Ha felépítek egy lépcsőházat, gyanítom, az egyik ajtó mögöttKerölájn kirúzsozza az ajkát,reggelig pizsamaparti lesz,a szomszéd majd sztrókot kap,ha üvölteni kezdenek a hangfalak.A bútorok feddhetetlenek,a lakk bódító szagátólesik transzba a rendőr,megdorgál, megvágja a zsebedmajd teherbe ejti a járgányt.

– mert néha szavaidba botlom – Sebet ejtett rajtad az Isten,sajognak benned a népdalok, remeg az ideg, ha a korsó borase fehér leányka, se vörös bikavér.A múlt galamblelke szárnyra kel,magával viszi a csontozatot,agyagtested állványaitszétbontja, inaid, velőd, agyadtanulmány tárgya lesz,lábadnak nyoma sem marad.

A fárosz őrtorony, magasles, kidob a tenger, mint Kronosz Poszeidónt,Isten veletek, hableányok!Párnámban libatoll,kezemben fekete egér,anyaföldbe markol az ég, fülembe harapsz, te gyanúsított,a Szentlélek kócos trollja,öltözz fel, ébred a lakónegyed.

– a Jézusra legyintőnek – Nem ismerlek, rég kiestél a repülőgépből,ha nem lenne színes ejtőernyődbedöglene a memóriám,akár a tengő-lengő koporsószavak.Betűkbe temettem annyi hónapot,hümm, hümm, mondád, a formavers érdekes,aztán visszamásztál a fára.

Kétszer két éve matematikusan,földi kézzel mészkőből raktam tornyot,sár volt és cement körös-körül. Ásító ablakszemek mögöttPárizson gondolkodtam,a strófák és srófok udvarán.

A legkönnyebb terhem vagyígy, a hatvanhetediken,lopni rég megtanultam, tizenkét év húzza a zsebem.Letéptelek majd’ mindenkiről,és eljátszottalak.

Fél kettő volt, az árnyékodott berregett a csengetésben.Hangod mély, rekedt, hagyd abbaszóltam rád jó párszor,bele fogsz dögleni.

Mert sem állami, sem privatizáltboltokban, kiskocsmákbannem voltál jelen, szülővárosomelvtársi, úri alkalmazottjakéntmegszerettem a vaskemenceproduktív futószalagát.A vegyszeres hordókban vasklorid,rizikós, frankofón küllem,levitáltak az ipari filmlapokreggeltől késő délutánig.

Ó, ez a vers nem olyan meredek,mint a többi. Selymes és illatos.Az árok szélén pitypangot szedek.Mi mást tehet egy szegény asztalos?

Úgy látok, mint a vak —megérzem a guruló labda auráját.Egyetlen érzékszervem sincs,tájékozódásom a gránát-repesz vagy a szélmalom receptje —magát az iránytűtfel sem ismerem.

Vonat sípol, mint általában,késnek az ébredések,a sötétség zsibbaszt,huzatos folyosó a holdfény.A pecsétes padon matiné,szemlencsén rögzített enyészet,varrott-foltozott lobogóbacsavart rideg fátum,áldozat, vakmerő attitűd,esetlen patriotizmus,két horkantás közötttévelygő történelem.

Történt egykor az URSUS-ban Egy asztal tömény,egy teríték kolbász babbal –szánkózik zsíros tálcánaz állami gondviselés;irigy kis családok,kopott asztaltársak,magány-egyletek.

Langymeleg sárban,ökrök, bivalyok gyalogútján,agyagos földbőlnőtt ki a lábam.Csípők hullámoztak a talpam alatt.

– mint a Húsvét-szigeten – A képernyők színes dagályakoreszembe jutnak a középhullámokáthallásai, a lázadó nevekbabérja, játék és muzsika,az Astoria szálló hallja,óvatosan rejtőző anyanyelvünkEurópa tiltott felségvizein,Kolozsvár szabad erdejében,a bükki fák között.

a génhibás almafaelfelejtette a virágzástviszont megtanult járni repülni – hegyeket mászott majd űrképeket készítetta gyilkos ózonlyukakról;

Csalogatnak az éjjelek,rám förmednek,utánam kiáltanak.Mi dolgod itt?A rücskös szavak tagokra bontvakínálgatják az édent,