melegágya a kényelem
jaj
ki ne pöcköljön onnan valami
testvére a félelem
drukkol neki Tovább »

borotválkozom s látom magam körülbelül derékig nem nem a sima arcbőrért járok el ide gyakrabban mint akarnám vagy kívánva-bevallanám a leghűbb barátomhoz jövök ha már nagyon nem vagyok tisztában hogy a hozzám tapadt események alatt ki is vagyok ilyenkor kicsit el-kapargatok ilyenkor tudom itt tőle mindig pontosan azt kapom vissza amit tükröződni ha nem is akarom és nem is vállalnám beadok

Légy velem, karácsony,
ne nézd, hogy nem jászolban
születtem, és semmilyen
csillag nem vezetett hozzám,
meg a királyok is mással voltak
elfoglalva, mind a hárman, Tovább »

Uram, én önt nem ismerem
Ön visszaélt bizalmammal
Ön semmibe vesz engem
Ne fárassza magát
körkörös köröket futva Tovább »

…A parlamentekben elszaporodtak a politikai iparlovagok vagy szebben mondva: „a hivatásos politikusok”. Erre minden országban, ahol parlamentarizmus és korrupció van, ezer teóriát találnak ki, de az ezer teória alapja mégis egyetlen dolog. Az ti., hogy a parlamentarizmus minél igazabb és demokratikusabb, annál jobban bővelkedik nagy erények mellett nagy gyarlóságokban. E gyarlóságok legnagyobbja, hogy olyan emberek csődülnek a fórumra, kiknek a politika hivatás, de a hivatás szónak – kenyérkereset értelmében. (Jegyzetek a Szajna mellől / „A hivatásos politikusok” / Pesti Napló 1910. március 6.)

Folytatjuk

városi fények
vásárlók mosolyognak
Fekete Péntek

Egész éjjel hullott a hó,
vastag lett a hótakaró,
beborítja az utakat,
elő seprűt, lapátokat. Tovább »

1917. december 27.

– Na látod, ugye megmondtam neked, hogy a végén mi, nők fogjuk megcsinálni a békét, hát kinek volt igaza? Mit meresztgeted a szemed, mintha nem olvastad volna a breszt–litovszki béketárgyalás első napját, amin a német kancellár – hogy hívják? Kühlmann? – azon kezdte, hogy „Fenségek, nagyságos asszonyom, uraim”?! …hát kinek volt igaza? Mit dadogsz, hogy ebből mi következik, hogy ebből nem következik az, hogy egy nő csinálta meg a dolgot? Tovább »

Négyjegyü volt még akkor a tárcsás otthoni számunk,
Négyjegyü angyal fogta magát és röpte megállt.
Málladozó fal, barna beázás nem szomorított,
barna csomagban állt az ajándék lucfa alatt.

Budapest, 2018. XII. 22.

Karácsonyi rigmus

Sok meditálástól elalél már az, kit az ünnep
tárgyi valóján túlmutató, meghitt örömöt
lök ki magából. Jöjjön a szárnyas, bölcs kreatúra,
hozza a fényes tűlevelek pompás idejét.

Budapest, 2018. XII. 23.

Még merő zöld a rét s a hegy.
Minálunk így maradnak el
a dúlt nyarak s a szeptember,
hagyj el, Istenem, ne hagyj el! Tovább »

Gáspár Imre: Dal a karácsonyfáról

Beh szép vagy kisded fácska te,
Ott künn a fán rideg fagy,
A gallya sivár, fekete, —
Te, mint tavaszszal, zöld vagy! Tovább »

Amikor megkaptam Zsófi levelét Amerikából, éppen havazott. Feszült voltam, mint mindig karácsony előtt – valamit elszalasztottam valamikor, ami miatt sosem tudott vidám lenni a szívem. Végigfutottam a levelet: arra kért, ne haragudjak, de a karácsonyi ajándékot, amit nekem meg a lányaimnak küldött, a szüleihez címezte véletlenül, és hát el kellene érte mennem. Tovább »

