Miután a frankfurti járat az atlantai „csapattal” a fedélzetén eltűnt a láthatáron, az RMSZ különtudósítója (Szász János) fogta magát és a továbbiakban ismét saját lakásáról irányította az akciókat. Akkoriban már faxkészüléke is volt a telefonjára szerelve – Németországban élő lányától kapta úgymond, és annyira örvendett neki, hogy alig várta, amíg születik néhány közölhető sora, azt […]

1995. február 8-án a a Romániai Magyar Szóban figyelemreméltó hír jelent meg arról, hogy amerikai közvetítéssel román-magyar párbeszédet terveznek a közeljövőben, az egyesült államokbeli Atlanta városában. A hír annyiban volt váratlan, hogy az ilyen típusú párbeszédek korábban, egy-két év távlatában nem csak hogy eredménytelenek voltak, de a magyarság és a romániai magyar érdekvédelmi szervezet szempontjából […]

János mindvégig hallgatott sikertelen próbálkozásáról. Megírta ugyan, de szóban nem verte nagydobra a kudarcos kalandot. Én sem faggattam, némi kárörömmel gondoltam arra, hogy legalább most már ő is megkóstolta, milyen az, ha valakit kikosaraznak, magára hagynak, még oly nemes és jó szándékában sem támogatnak. Az egy évvel későbbi események azonban azt igazolták, hogy nem aludt […]

Amíg Atlantához érünk, és egyáltalán kiderül, mi közünk nekünk és Szász Jánosnak az Elfújta a szél egyik meghatározó helyszínéhez, el kell mesélnem, hogy miként próbált János – talán 1990-es megfutamodását ellensúlyozandó – kétnyelvű, magyar-román folyóiratot indítani Bukarestben, s hogyan fulladt bele az érdektelenségbe szándéka az első szám megjelenése után. A történet ideje ugyancsak 1994, a […]

János egy ideig távol maradt az RMSZ-től. Érezhette, hogy valamiben nem úgy viselkedett, ahogy az logikusan és jogosan elvárható lett volna tőle. Becsültem benne ezt a tartózkodást. És amikor 1994 táján jelentkezett, hogy állandó jegyzetrovatot nyitna napilapunkban, merthogy felesége, Anemone halott és teljesen kiürült a magánélete, szabad ideje pedig annyi, mint a pelyva, szívből örvendtem […]

Nem tudom, hogy halt meg. Egyszer csak megszűnt létezni. Pedig előző nap még írt, még telefonált, még zsörtölődött. Úgy nézett ki, hogy minden nyavalyája, álmatlansága, csőlátása, magányossága stb. stb. ellenére elpusztíthatatlan. Nem igaz. Ez így nem igaz. Az ember egyszer csak végleg kikopik az életből. Szász János sokfelé figyelő, sok hangszeren játszó, mindenben figyelemre méltót […]

„Az elfogultság vádja alól pedig felment ma már a halála óta eltelt harminc esztendő, mialatt a szerelem boldogsága és a gyász szenvedése egyformán emlékké szelídült a szívemben.” (Medgyessy Éva) „Talán nem is más ez a könyv, mint egy papírból készült, hordozható színpad – vélekedik a kötet szerkesztője, Demény Péter. – Hogy amikor kedvünk tartja, nagyot […]

Malmöben nem lőttek az utóbbi napokban. A rendőrség szerint a sorozat folytatódni fog – ez esetben folytatódik a mi sorozatunk is.

Igen különös mellékjátékai vannak a malmöi lövöldözésnek. Például az, hogy a rasszistakaként megbélyegzett Sverigedemokraterna elnevezésű párt, mely nemrég került be a svéd parlamentbe, huszonötezer koronát ajánlott fel annak, aki a rendőröket nyomra vezeti. Nem nagy összeg, inkább jelképértéke van: hogy a párt elhatárolja magát a bevándorlók ilyenszerű zaklatásától.

Malmöben viszonylag csendes volt a hétvége. Egy biciklisre állítólag rálőttek anélkül, hogy eltalálták volna, két helyre belőttek, de láthatóan úgy, hogy csak anyagi kár keletkezzen. Úgyhogy egyetlen bevándorló sem halt meg, meg s mindössze egy sebesült meg, annak egy lógó foga bánja, hogy a tettessel, ha az, összeverekedett.

Tamás Gellért svéd újságíró, aki könyvet írt a Lézeresről (Lasermannen – En berättelse om Sverige). John Ausoniusról, aki húsz évvel ezelőtt ”ritkította” a stockholmi bevándorlókat.

Basi Hassan a rokonait látogatta meg elmúlt vasárnap. Azok a malmöi Lönngården negyedben laknak, ezért hazafelé busszal szándékozott utazni. Egyszer csak különös hangot hallott, mintha egy kocsinak kipukkant volna a kereke. Majd észrevette, hogy a blúza véres, rájött, hogy lelőtték.

Tegnap (21-én) este belőttek egy malmöi lakás ablakán. A golyó vagy golyók két kelet-európai származású nőt sebeztek meg, mindkettőt beszállították a kórházba, ám állapotuk nem veszélyes. Ki a tettes, nem tudják, így azt sem, hogy az eset összefüggésbe hozható-e egy sorozat érthetetlen bűncselekménnyel.

Bár román trikolór díszíti a biciklijét, ő magyar. Ezt jól tudom, bár most éppen alszik. (Sajnos ma reggel nagyon hideg van Kolozsváron). Ha pedig magyar és ha éppen kolozsvári, akkor ismerős. Mert csóró, de nem az a „feladós” fajta, hanem – figyeljük csak meg a napszemüveget, a fülhallgatót – olyan típus, aki ad magára. Aki […]

(Attila, az alázatos) – Interjúalany. Akarsz az lenni? – Az mi? Rosszul vagyok, nincs egy szivarod? – Beszélgetés. Semmi egyéb. Itt van. – Nem lesz baj belőle? – Dehogy lesz. Megismer a világ.

Ez a kép nem egy sci-fi illusztrációja, hanem a mai este során készült, amikor New Yorkra egy példátlan erejű, nagy sebességgel mozgó, tornádóval megspékelt vihar csapott le. A szél 122 mph sebességgel rontott ránk, ami egy 3-mas fokozatú hurrikánnak felel meg.

Marosvásárhely, 1990. március 16. A bukaresti román hírügynökség, a ROMPRESS aznap esti jelentése valahogy így hangzott: ”A marosvásárhelyi 28-as számú patika gyógyszerésze, Körmöczki Emese olyan feliratot akart elhelyezni a patika falán, amin az állt, hogy ott ezentúl csak magyarokat szolgálnak ki. A feliratot a felháborodott román lakosság eltávolította.” – Jaj, te Laci, valami nagyon nagy […]