A lourdes-i Mária összeszedte minden csodatévő erejét. Újra istenek alkonya van. Költözőben van már a legjámborabbak hite is. A lourdes-i Mária még egy utolsó vergődéssel akar a szívekre hatni. Önök olvashatják. A lourdes-i forrás csodákat mível. Elvisznek egy haló leányt, egy árnyat, aki kerek esztendő óta járni sem tud már. A lesorvadt teremtést bemerítik néhányszor a forrásba. Tovább »
Ült az ágya szélén, és nézte a testét. Már amit abból ülve látott – a lábát főleg.
Hogy az milyen kicsi, azaz az egész olyan esendő, semmi a környezetéhez képest. Csülök, pata beleszámítva.
Meg volt lepődve, nem gondolta volna, nem gyakran figyeli a testét. Tovább »
Csehország legismertebb fürdőhelyén a múlt évszázadok során számos magyar keresett gyógyulást. Közülük talán a leghíresebb Arany János (1817–1882) volt, aki epebántalmait enyhítendő, 1869-től hét esztendőn át a nyár egy részét ott töltötte. Tovább »
A leány egyedül maradt.
Mintha a láz gyötörné, reszkettek tagjai, rázkódott, remegett, a hideg veriték gyöngyözött homlokán.
Miért tanult emberi hangokat érteni? Miért kellett emberi sziv mélyébe látnia? Miért hagyta el erdejét, fenevad társait? Örülhetett volna tovább is a napsugárnak ott, lehetett volna nyugalmas állat, melynek nem fáj a lélek. Miért kellett lelkét föltalálnia? Most a lélek meg fogja őt emészteni.
A tudás nem boldogit… Tovább »
Mindent egybevetve, Szófiát nem tartom látványosan szép városnak, már csak azért sem, mert nincs egy valamire való folyó a közepén, ami minden fővárost megszépít.
Másnap belekeveredtünk a bolgár augusztus 23-ba! Mivel az ünnepre való tekintettel egy csomó utcát lezártak, nagyon nehezen jutottunk el az autóbusz állomásig. Végül nem oda mentünk, ahová akartunk, hanem Borovecbe a Rilai-kolostor helyett. Tovább »
Nagyon bűnösek a nagyok, mikor elfelejtik, hogy ők is voltak kicsinyek. Iszonyúan bűnös az a mód, mellyel mi a gyermekeinket neveljük. Mi elfelejtjük mindig, hogy a mi gyermekeink is emberek. Bután és cinikusan hangozzék bár: a csikónak szabad lónak lenni, a bocit is kis marhának látjuk, de a gyermekben nem akarjuk meglátni a kis embert, az eszes kis embert, akinek vére van, agyveleje van. Tovább »
A napokban a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) újabb trófeával gazdagodott: Elekes Ferenc barátunk ugyanis reábízta, megőrzés végett, s hogy minél könnyebben elérhető legyen, 2017-ben megjelent Bekameron c. kötetét, amelyről a szerző ezeket árulta el az egyik belső oldalon: „Ennek a könyvnek minden sorát a felhőkből szedtem össze. Onnan, ahová a FERIFORMA-című blogomat menekítettem. Ez a könyv a blogbolondok könyve.”Tovább »
A robotok, pardon, kiborgjaim kitörő örömmel fogadtak.
– Elképesztő! – ámult el édesanyám. – Már sok robotot láttam már, de a tieid mindegyiknél emberibbek. Jézusom, ezek a szörnyetegek is robotok? – rezzent össze, amikor Panthera meg a társai is előbukkantak. Tovább »
Szidónia 35 éves volt, amikor az első jelzést megkapta: a barátnőjével sétáltak, pletyóztak, észrevette, többször meg kell állnia, hogy be tudja fejezni mondatát. Amikor ez többször megismétlődött, pont a szülinapi bulija vége felé, elmesélte Zoránnak, az élettársának, s jót nevettek rajta. Zorán szerint nem kell annyit pletyózni, s főként nem futólépésben. Tovább »
Vannak emberek, akik – kezdeném a mondandómat, de lehanyatlik a tollam. Mindjárt mentséget, magyarázatot keresek annak, akiről-amiről írni szeretnék. Hogy abszurd világban az a normális, aki úgy gondolkozik, ahogy lehet. Abszurdisztánban normális az abszurd. Tovább »
Igen, ez az emberközelség egyik fő jellemzője a 80 éves marosvásárhelyi fotóművésznek, Bálint Zsigmondnak. Ez a címe – Emberközelben – a Bernády Házban nyílt nagy sikerű jubileumi tárlatának és a Communitas Alapítvány támogatásával, a csíkszeredai Pro Print Kiadó gondozásában kiadott szép albumnak is. A kiállítás igen elismerő közönség- és sajtóvisszhangnak örvend, az ünnepelt könyve fotósként is jól ismert kollégája, Ádám Gyula gondos, ötletes műszaki „tálalásában” került az olvasók elé. (…) Alább a háromnyelvű, elegáns könyv előszavából közlünk részleteket. Az írás szerzője a Bálint Zsigmond munkásságát évtizedek óta nyomon követő Nagy Miklós Kund.Tovább »
Contains information related to marketing campaigns of the user. These are shared with Google AdWords / Google Ads when the Google Ads and Google Analytics accounts are linked together.
90 days
__utma
ID used to identify users and sessions
2 years after last activity
__utmt
Used to monitor number of Google Analytics server requests
10 minutes
__utmb
Used to distinguish new sessions and visits. This cookie is set when the GA.js javascript library is loaded and there is no existing __utmb cookie. The cookie is updated every time data is sent to the Google Analytics server.
30 minutes after last activity
__utmc
Used only with old Urchin versions of Google Analytics and not with GA.js. Was used to distinguish between new sessions and visits at the end of a session.
End of session (browser)
__utmz
Contains information about the traffic source or campaign that directed user to the website. The cookie is set when the GA.js javascript is loaded and updated when data is sent to the Google Anaytics server
6 months after last activity
__utmv
Contains custom information set by the web developer via the _setCustomVar method in Google Analytics. This cookie is updated every time new data is sent to the Google Analytics server.
2 years after last activity
__utmx
Used to determine whether a user is included in an A / B or Multivariate test.
18 months
_ga
ID used to identify users
2 years
_gali
Used by Google Analytics to determine which links on a page are being clicked
30 seconds
_ga_
ID used to identify users
2 years
_gid
ID used to identify users for 24 hours after last activity
24 hours
_gat
Used to monitor number of Google Analytics server requests when using Google Tag Manager