A 87 éves rugonfalvi Jeddi Tamás, a híres nemesi család még élő tagja értékes családi dokumentumok őrzője, köztük annak a nemesi levélnek is, melyet ősének kiváló szolgálataiért 1640-ben Rákóczi György erdélyi fejedelem adományozott. A kiváló emlékezőkészséggel rendelkező, régi idők tanúja olyan, a családjukban apáról fiúra hagyományozódó történetet tud Petőfi haláláról, amely új elemeket tartalmaz, s egyetlen közzétett tanúvallomásban sem szerepel. A történet – mondjuk legendának – már azért is figyelemreméltó, mert dédapja, Jeddi Pál szintén Bem apó oldalán harcolt a fehéregyházi csatatéren, ott látta Petőfit is, s az általa elmondottakat „betéve”, tudta családjuk minden tagja.
Kétszer is felkerestem Jeddi Tamást, s mindkét alkalommal, némi, de jelentéktelen eltéréssel mesélte el ugyanazt a történést. E kettőből, rövidítésekkel, néhol csiszolva mondatain, áll össze az alábbi történet. (KT) Tovább »

nagy
bőrkötésű
könyvet vesz kezébe
a kétkedő öregúr Tovább »

Narancsot viszek neki
és öt szál gerberát,
de rájuk sem hederít –
ujjait mélyeszti görcsösen
a takaróba,
mint két gereblye fogait – Tovább »

(Részlet egy2017-es televiziós interjúból, amelyben Al Ghaoui Hesna felfedi Félj bátran! c. könyvének belső mozgatórugóit. Készítették: Ott Anna – Valuska László)

Jól sejtem, hogy nem a félelmet kutattad, hanem a benned lévő félelemhez kötődő kérdéseket?

Igen, abszolút így volt. Biztos közrejátszott ebben az is, hogy sokáig háborús terepekre jártam forgatni, és a félelem nagyon esszenciális része volt a munkámnak. Nem csak azért, mert ott találkoztam félelmetes helyzetekkel, amik közül sok sztori még bennem is feldolgozatlan, és biztosan ez egyfajta terápia is, hogy erről beszélek, írok sokszor. Azt is észrevettem, hogy amikor másokkal beszélgettem a munkámról, akkor őket is elsősorban ez érdekelte. Mintha arra vágynának, hogy én adjak nekik egy receptet a félelem nélküli életre. Tovább »

(Már csakazért sem!)

Egy korszak, egy korosztály, egy korszellem legfőbb üzenetét, egy korunkbeli értelmiségi nő közlését hordozza a cím: Félj bátran. Al Ghaoui Hesna könyve utolsó mondatában, egész szellemiségében, szinte fejezetenként is hordozza ezt a kívánalmat. (Bookline, Libri Kiadó, Budapest, 2017., 344 oldal) Azaz inkább vallomást, óhajt, figyelmeztetést, magabiztos sejtetést, világképet – és megoldást. Arról és azért szól: remélheted, hogy nem kell félned, akarhatod, hogy ne kelljen félned, fohászkodhatsz azért, hogy félelem nélkül lehessen élned – de a megoldást sosem tudhatod, a váratlan mindig elkaphat! Így azonban nemcsak életszerűen élni nem lehet, hanem létezni sem. Amit tehetsz: végiggondolod, mérlegeled a legrosszabb esélyt is, elszámolsz a lehetséges veszteségekkel, és azután belevágsz a megoldásba, megtalálod módját, hogyan lehess úrrá a félelmen. Félj csak! – ezt üzeni a világ, a környezeted, a bizonytalan, az ártó összhatás. Csakazért sem! – ez meg a méltó válasz. Bátran félni – önmagában is nyereség. A hasznon, az elszámolnivalón, a lehetségesen messze túli egyensúly méltósága…! Tovább »

az alázatnak egyetlen formáját ismerem s azt sem ember produkálta hanem egy faág amely a hó súlya alatt addig hajolt amíg elpattant lerázni a fehér terhet nem tudta nem akarta teljesen mindegy esélye ezer volt rá mégsem tette szinte látszott rajta ez egykoron felhőkkel ismerkedett s most azt hitte egy ilyes fagyottan rajta megpihent…e csodát szusszantában zavarni képtelenség