Csíkban hó hullott bőven, fagyban, ködben, zúzmarában sincs hiány, és mégis, amikor napközben végigmegyek a vasút melletti terelőúton, hiányérzetem támad. Jó ideig nem tudtam az okát, de a hét elején, a pénteken kezdődő szocsi téli olimpiára gondolva és a versenynaptárat böngészve csakhamar rájöttem, hogy miért.

Nemrégiben érdekes könyvbemutatón vettem részt a csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtárban: Oláh-Gál Róbertnek a két Bolyairól szóló tudománytörténeti riportjait magába foglaló kötetét (X-ek, azaz ismeretlenek a Bolyaiak életében), annak történetét ismerhettük meg – és nem csupán a szerző jóvoltából. Jelen volt ugyanis, házigazdaként, az a Sarány István közíró is, aki az eseményen a Fehér Hollónak […]

Goethe A szonett c. költeményében fenntartással ír a szonett versformáról, mert képlet szerint szerkesztett költeménynek tartja, amelyben nem érzi magát otthonosnak, mert ragasztgatni kell a verssorokat.

Nem túl hosszú, de azért néhány hetes adósságot cipelek magammal. Már akkor szerettem volna írni Borbély Ernő több mint négyszáz oldalas, posztumusz kötetéről (Az Enyedi Politikai Főiskola. Politikai foglyok a 80-as évek Romániájában, Státus Kiadó, 2013), amikor Szőcs Géza Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán bemutatta, csakhogy a napi médiában túlságosan is gyorsan kavarognak a témák, és ideig-óráig […]

Bűn és bűnhődés Ezek zavaros és dadogó laikus ötletek csak – de a szakembert, aki szereti hivatását, mindig értékelték a naiv és friss szemmel jelentkező laikus hozzászólások: a tájékozott tudós fantáziáját elnyomja a sok ignorabimus és non possumus, felismerése a korlátoknak – a tudatlan alkimista, aranyat keresve, gyakran fedez fel puskaport (mindnyájunk nagy örömére).

Nem értem, mi a bajuk egyeseknek a finnugor rokonsággal. A „halszagú rokonság” kifejezést sem értem: lehet szempont a rokon- vagy az ellenszenv egy tudomány esetében? Tudom, hogy a nyelvészet nem matematika, de hát azért ott is vannak szabályok, amelyeket tiszteletben kellene tartani, s amelyek nem attól függnek, hogy nekünk tetszik-e az eredmény vagy sem.

Sokan vásárolnak maguknak mindentudó csodamobilt, olyat, amely kávét főz, körmöt vág és csókkal ébreszt. Van rajta 3G, műholdas helymeghatározó rendszer, polifonikus csengőhang, infravörös és bluetooth, GPRS, WAP, Java, MMS, sztereó FM rádió, mp3-lejátszó.

Haditudósítás Az a negyvennégy esztendő, melyet mostanában a békesség félszázadának szokás dicsérni, igazában elég sűrűn látott háborút, ha jobbára egzotikus érdekűt is. A haditudósítás mestersége nekik köszöni eredetét, mert a háborúk haditudósítói más célokért és más eszközökkel dolgoztak mint a maiak.

„Túlzottan tehetséges ember” – így nevezi nagyszerű tanulmányában, A gondolkodó a színpadon címűben Peter Sloterdijk Nietzschét, s ahogy ráfutott a szemem erre a szószerkezetre, rögtön nevek áradata nyomult az agyam előterébe. Hölderlin, József Attila, Van Gogh, Sylvia Plath, Latinovits Zoltán… és sorolhatnám, tényleg sokáig.

Tudom, már túl vagyunk rajta, az attasét visszahívták Budapestre, a magyar diplomáciának nem sikerült az erdélyi magyar újságíróra ráhúzni a vizes lepedőt, de azért ne menjünk el a tanulságok mellett. Ezek egészen váratlan helyeken törnek fel.

A szent térkép Sokszor kérdezem magamtól: mit keres itt ez a térkép? Ezen a pályaudvar-falon – a szénraktárhoz közel -, ahol naponta százezren vagy kétszázezren loholnak el és ügyet se vetnek rá. Egyetlen rozsdás szeggel van a falra akasztva. Minthogy naponta elmegyek itt, idővel az is problémává nőtt előttem, ki biggyesztette ide.

„Minciuna este mitul fondator al României moderne.” – „A hazugság a modern Romániát megalapozó mítosz.”

