mikor az emlékezetek egymásnak esnek
és cifrázzák a múltbeli egeket…
igazát védi minden memória

zavarukat nem a hiányuk okozza
hanem a félsz, hogy kiderül mégis
nem úgy volt, nem az, nem vele, fél is Tovább »

Malacka a haját azért nyíratta le centisre, mert keserű lett az élete: a reményt az oroszok szétbombázták.
Egy padon ül, nem tud jobbat, körülötte romokban hever a város.
– Hatszázan haltak meg az ezerből, akikre a betonépület rázuhant.
A korporsófedél.
– Ott volt a felirat a színház épülete előtt és mögött, hogy GYERMEKEK tartózkodnak bent. Oda menekültek.
Megállás nélkül bombáznak.
– Tömegsír lett a menedékhely.
Nem sír, és kit vádoljon?

/Megjelent a zEtna címû online folyóiratban

NEW YORK

Náday Béláról azt írták a lapok, hogy megunta Magyarországot, kimegy Amerikába, artista lesz, és többet föl sem lép a Nemzetiben. Az Édes a bűn főpróbáján valaki megkérdezte:
— Igaz, Béla, hogy amerikai artista lesze?
— Szó sem igaz az egészből.
— Mégis honnan vették az emberek az egészet?
— Néhány héttel ezelőtt a Nemzeti kapujában álltam, és beszélgettem egy újságíróval. Egyszer aztán elköszöntem tőle, és elindultam. Hova megy? kérdezte ő. New-Yorkba — mondtam én. És tényleg elmentem uzsonnázni a New-Yorkba. Innen az egész pletyka, mert az újságíró félreértett, és az írta, hogy New Yorkba utazom. Holott én bizony itt maradok. Eddig beteg voltam, de október elején már fel is lépek.

Színházi Élet, 1911/29

A TEHETSÉGES

A törzsasztalnál egy ifjú fővárosi színész tartja a szót. Nem valami rokonszenves
egyéniség, sőt — a neve nem lévén kiírva, megmondhatjuk ezt is — tehetség dolgában elég gyengén van eleresztve. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy így ne szónokoljon:
— Bizony, tanulhatnátok tőlem valamennyien. Én nem élek vissza a tehetségemmel, és komolyan veszem a színészi munkát. Minden szerepemet tudom az első próbára könyv nélkül, betéve, kívülről.
Csendesen válaszolja Huszár:
— Csak éppen belülről nem…

Színházi Élet, 1911/29

Azt mondják hogy 10 évet letagadhatnék, csak még nem tudom, hogy melyik 10-et! jd

Forrás: szerző FB-oldala

csak kisujjad
semmi többet

kisujjad sem
így mész tönkre Tovább »

A POSTÁSOK

Az Ödipusz cirkuszi előadásáról számos intimitás és számos adoma kering. Lássuk mind a kettőből a legjobbat.
Kürti Jóskának éppen legjobbkor jött a nagy siker nagy öröme. A családnál trónörököst várnak, s a baby megérkezése állítólag a legközelebbi napokra várható. Kürtiék természetesen erősen drukkolnak, hogy mi lesz, fiú-e vagy lány. Az Ödipusz zseniális személyesítője a minap jelentette ki a barátai előtt:
— Ha fiú lesz, Kürti Ödipusz lesz a neve. Tovább »

(Cervantes nyomán szabadon)
,
(20.) FENÉKEN BILLENTIK

A támadást a lovag úgy képzelte el, hogy Panza parittyázik, amitől a városiak – olvasni nem tudok, ezért a tábla a város szélén számomra arabul van – megijednek, behúzódnak a házaikba, s akkor ő előrenyújtott dárdával – mivel kardját kettétörték a korábbi csatározásban, a dárdát Panzától magához vette – szóval ő beront meglepetésszerűen, a város közepén a megerősített várat elfoglalja, a zászlót, a spanyolt kitűzi a várfokra – egy zászlót elvittünk titokban Mancháról, a kutya sem védte.
No de nem éppen így alakult.
Panza lövedékei arra voltak jók, hogy a helyiek felkapják a fejük, hogy itt támadás következik, s a városkaput a Quijote orra előtt becsukják. De hát mit törődött ezzel a hős lovag, még ösztökélt engem, mintha azt képzelte volna, hogy én a masszív tölgyfából készült kaput ledöntöm.
Hogy abba belepusztulok, az nem érdekelte.
Ezért úgy tettem, mintha megbotlottam volna, amitől térdre estem, lovagom kirepült a nyeregből, tiszta szerencse, hogy a dárdája találkozott először a kapuval, és nem a feje, mert ott lehelte volna ki a lelkét.
Ekkor oldalról helybéli katonák ugrottak elő, és a hős lovagot fenéken billentették. Oda volt a dárda, oda a dicsőség.
Visszafele nem engem szidott, hanem Panzát okolta a balesetért:
– Mert nem adtál neki zabot! – kiáltotta hátra, ott kocogott Panza a megszelídült szamarán.

