”, most teszik le az első alapvizsgát. A jogegyetem másodemeleti folyosóján kisebb-nagyobb csoportokba verődve nagyban számítgatják a vizsga esélyeit. Természetesen szó esik arról is, hogy ki mennyiből készült. Egy vidéki jogász, aki aznap kerül sorra, gyanútlanul bevallja, hogy ő a házasságjogot is megtanulta. Erre a többiek kapacitálni kezdik, hogy az istenért, ezt be ne mondja, mert ők ebből egy szót sem tudnak, és a tanár majd őket is kérdezi belőle.
– Jó, jó, ígéri ez, és bemegy vizsgázni. Tovább »

San Remo vagy Sanremo?

Megoszlanak a vélemények és történetek is, amelyek a különböző névmagyarázatokat alátámasztanák a város nevével kapcsolatosan. A ligúrok Sanrémunak vagy Sanrœmunak ejtik. Egyik változat szerint ez Szent Rémusz nevére utal. A város neve minden régi ligúr, középkori olasz és szardíniai középkori térképen is két szavasként, San Remoként szerepel. Még Mussolini is ragaszkodott ehhez a régies formához. A későbbiekben olyan teóriák is napvilágot láttak, amely szerint a Sant’Eremo összevonásából jött létre a városnév, és így egy szóban írandó. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Koszta István: Trianon árnyékában. – Erdély követei Párizsban

(Csíkszereda, 2019, a szerző kiadása. A könyv alapszövege a Nem(csak) Erdély volt a tét – kései tudósítás a párizsi konferenciáról címmel, 2010-ben kiadott kötet átdolgozott, átszerkesztett és 2019. május 15-én lezárt kézirata)

A dedikáció még friss, szerzője néhány hete nyomta kezembe a könyvet. A néhány szó nem is könnyen olvasható, de a maradék közel négyszáz oldalon annál inkább. Koszta István (1945), egykori Hargitás kollégám, több hadtörténeti munka és film szerzője ugyanis Vajda Sándort, azaz Alexandru Vaida-Voevodot, az első világháborút lezáró párizsi konferencián résztvevő román küldöttség erdélyi munkacsoportjának a vezetőjét állítja a középpontba. Tovább »

(Bálint György)

A halál történelmi emlékké teszi a kortársat; egy kissé a kort is, amelyben társak voltunk. Valóban történelemmé vált Bálint György, és történelmi színpaddá közös hazánk, Európa? A függöny leereszkedett, és amikor újra felgördült, a frissen mázolt kulisszák mögül alig-alig csillámlott át a korábbi Európa. Új színészek is léptek fel, s a régiek új szerepben; régi szerepüket csak azok őrzik, akik meghaltak. Köztük Bálint György a toronyőr szerepében. Tovább »

az a csillag nem piros
sárga meg kék
inkább tilos –
könnyű, mint az egyszeregy Tovább »

Bismarck idomította így
a Reichstagot, tehette,
mert nem csak bajjal, de
korral is jár az ész, állva
ordított a népnek, mintha
csak neki lett volna kitalálva Tovább »

őrtornyában a zöld madár
gubbaszt katatón módon
fogpiszkálózászlócskával
jelölném lakhelye csúcsát Tovább »

a fikuszok fehér könnyel
siratják a lemenő napot
s a fügefák
nagy levelei
zenélő elmebajosok Tovább »

Kicsit messze vagy,
tükrömbe bújtál – szólt a
folyó a holdhoz

Mikor Jézus Krisztus a földön járt, mentek az asszonyok panaszra, hogy verik őket az emberek. Akkor megadta nekik es a hatalmat, hogy szombaton ők legyenek az erősebbek. De amikor eljött a szombat, nem is várták meg, már pénteken kezdték verni az embereket. Másik héten már csütörtökön kezdték verni az embereket. Másik héten már szerdán. Tovább »