A szerző önarcképe
Amikor New Yorkba költöztem, az esős napokon – ha csak tehettem – kimentem a városba az esőben mászkálni, és áhítattal néztem a New York-iak csudaszép színes esernyőit, valamennyi, mint valami színes mese. Jött egy piros valami reklámmal rajta, majd egy kék sietett el mellette Apt. 5 felirattal, amit sosem fejtettem meg azóta sem, akkor sem, amikor minden harmadik ernyő a városban ezzel a felirattal jött szembe velem. Tovább »
jeruzsálemben a golgotára
gondosan kikövezett út vezet
ahol a kínszenvedést nyomokban
sem tartalmazza már a kövezet Tovább »
Kolbászt töltöttek a nappali széles asztalán Malackával. Vadmalac arra koncentrált, úgyhogy elsőre nem is értette a kérdést.
– Belőled maradt egy rész a Bükkben, vagy egy részt a Bükkből magaddal hoztál? Tovább »
Pompázik a tél s a hideg. Vagy inkább: grasszál. Pedig csak: jogaiba lépett az elbuherált tél. 2018. február 26., hétfő, nyolc óra. Székelyudvarhelyen mínusz 11, Sepsiszentgyörgyön mínusz 11, Csíkszeredán mínusz 12, Gyergyószentmiklóson mínusz 14 fokot jeleznek a székelyhon.ro portál szerint. Kolozsvárott csupán mínusz 8 fok van, Marosvásárhelyen ugyanannyi. (Ezek mindenben versenyeznének.) Tovább »
Még több fotó a szerző blogján: https://steigit21.blogspot.ro/
Úgy gondolom, s hibául ez ne róvassék nekem: agyon fogjuk szeretni szép hazánkat. Ha valaki kijelenti, sőt óhajtó hangon mondja, hogy éljen a haza: minden bűnei meg vannak bocsátva. Ha képviselő, akkor rögtön nagy államférfiú. Ha író, rögtön jeles író. Ha művész, rögtön kiváló művész. Tovább »
Titokban minden ember vágyik arra, hogy más legyen, mint a többiek. Különleges! A szó jó értelmében legalábbis. Tovább »
egy irodalmi esten vagyok
unom
facebookon olvasgatok Tovább »
Az akácfákat eltüzelték.
Egykor bújtattak a kert megett,
De egy nem fájó tüskét hordok,
Az akácfa örökségemet.
Izland, 2018. február
E. Vilmos, alias Bélyeg Vili, csíkszerdai túratársunk, avagy egy túranapló 1980 aug. 20 – 31. között)
Induluuunk! – szirénázott reggel 7-kor túravezető János! Nemsokára kiadós hátszéllel eveztünk Román Sáska felé. Az éjszakai vad szél sehogy sem akart csillapodni. Aki az előző napon nem vett részt a piabeszerző expedícióban, annak nem volt edzése, és égnek álló sörénnyel, borzadva egyensúlyozott a 30 m magas Nagy Balkon 50 centi széles párkányán, s később a rozoga, foghíjas függőhídon, amit csak hajszál tartott, hogy le nem szakadt a Nérába. A biztonság kedvéért egyenként tipegtünk át rajta, nehogy a túlsúlytól felmondja a szolgálatot. Tovább »
egy óbudai hermelinre
hullámzó boa a parkolóban
óvatos mint egy macska
hosszú mint három mókus Tovább »
Meghal a remény?
Hát akkor eltemetjük.
Hol itt a hézag? Tovább »
Torda fölött a farsangnak idő előtt nyaka törött,
az ég kékje, mit sem sejtve, maszkabálhoz öltözködött:
ott, ahol az ember lakik, ég-kisasszony
mocskos szürke lepedőbe törülközött, Tovább »
(Kultikus sci-fi regény)
Immár teljes egy hete bámulta ő is meg mi is a 3 D-s TV-k holografikus képeit, az egyetlen eszközt, mely összekötött bennünket a külvilággal. Már napok óta nem láttunk mást, mint földrengést, kiáradt folyókat és néhány mérgesen köpködő tűzhányót szépen szóló frázisokkal spékelve: kitartás, testvérek, nyugalom! Még néhány nap és helyreáll az egyensúly. Tovább »
A 19. század jeles festőművésze, a mindössze 33 évet élt Paál László (1846–1879) elpolgárosodott nemesi családban született az erdélyi Zámon. A rajzolás és festés iránti érdeklődése már egészen fiatal korában, az aradi rajziskolában megmutatkozott. Apja kívánságára érettségi után mégis jogi tanulmányokba kezdett Bécsben, ám ott inkább a képzőművészeti akadémia előkészítő osztályát látogatta, s hamarosan fel is vették ebbe az intézménybe. Tovább »
Vannak szent dolgok a világban, amikhez nem szabad nyúlni. Illetéktelen kezekkel, rossz indulattal, elefántként a porcelánboltban. Ezt a veszélyt éreztem a facebookon, interneten, amikor felteszi az ember az alkotásait, és boldog-boldogtalan hozzászól, belerondít. Tovább »
A fa vonaglik,
zokog a szélben,
mintha sejtené:
belőle metszik
ki a koporsót. Tovább »
Ma is szinte eufóriás jóérzés tölt el, ha újraolvasom a Megyei Tükör első lapszámait. Azért csak szinte, mert ebbe a jóérzésbe bizony jó adag szkepticizmus is belevegyült. Mindannyian tudtuk, hogy ’56 és ’58, Nagy Imréék kivégzése után, aki reménykedett azokban az eszmékben, amelyek úgy feldobták az előttünk járó fényes szelek nemzedékét, azokat – enyhén szólva – nem lehet komolyan venni. Fiatalok voltunk, optimisták, szerettük az életet, de tudtuk, hogy ebben a reális szocializmusban nem lehet bizodalmunk. Tovább »
(a kommunizmus áldozatainak emlékére…)
Idegen tájak vonszolnak téged
testeden vasfüvek ütnek lyukat
bordád közt puskatus ontja a véred
kihúznak alólad minden utat Tovább »
Még több fotó a szerző blogján: https://steigit21.blogspot.ro/
Ettől az állomástól jó darabig 75 km/óra a megengedett sebesség, több a kanyar, nem véletlenül nevezik az itteniek viccesen Rió de Kacskaringónak. – Nos, kiragadtam e mondatot Aki mellett elsuhan a táj címmel, Színhelyek felcímet viselő sorozatomban, az 1989-es év januárjában megjelent cikkemből. Tovább »
Akit a falu nyelve felkapott,
Útban a halhatatlanság felé,
Mert szájról szájra adják tovább,
S születnek: mondák, népmesék…
Pusztai Péter rajza