(Folytatjuk * Következik: *(21.) CIPŐCSKE)

A csóró, ha öltönyt kap ajándékba,
ruhát, mely nem talál szegénységéhez,
fel nem telítődik, továbbra éhez,
nem kap fizetést keskeny borítékba’. Tovább »

(Cervantes nyomán szabadon)

(19.) KAKAS A PANZA HOMLOKÁRA

Lovagomnak futotta még egy marokkói parittyára. Felszerelkezve érkezett. És tokban, úgyhogy az egerek ki voltak zárva. Lovagomban mepezsdült a vér, indult volna, de hát a parittya… Ő ugye lovagként nem használhatja, nem illik hozzá. Sok megsárgult lapú könyvet elolvasott, de a lovagok egyikben sem parittyáznak. Kiszabta hát a viselését a fegyverhordozójára, az úgyis át kellett adja a dárdáját az urának, mert a korábbi csetepatéban a lovagi kardot a megtámadottak kettőbe törték. S a kovács ígérte ugyan, hogy összeforrasztja, de akadt neki egyéb dolga, sürgősebb Katalónia meghódításánál.
Panza viszont nem állt kötélnek, végig hajtogatta, hogy neki most már nemcsak szamara nincs, az ugyanis elcsatangolt, de fegyvere sem, milyen fegyverhordozó az olyan…
Itt kissé elkomorultam, mert ha nincs háború, nincs zab, mi lesz velem?
No de a lovag ekkor előállt az őrgrófsággal, hogy akkor nem lesz belőle gróf. Ez hatott újra.
Hanem meg kell őt tanítani, hogyan is használja, mert ő már kicsi gyerekkora óta a trágya mellé volt állítva, szórakozásra nem maradt ideje.
– Így kell né! – mondta a lovag. Azzal megfogta a parittya markolatát, követ tett a bőrbe, kifeszítette a gumit, és lőtt. Igenám, de elfelejtette, hogy a fegyverhordozója előtte áll, úgyhogy a kő egyenesen a Panza homlokán landolt, amitől is azonnal kakas nőtt a homlokára.
Ordította is, hogy neki az fáj, és hogy elege volt a háborúból.
– Nem háború az – erősködött a lovag –, csak visszaszerzés. Visszaszerezzük Katalóniát – szónokolta – különben is most meg vagy jelölve, senki nem téveszti el, hogy te vagy a gróf – mondta.
Ez még nem hatotta meg Panzát, hanem akkor bekövetkezett a csoda:
Az udvar szélén megjelent egy ismerős alak, amelyik… elkezdett iá-zni. Odatrappolt a gazdájához, úgy: lefogyva, csatakosan, ahogy volt, és egymás nyakába borultak.
Úgyhogy a háború sorsa jobbra fordult. Elnyerítettem én is magam:
– Éljen Izabella!

(Folytatjuk * Következik: (20.) FENÉKEN BILLENTIK)

A 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé megnyitójára, díjátadó ünnepségére és kísérőrendezvényeire október 5. és 7. között kerül sor Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában. Részletek: https://bit.ly/G7_megnyito

Egy tiszta tálat kèrek
Egy nagy tál tisztaságot kèrek
Egy nagy tál kertet
Rigókkal tele
Egy nagy tál virágos rètet
Egy nagy tál erdőt
Egy nagy tál erdei tisztást
Holdfènnyel
Egy nagy tál hegyet
Egy nagy tál hegyi legelőt
Dús oxigènnel Tovább »

