A KIFLI CSÜCSKE

Ez a história a Magyar Színház társalgójában történt próba közben. Huszár Károly egy sóskiflivel foglalatoskodott. A foglalkozása abból állt, hogy a kiflit megette. Azaz hogy nem egészen. A két csücskét letörte, és letette az asztalra. Tarnai, aki ezt a különös procedúrát végignézte, megkérdi:
— Hát te nem eszed meg a kifli csücskét? Hiszen az a legjobb!
— Nem eszem meg, amióta tudom, hogy a pékek sem eszik meg, azóta mindig letöröm a két csücsköt.
— Miért nem eszik meg a pékek a kifli csücskét? — kérdezte persze erre az egész társaság.
— Mert ha megeszik a csücskét, nem tudják eladni a kiflit — mondta Huszár, és gyors léptekkel távozott az ajtón.

Színházi Élet, 1911/18

Tovább »

Nemes Nagy és Pilinszky szerint a vers a sorközökért íródik,
és én körvonalakat látok beléjük,
ők persze nagy rejtőzködők vagy misztikusok,
bár aki rejtőzik, az is megmutatja magát,
és vannak a Weöresök és Pessoák, Tovább »

Egyszerre volt író, karikaturista és „stand up-os”, bohém életű és végtelenül szomorú. Emléke egyre jobban megfakul, s habár utca és színház is viseli nevét Székelyudvarhelyen, no meg szobra is van, egy igazi, nagy monográfia még mindig hiányzik. Az utókor talán azzal tudná megkoronázni az életművét.

Tovább »

Noha a nemrég lezárult Kolozsvári Magyar Napokkal kapcsolatban a közösségi oldalakon megjelent fotók leginkább a nagy tömegeket megmozgató koncertekre utalnak, el kell mondanom, hogy az alaposan átgondolt, kisebb rendezvények láncolatának legalább olyan szerepe volt a sikerben, mint a zenés nagytestvéreknek. Újságíróként számomra a legnagyobb szakmai élményt Kiss Ágnes társadalomkutatónak az idén a Kriterionnál megjelent Finomhangolás című könyve jelentette, amelynek a teljes címe így hangzik: Koordináció és kontroll a szovjet típusú cenzúrarendszerekben. Romániai példák, 1949-1989. Tovább »

nézem a rongyok ruhák kacatok
gyűrődéseiben a groteszk arcokat
pont így sosem gyűrődnek máshol
s pont ilyen figurákat mások nem látnának
az én kacatjaimban Tovább »

Fehér azalea
Bokrosodik, nyílik
Hófehér szeretet
Irgalomban bízik
H betűje hófehérnek
Szilárd és egyszerű
Oszlopai égig érnek
Vízszintese terű
Alatt sem roppan meg Tovább »

Vedd a tollat.
Kiömlött a tinta.
Írd ki a szíved.

lelépek a tenger visszavár
gyűrött paplanjában ringó sirályok
Lear királyt játszik egy kormorán
szétosztja köztük az egész országot
a ladikból egy halász integet
vörös szakálla tengerfenékig ér
szemében elsüllyedt hajók
úgy int mint ki vissza sose tér
egy bolond ül a parton szemlesütve
számolja a homokszemeket
s míg sminkeli arcát a hold
ujjai közt szétmorzsol egy követ

Forrás: szerző FB-oldala

ellobbannak nagy erők,
és elhamvadnak szép színek,
elporladnak az erdők,
de te mégis úgy hiszel, Tovább »

ne őszinte légy
mondj valamit, ami jó
ne beszélj folyton, csak hogy
ki-be járjon a levegő a szádon
mondj valamit, amitől
megtelik a száj nevetéssel
és sírásig megindul a szív Tovább »

molyszamurájok
halnak a barna kávé
mély tengerébe

Budapest, 2022. VIII. 25

Sziromesőben áll a néma erdő,
vörösbegy húz át fölötte hangtalan,
csobban a forrás, víztükrén szendergő
csalogány képe inog, míg gondtalan Tovább »

megbotlom a sok kacatba’
most nyugtatót nem veszek be
mert hogyha kihúznám estig
mikor az eget sötétre festik
rám jönne a csendes álom
és elaludnék instálom

Budapest, 2022. VIII. 26.

tudjuk: augusztusban minden sokkal többet szendereg,
[ mint egyébként.
ébredéskor alig várod már, hogy visszadőlj,

hisz a virradat épp csak egy virradatra nem emlékeztet.
költözz a dristorba)1 vagy egy picit még távolabb,
s így meghosszabbítod az életed:
az idő itt nem rohan veszettül, mint a belvárosban.
a cél pedig szentesíti az eszközt, s a somidan kocsmában
a haverok ugyanazok – száz év múlva is.

