(Befejezés helyett Cseke Gábor olvasónaplójához) Daily Kuin, „Hajnalcsillag” pueblo indián az új-mexikói Jemezből. Vele és navaho feleségével, Metasonyával, „Tiszta Éggel” Massachusettsben, a rutlandi pow-wow-n találkoztam 1976-ban. Találkozásunkból igen szoros barátság alakult ki, évek során gyakran találkoztunk pow-wow-kon, meglátogattuk egymást, és állandóan levelezünk.

Gergely Tamás: A diktátor húga Szarnak rájuk, a „boldogok”-ra, magyarán. Úgy tűnt, már mindent láttunk Észak-Koreát illetően, s hát mégse: azt hallom, a vér is megfagyott bennem, hogy magas rangot kapott a vezetésben a kondukátor húga. Most mindegy, hogy hol: az állami, vagy a pártapparátusban (osztályvezető-helyettes a Koreai Munkapárt központi bizottságában, derül ki, amikor utánanéztem), hiszen […]

A veszprémi születésű s Londonban elhunyt Kutasi Kovács Lajos (1920–1995) újságírónak indult, a második világháború után Budapestről kivándorolt Németországba, majd Braziliában telepedett meg, ahol a Dél-amerikai Magyar Hírlap kiadója és szerkesztője, később a Szabad Európa rádió, illetve a BBC munkatársa. Számos amerikai expedícióban vesz részt mind a földrész déli, mind északi részén.

(Olvasónapló) Szürke Bagoly a láthatáron Nagy visszhangot keltett a huszadik század első felében egy bizonyos Wa-Sha-Quon-Asin (angolul: Grey Owl = Szürke Bagoly) írásainak feltűnése az angol könyvpiacon, amelyek hamarosan sikerkönyvvé is váltak (A vadon fiai, Két kicsi hód); ezekben szerzőjük eredeti szemlélettel, mély emberi ragaszkodással ír a sajátos természeti életmódról és szemléletről, indián embertársairól, az […]

Magyarország alaposan kivette részét a szenvedésekből, a vesztes háború terhei megviselték az országot és fővárosát. Pedig a főváros éppen ezekben az évtizedekben csodálatos fejlődésnek indult, lakóinak száma 1910-re elérte a 880 000 főt és gyorsan kúszott a milliós nagyságrend felé. Középületek, bérházak sokasága alakította ki a belső kerületek ma is jellemző képét. Amit a külföldieknek […]

(Olvasónapló) A kérdésen sokszor eltöprengtem már, de az valahogy mindig megmaradt szónokinak; annak dacára, hogy a gyermekkor engem is, mint annyi mást, rajongó lelkesedéssel szállt meg a rézbőrűek életformája iránt. Az indián-láz, amely elsősorban olvasmányok felől és habzsolt olvasmányokban nyilvánult meg, magasra szökött, aztán hamarosan lelohadt – elmúlt, semmivé lett, a valamikori egészen otthonos indián […]

Beszélő ecset (Részletek) A játéknak sosem lehet vége. Vár a csúcs. Az üres Várhoz kötnek az önismeret szálai. Maradj velem. Minden akkor kezdődött, hogy magamra leltem, egyszer fent lebegtem, máskor lent hevertem, lábnyom voltam sárban, fűszál iszapban, ólmos eső verdeste a tédem. Sziporkázó fény, sistergő zuhogás. Maradjatok velem.

Arról készültem jegyzetet írni, hogy Klaus Iohannis összeférhetetlenségi perében és a január 14-i per után mit várhatunk az igazságszolgáltatástól. De a hazai igazságszolgáltatástól én már nem várok semmit. Semmi jót. Időközben ugyanis ítéletet hirdettek a Mikó-perben.

Bölöni Domokoshoz Nincs abban új, ha azt mondom, sem élni, sem meghalni nem érdemes. Akkor most mi a tennivaló? Mert valamit tenni kell, hogy legalább ne szenvedjen az ember!

Egy közismert filozófiai vonatkozású vicc szerint akik a sötétben az elefánt különböző testtájékait tapogatják, az állat más-más részmeghatározását adják meg. Ugyanígy viccelnek velünk a színházi nyelv megújítóiról, megújításáról értekező mindenttudók is, hiszen: 1. elfelejtik, hogy a szövegkönyvet is valamilyen nyelven írják; 2. hogy ez a fogalmi természetű nyelv irodalmi nyelv is; 3. továbbá, hogy ilyen […]

„Nincs felelőse Kiss Elizeus megaláztatásának?” – olvasom a címet, majd a cikket a maszol.ro-n, és arra a következtetésre jutok, ami különben a feltevésem is volt egyben: dehogy nincs. Ez a felelős pedig nem más, mint az erdélyi társadalom világnézete és értékrendje.

„Az őrölt kávénak persze jó illata volt, de hát sok mindennek volt jó illata: a vasárnapi kakaónak, a fűnek, a rántott húsnak, az anyám hajának, az azóta kihalt tavasznak és a talányos tárgyakkal teli trafiknak.” — Zeke Gyula szép kávéhermeneutikai könyvéből, a Volt egy feketémből másoltam ki ezt a passzust, egyrészt az azóta kihalt tavasz […]

Újabb körlevél a világhálón, nekem (és még 999 kispajtásnak) címezve. Döbbentem tapasztalom, hogy senkit sem ismerek közülük, azt sem, aki az egészet a nyakamba zúdította. Mi van a levélben? Tíz jótanács az egészséges élethez.