Köhög a szomszéd…
Rákos(?) a szomszéd?
Nyomaszt a hetek-hónapok
óta tartó zakatolása.
Nem a hangerő,
hanem a vélt kórisme
feszíti bordáimat.
Azbesztkesztyűvel szorongat,
s mintha a rák ragályos lenne,
falon át fertőzne,
nyárson forgat engem. Tovább »

Ötvös Károly: Újra

Újra repüljön magasra a sárkány,
Feszüljön ujjaim között a zsinór
Úgy, mint akkor…
Már a templom felett repült, mikor
Izzadt tenyeremből kitépte a szél —
Ott a felhők alatt sodorta
A fenyvesek felé. Tovább »

Mondott rövidpróza a youtube csatornán. Tegnap.Ma.

Forrás: szerző FB-oldala

Interjúsorozat Székely Ferenccel

4. Ábécésorrendben. A nemzet asztalán

Technikai okok miatt nem tudtuk közölni az interjúalanyok nevébõl készül molinódat. Pedig látom, hogy fontos számodra, és hát 117, az imponáló mennyiség. Tegyünk hát kivételt, közöljük azok listáját, akik bekerültek sorozatodba, ami eddig tíz kötetet tesz ki. Hátha az olvasót érdekli, és végigböngészi, hogy kedvenc írójára esetleg rátaláljon! Tovább »

( Ghyczy György festményéhez.)

A hosszú útat, amit megtett
Felejtené, mert hirtelen
Az új ösvény már vérveresben
Kígyózik léptei elé Tovább »

(Cervantes nyomán szabadon)

(18.) A PARITTYA

– Megvan! – kiáltotta a lovag, és a fejéhez kapott. Meg is fájdult az neki, mert a seb éppencsak behegedt, viszont a fájdalmat sem érezte, mert úgy gondolta, hogy a katalánok elleni harcban előre haladt.
– Parittyával terítettek le engem, parittya által lakolnak!
A többi gyorsan ment, legalábbis az elején. Marokkóból parittyát rendelt, mert ott készül a lejobb bőr, lovaghoz illő. A fogantyúját a helyi asztalosra bízta, és Caterinának megparancsolta, hogy szerezzen gumit, és varrja össze az egészet.
Ekkor történt meg a baj.
Az asztalra kikészített bőrt éjjel az egerek megtalálták, megrágták, felét megették, úgyhogy az használhatalanná vált, újat kellett rendelni.
No de.
Az őrült úgy fogta fel a dolgot, hogy Caterina szándékosan hagyta kint a bőröket. Hogy az egerek mocskolják meg, hogy ne lehessen belőlük parittyát készíteni, hogy ne tudja ő, a dicső lovag folytatni a katalánok elleni harcot. Szabotálta más szóval. Meg kell büntetni!
Úgyhogy Caterinát szélnek eresztették. Lejött hozzám elbúcsúzni, én mérgemben szétvertem a jászolt, ugyanis Caterina elvesztése nagyon fájt.

(Folytatjuk * Következik: (19.) KAKAS A PANZA HOMLOKÁRA)

Olyan országban, mint a mienk, ahol lendületesen fejlődik és megszilárdul az új rend, minden évforduló vagy megemlékezés jó alkalom nem csupán arra, hogy méltóképp lerójuk tiszteletünket e nép és e föld jeles egyéniségei előtt, hanem arra is, hogy kellőképpen hangsúlyozzunk egyes társadalmi és történelmi igazságokat, úgy ahogy az csak a szocializmusban lehetséges.
Romániában a románokkal együtt más nemzetiségű dolgozók is élnek: magyarok, németek, szerbek és mások, sok sok évszázada. Soraikból olyan egyéniségek emelkedtek ki, akik nem csupán nemzetiségüknek váltak becsületére, hanem akiknek politikai, gazdasági, társadalmi, művészeti, irodalmi és általában a művelődési életben elért eredményei egész hazánk közkincsévé váltak. Tovább »

A kubairól kiderült, hogy nem igazi. Ittunk már ilyeneket.
– Cse mizérije – utálkozott D. Tandru.
– Cse gevárá – bólintottam.
Nem vagyok nyámproszt.
Nekem is van zanyaországom.

Forrás: a szerző Harangoz egy rézmozsár. (Járókeret a 75.-hez) c. kötetéből. Juventus, 2021.