igen, igen. térj csak ide vissza,
várnak mindazok, akikkel itt egykor illogattál,
sőt azok is, akik – némi sírban töltött idő után –
visszatérnek, nehogy szomján haljanak már.

rendeljek valamit amíg ideérsz?
gyere, itt mindig nyitva tartanak,
s ha mégis bezárna, poharadat kint hagyják
egész éjjel a holdfényben,

hadd élesedjen a szesz, s a fűszálak hajtsák fejüket
poharad szájára, s kortyoljanak bele,
mintha már pihentél volna fű alatt, mintha a fűszálak régi jó
barátok lennének,
hiszen te ébredéskor alig várod már, hogy visszadőlj.

1) Dristor – Bukaresti negyed.

Forrás: A negyedik szív. A kortárs román irodalom antológiája. Tiszatáj könyvek, Szeged, 2022. Fordította: E. Ferencz Judit

Sóhajtozz csak,
ez is mint a többi,
a csinnadrattás Katalin-esték,
ajándék-dömping,
émelyítően túlmézelt köszöntök, stampedlik cincogása,
fö-fö gyönyörűségként a zabálás csámcsos órája,
ez kell, ez való minékünk,
fölrakni mind, gyerünk, fényességes szépszerként az önelégült
mosolyt, éjfélig tündököljék nekünk,
nekünk,
ide mindent nekünk,
Pfuj,
sóhajtozz csak,
éjfélig ezek innen el nem mennek, nem ám,
odanézz,
tokaremegösen mulat a gőg, dülledt szemmel az alkohol tüzelte
férfi vágy a farod felé sunyít,
tűrni,
tűrni ügyesen színlelt örömmel, Géza kívánsága ez,
a kapcsolatok, szívem, azokat ápolni kell, csak így boldogulunk,
ugye érted,
hát persze, érted,
muszáj értened,
Géza figyelmes, Géza okos, Géza
nagy stratéga,
eltervezi a dolgokat, véled meg kikedveskedteti a megvalósulásukat,
ó, átkozott zsarnokod,
őérte történik minden, most és mindörökké, Tovább »

A Der Spiegel tudósítása szerint az elmúlt hetekben Spanyolországban ismét fellángolt a vita akörül, hogy ki ölte meg a XX. század legjelentősebb spanyol költőjét, Federico García Lorcát.

Ismeretes, hogy 36 évvel ezelőtt, 1936. augusztus 17-én, egy hónappal a spanyol polgárháború kitörése után Granadában, barátjának a házában fogták el a harminchét éves Federico García Lorcát, s a költő Viznar falu mellett vesztette életét a kivégzőosztag golyójától. Holttestét és egy másik kivégzett férfi tetemét valahol a falu környékén temették el. Mint ahogy ismeretlen maradt a sírhely, éppúgy nem tudni azonban, hogy ki volt a nagy költő gyilkosa. Tovább »

Gyermekeim, rátok hagyom Istentől kapott Kertemet:
a végtelen mindenséget, e sokdimenziós teret,

a határtalan Tejutat, csillagok milliárdjait,
Naprendszerünk sok csodáját, ahol a napszél megvakít, Tovább »

ÜNNEPI BESZÉD

A Nemzeti Színház titkára, Palásthy Géza, a színház főtréfacsinálója. Ami a kezén keresztül megy, abból tréfa lesz, akár írásban, akár tettben. Hogy ez a tulajdonsága mennyire közismert, legjobban jellemzi a következő eset. A Farkas-Raskó-díj ünnepélyes kiosztása estéjén Tóth Imre igazgató ünnepélyes beszéd kíséretében nyújtotta át a kitüntetett Garamszeghy Sándornak a barna bőrerszényt, melyben az aranyakra váltott hasznos megtiszteltetés volt. Komoly, buzdító beszédét a következőkkel fejezte be:
— Most pedig fogadja el tőlünk ezt az erszényt —, kérem azonban, hogy rögtön nyissa ki és számolja meg. Mert ez az erszény mostanáig Palásthy kezében volt.
Dicséretére legyen mondva a jókedvű titkárnak: az aranyak rendben voltak, sőt meg is toldotta őket a saját zsebéből egy vadonatúj egyfilléressel.

Színházi Hét, 1911/16 Tovább »