A 130 éve született Tompa László emlékezete (Egy korábbi közlésünk folytatása és befejezése) 3. Valahányszor szülőfalujában járt, Tamási igyekezett felkeresni a költőt. (Az Utunk és az Igaz Szó szerkesztőinek első útja is mindig a Székely támadt vár tövébe vezetett, az Árpád – ma Tompa László – utcába.) Ezeket az élményeket sűrítette aztán 1944 elején egyetlen […]

Úgy járt a Ponta-kormány a decentralizációval, mint az öreg székely a zsiráffal: látott egyszer egyet, de lehet, hogy az sem volt az. Már eleve gyanút kelthetett, hogy a törvényt mintha csak Iancu bá figurái hozták volna meg, amolyan „változtassunk itt-ott valamicskét, de csak ha minden változatlan marad, vagy ne változtassunk egy jottányit sem, de akkor […]

„A végzet iszonyú szerkezete megindul, és lélegzetfojtva figyeljük, hogyan illik egymásba minden fogaskerék, mily simán gördül az óriási sorsgépezet. Csak az a baj, hogy kissé lassan gördül: tizenegy felvonáson keresztül.” „A regényhősök titokzatossága, így Rochesteré is, általában könnyen megoldható: az a titkuk, hogy nem szeretik a hősnőt.” „Tolsztoj alakjainak olyan jó az álmuk, hogy Pierre […]

A 130 éve született Tompa László emlékezete 1. Nincs tudomásunk arról, hogy Tompa László első verseskötete, a csaknem két évtizednyi termésből ízelítőt nyújtó Erdély kövei között (1921) eljutott-e Az elsodort falu nagy hatású írójához, vagy sem. A második, a Haáz F. Rezső könyvgrafikájával Székelyudvarhelyen megjelent Éjszaki szél (1923) bizonyosan.

A postást felszámolták. Így mondták abban az eldugott kis székelyföldi faluban, ahol a napokban jártam, de azért természetesen nem kell a legrosszabbra gondolni. A postaszolgálatot szüntették meg, hisz a már esztendők óta leginkább a nyugdíjak és bizonyos szolgáltatási számlák kihordásának lélegeztető gépén működő Román Postának kénytelen-kelletlen le kellett építenie személyzetének egy részét, és a vele […]

Eltelt egy újabb év. A huszonnegyedik a megváltó karácsonynak is nevezett rendszerváltás óta. Sok minden változott, sok minden nem. A díszlet a régi. A családi otthonokban, a templomokban még ott áll a feldíszített fenyő, némelyikén a betlehemi csillag jelképe, a városok terein még ott maradt a jászol, benne a kisdeddel, körülötte áll Mária, József, a […]

Emlékezés Márai Sándorra, halála 25. évfordulója évében A Magyar Napló időszakos kiadványának – Irodalmi Magazin – 2. száma igazi csemegének számít, amelyet a Márai–életművet ismerők és az azzal csak most ismerkedők egyaránt érdeklődéssel és nagy–nagy haszonnal forgathatnak. Amolyan „virtuális irodalmi svédasztal”, amely ízelítőt nyújt a hosszú életet megélt, hatalmas életművet létre hozó alkotó „titkairól”, tájékozódó […]

Hála Istennek, megint elmúlt egy karácsony. Kicsit túlteng ilyenkor a szeretet, a hajléktalanoknak annyi helyen osztanak meleg ételt, hogy már azt is nehéz eldönteniük, hol álljanak sorba a tányérnyi együttérzésért. Szívmelengető jótékonyságból is sok az a mennyiség, amennyit a gazdagok, mint egykoron a főméltóságú kormányzóné, odaszórnak a nélkülözők elé.

A Megváltó eljöve­telére várva családunk­ban fon­tos sze­re­pet játszot­tak gyer­mek­ko­rom­ban az ad­ven­ti haj­na­li szent­misék. Azok­ban az is­ten­ta­gadó 1950-es évek­ben is haj­na­li fél hat­kor megszólalt a kézdi­szentléleki ha­rang, s hívó szavára a roráte kez­detére benépesült he­ten­te három al­ka­lom­mal a temp­lom. 

„Szeretnék klasszikus, lezárt rendet vinni a pusztulásba; remény a jóra: már kizárt. Haljak meg úgy, hogy más ne lássa.

„Egészen másnak éreztem, mint a többi interjút, a ’magyar író nyilatkozik’ jellegűeket” – mondta Zoltán Gábor a Látó idei nívódíjainak átadásán, és bár ismertem a költő beszélgetéseiből-nyilatkozataiból szerkesztett összeállítását, hiszen a júniusi számunkban, Weöres születésének századik évfordulójának tiszteletére lehoztuk, mégis meglepett ez a világító tömörség.

1993 februárjában, miután a leköszönő Domokos Géza után Markó Bélát választották az RMDSZ szövetségi elnökének elnökének, a csíkszeredai Szakszervezeti Művelődési Ház színpadáról vezettem első nyilvános találkozását a tagsággal.

Engem kéremszépen úgy neveltek, hogy kíváncsi legyek. Kíváncsi és nyitott, ahogy ma mondanák. Ez az, milyen régóta keresem: engem kéremszépen nyitottságra neveltek. Ha beülök egy előadásra, valósággal záporoznak a kérdéseim. Úgy furdalják a lelkemet, hogy képtelen vagyok hallgatni. Engem kéremszépen képtelenségre neveltek.