Írok va­la­mit, ami­hez meg kell néznem Mára­ma­ros térképét. Bi­zo­nyos fal­vak ne­ve­i­re van szükségem, a di­gitális on­line térképek­nek köszönhetően villámgyor­san meg is találom, amit ke­re­sek. Ami­kor végzek, nem csu­kom be az ab­la­kot a képernyőn, ha­nem legörge­tek délre, látni aka­rom, hogy mi­lyen messze is van pon­to­san Ma­rosvásárhelytől, a szülőváro­somtól.

Tudósításban olvasom az idei vásárhelyi könyvvásárról: „Van jövője a könyveknek – ezt bizonyította az a tény is, hogy a Színház téren 170 diák Babits Mihály Ritmus a könyvről című versét szavalva nyitotta meg az idei könyvvásárt.” Idézem én is két szakaszát: És azt se mondjátok, hogy elég a könyv már, hogy sok is az írás, […]

Tegnap, november 13-án, 82 esztendős korában elhunyt Zöld Lajos újságíró – ahogy egyszer nevezte magát: „csak újságíró és nem is a silányából”. Évtizedekig állt ellen a gyilkos kórnak – most megadta magát. Elfáradt. Szinte az utolsó percéig dolgozott – kombinált, nyüzsgött, értéket teremtett. Egyik tanítómesterem s első főnököm  volt, a hajdani Ifjúmunkásnál. Tiszteltem, de tartottam […]

Zeng a net, hogy Ponta vagy Johannis, hogy Iohannis vagy Johannis, hogy az a kurva RMDSZ, hogy az az amatőr EMNP, hogy Toró lemondott, nahát, hogy de nem hagyták, még nahátabb… Nekem meg kedvem lenne egy-egy fülbe, egy-egy folyamatosan beszélő, de semmit nem látó ember fülébe beleüvölteni: MEGERŐSZAKOLTAK EGY SZATMÁRI SZÍNÉSZNŐT!

Tisza a frontra készül Budapest, 1917 jul. 12. Tisza István gróf ma óriási nagy beszédet mondott. A beszéd alatt a volt miniszterelnök nem a jövőbe nézett. Hátra tekintett a múltba s arról beszélt, hogy ami volt, hogy volt, mint volt. Benne volt a beszédben minden és mindenki, amivel, akivel közéletünkben tíz-tizenöt éven belül a közvélemény […]

A harmadik karácsony Múlik az idő és amit egyikünk sem mert hinni, aminek a sejtelmét borzadva hessegettük cl a lelkűnktől: jön a harmadik háborús karácsony. Újat nem lehet mondani már. Régi és megújuló szörnyűségek felsorolását ismételjük ezerszer? S a legszörnyűbb az, hogy semmi se szörnyű többé: megszoktuk, a naponkénti tömeges gyilkolást, mint azelőtt az apró […]

„örök hiánynak maradni örök- jelenvalónak” (Kányádi Sándor) Szilágyi Do­mo­kos nem halt meg. Kitalálták ezt is, mint sze­rel­me­it, vagy azt, hogy szűk– és halk­szavú volt. Hi­szen most is beszél. Ne har­sog­ja­tok úgy, hall­gas­sa­tok csak be­fe­le, most is azt mond­ja: „Van, van, van tovább.” És ezt is te­szi. Ő túl büszke volt ah­hoz, hogy meg­ad­ja magát, ha […]

Philemon és Baucis, Bulla Elma és Páger Antal, Fülöp király áriája — valamiért ezek jutottak eszembe, miután megnéztem az Újratervezést. Idős házaspár, a férfi vezet, a nő folyamatosan kotyog, a férfi olykor felidegeskedik, kiabál; ez idáig közhely, a szerepek sztereotip működtetése. De nem az emberek tehetnek róla, hogy a sztereotípiák kialakulnak. Pontosabban ők, mi tehetünk […]

Tisztelt Jánk István! A Nyelv és Tudomány felületén megjelent kritikájának köszönhetően szereztem tudomást arról, hogy a hatodik osztályosoknak szánt Magyar nyelv és kommunikáció című „kísérleti” tankönyv mottója tőlem származik: „Beszél az emberről, ahogy az ember beszél.”

Október 18-án Sepsiszentgyörgyön konferenciát tartottak Gábor Áron születésének 200. évfordulója tiszteletére. Az elhangzott előadások részben megegyeznek a konferencián bemutatott Ágyúba öntött harangok c. emlékkönyv tartalmával. A 405 oldalas könyv egyik szerzője dr. Süli Attila őrnagy, tudományos kutató, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, aki 170 oldalnyi hozzájárulással segítette a kiadvány szerkesztését. Erdély hadiipara 1848-49-ben […]

„Akárhogy is, a szellemi bajuszt mindig is viselte” – mondta egy hölgy a TV5-on az Un jour un destin (Egy nap – egy sors) című kiváló műsorban Jean Rochefort-ról, a remek francia színészről, aki fiatalkorában egyszercsak bajuszt növesztett magának, és többé nem is vált meg tőle. Az egykori színésznő arra gondolhatott, hogy addig is zárkózott […]

Egy bécsi gangban dolgozott, egy eszpresszóban, kiflit, kávét, kapucsínót, reggelit szolgált fel. Danke, bitte schön, mondta gyakran és kedélyesen, pedig ez a három év végtelennek tűnt és vigasztalannak, ennél még a Márton Áronban is jobban érezte magát. Egyetlen vigasza az volt, hogy időnként magyarok is bevetődtek ide, nevettek és lökdösték egymást, aztán meglepődve tapasztalták, hogy […]